Van egy mondás, miszerint Amerika (értsd USA) egy olyan ország, amelyre minden igaz, és mindennek az ellenkezője is az. Laposa Bence, a Balatoni Kör elnökének mondatára –
méltánytalan hecckampány áldozata
a magyar tenger, ami miatt
jogi lépéseket kellene tenni az ügyben
– durván ráugrott a magyar baloldali sajtó. Jellemzően azok cincálják ezeket a mondatokat, akik miatt a balatoni borász arról beszélt, hogy ez a Balaton-ellenes dollárbalos hecckampány már-már komoly gazdasági károkat okoz a tó menti embereknek, gazdálkodóknak, munkavállalóknak.
Közelítsük meg a kérdést az USA felől. Nem vagyok az Egyesült Államok szakértője, életemben egyszer voltam ott (és utoljára) rokonoknak köszönhetően összesen négy hetet, ebből két és fél hetet tölthettem azzal, hogy falusi szálláshelyeken megszállva beautóztam az északkeleti államokat. Valóban minden és mindennek az ellenkezője egy kontinensnyi országban megtapasztalható: magas hegyek és végtelen síkságok; sivatag és állandóan hófödte hegycsúcsok; trópusi tengerpart és alpesi tájak. Társadalmilag, egy-egy államon belül kézzelfoghatóan megtapasztalható a hihetetlen vidéki kedvesség és a félelmetes nagyvárosi gettók élménye; az amish-ok jámbor lovas farmervilága és a harsány csúcstechnika; elképesztő gazdagság és megdöbbentő nyomornegyedek.
Ha nem is olyan szélsőségesen, mint Amerika esetében, de a Balatonról is elmondható minden és mindennek az ellenkezője is. Van bárki számára elérhető szabad strand (több mint ötven); és van felső kategóriás fizetős strand is. Megtalálható a hagyományos és elérhető áron dolgozó strandbüfés és a méregdrága luxusétterem. Bőséges a kettő közötti átmenet.
Mi szeretteimmel idén kipróbáltunk egy hétre egy déli parti, kedves hangulatú retró nyaralót Szép-kártyával, pár kilométerrel odébb négy pluszos apartmantelep várta a vendégeit. De ha nemcsak nyaralni jár ide az ember, hanem itt is él, pontosan tudjuk és látjuk, hogy a szállóvendégek, a várlátogató turisták, a bakancsos és zarándok kirándulók között a felső tízezertől az alsó középosztályig számtalan réteg megfordul a Balatonnál.
Jönnek fő- és nagyvárosiak, alföldiek és dunántúliak, falusiak és kisvárosiak. Fogatos vendégeim között volt, aki több tíz milliós autóval parkolt le, mielőtt átszállt a lovas kocsira; és voltak, akiknek meg kellett gondolni, hogy az élmény mellé vásárolnak-e egy-két sört vagy üdítőt. Ők (a két véglet) körülbelül – évek óta – ugyanakkora arányt képeznek.
A látogatók többsége azonban az a középosztály, amelynek a tagjai több gyermekkel érkezve, ha nem is mindent megengedve, de gond nélkül vállalják a nyaralást. A szállás költségei mellett a gasztronómiai és élménykiadásokat is vállalják, nem titkolva, hogy előtte spórolnak is egy kicsit vagy mellékjövedelemből költenek a hazai élményekre.
Laposa Bencének alapvetően igaza van. Ugyanis a liberális heccmédia úgy tesz, mintha történt volna valami Balaton-bumm, és hirtelen egy Grand-kanyon választaná el az országot meg a Balatont. Pedig tizenöt-húsz évvel ezelőtt, több száz kilométerről, az ország másik végéből tényleg kihívás volt eljutni a Balatonra a kor autóival. Mindannyian tudjuk, hogy két-három évtizeddel ezelőtt sok alföldi ember tényleg úgy mesélte, hogy a nagybetűs nászút volt számára a Balaton. Pontosan emlékszünk, hogy a rendszerváltás előtt és után éveken át a fővárosiak többsége is a Velencei-tóig meg Siófokig merészkedett le, hogy hazafele azon izguljon, felforr-e a hűtővíz az érdi emelkedőn.
Laposa Bencének azért van igaza, mert aki egy kicsit is ismeri a valóságot, az tudja, hogy a minden nyáron érkező dollárbalos lángosár-hisztéria, a vízminőség- és mennyiséghajcihő, a klímanyafogás konkrétan árt a tónak, a térségi turizmusnak, a gazdaságnak. Ezeknek a szándékosan felfújt, eltúlzott, illetve hazug állításoknak, Balaton-ellenes hangulatkeltésnek végeredményben egy céljuk van: ha az országnak rossz, az nekik, a heccpropagandának és gazdáiknak annál jobb.
Azt gondolom, hogy tényleg oda kell figyelni a jelenségre. Ma még az emberek többsége pontosan tudja, hogy a Balaton elérhetőbb, mint valaha – részben a közlekedési körülmények és a járműpark fejlődése, részben a belföldi turizmus erősödése miatt is. De a nagyon korlátolt és a nagyon kormányfóbiás réteg nem kicsi: egyszerűen imádják olvasni, megosztani, vérszomjasan kommentálni a magyar tengerbe koszos lábbal lépő véleményeket. És mint a csodálatosan tiszta balatoni víz felszín alatti hínárjai, úgy terjednek: alattomosan, észrevétlenül. Ha tehetnék, egyre több területet beborítanának a lelki-szellemi mélységekben.
Van bunkó halsütős is, de a vendéglátók többsége igyekszik a vendég kedvében járni és minőséggel előrukkolni. Akad pofátlanul drága szolgáltatás, de a legtöbb vendég megtalálja a korrekt helyeket és árakat.
Találni tisztességtelen hozzáállást, de a többség a talpon maradást és a fejlődést választja. A Balaton tényleg a mi Valami Amerikánk. De ez talán turisztikai, sőt társadalmi értelemben is igaz az egész országra.
Minden és mindennek az ellenkezője igaz.
Egy kivétel van, amire a Balatoni Kör vezetője rátapintott: a külföld zsoldjában álló sajtó. Ők ott rúgnak bele az országba, a nemzetbe, a Balatonba, a turizmusba, ahol csak tudnak. És ezekben a cinikus szerkesztőségekben nincs a jelenségnek ellenkezője. Ők nem a Valami Amerika. Csak a fizetésük jön onnan.
A szerző Nagyvázsony polgármestere
