Nagyon sok szakirodalom fejtegeti a helyi közösségek szerepét.
A Covid rádöbbentett az élet nagyszerű dolgaira. Miért hagyjuk magunkat egy lejárt lemez, a mainstream liberális közgazdaságtan csapdájában szorultan vergődni? Én legyek az utolsó, aki a közgazdasági racionalitást háttérbe szorítja. De nem az élet van a piacért, hanem a piac az életért.
Nagyszerű könyvet olvasok egy magyar gyökerű osztrák professzortól. Világosan kifejti, hogy van megfizetett és meg nem fizetett munka, pénzért, piaci alapon, és nem pénzért, családi keretekben vagy szeretetből végzett munka, de mindkettő fontos a létfenntartás, az élet megújítása szempontjából. Ha tetszik, divatos kifejezéssel élve, a fenntartható fejlődés érdekében. A mai közgazdaságtan mindent, de mindent be akar terelni a piac keretei közé. A háziasszonyból lett munkavállaló a hivatalban, munkahelyen nem végzi el a szokásos háztartási feladatokat, hanem mindent a piacról vesz. Házhoz szállíttatja az ételt, munkavállalóval takaríttat. Mindezzel munkalehetőséget teremt – mások számára, mondja ezt a közgazdaságtan hithű képviselője. Igen: és profitot a vállalkozónak, aki ezt szervezi. Drágábban, természetesen.
A világban azok az országok versenyképesek a terméklánc elemeinél, ahol sok az önkéntes, ingyenes, házi keretekben végzett munka aránya. Hiszen azért tudnak alacsonyabb bérért munkát vállalni a terméklánc egyes fázisaiban, mert nekik maguknak nem kell olyasmire költeni, ami fejlett gazdaságokban a piacról történik.
Persze ez bizonyos értelemben kizsákmányolás, de most ne éljünk ilyen szocialista ízű kategóriákkal. Nem kényszer alapján teszik, nekik így is megéri. Nyilván. Csakhogy saját világunkban is egyre nagyobb kérdéssé válik, hogy ez az ökonómiai imperializmus, hogy a piac válik minden tevékenységünkben uralkodóvá, észszerű irány-e.
Hogy gyermeket csak azért vállalok, mert megéri. Hogy idős hozzátartozóinkról intézmények fizetett alkalmazottjaival gondoskodtatunk. Tudom, hogy sokszor nem lehet másként, és adott esetben humánus és észszerű is így. De számos példát látok családi összefogásra, tartalmas, sokgyerekes családi életre. Ahol színvonalas „egyedeket” nevelnek. De hogy milyen minőségű lesz a jövő munkaerő-állománya, az a megfelelő környezetben nevelt gyerekeken múlik alapvetően. Ismét csak mentegetnem kell magamat: nem vagyok a női emancipáció ellen, sőt élő példája vagyok annak. De a házimunka lebecsülése, a családi közösségek szétverése emberiség elleni bűn.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!