István életében hidat teremtett a nyugati és a keleti világ között, ezért is válhatott az egyházszakadást követő időszak egyik közös szentjévé, amikor 2000. augusztus 20-án I. Bartholo­maiosz konstantinápolyi pátriárka az ortodox egyház szentjei közé emelte. Ennek köszönhe­tően 

A várak hálózatával és a vármegyerendszerrel, valamint a kiépülő egyházszervezettel nemcsak korszerű közigazgatást teremtett, hanem megteremtette a szervezett állami működés alapjait is. 

Mi, magyarok nemegyszer éreztük közelről ennek a veszélyét, ezért is tudjuk pontosan, hogy a mostani háborús helyzetből is csak a mielőbbi béke megteremtése, majd a biztonság garantálása jelentheti a kiutat.

Másik fontos és mára sokszor elfeledett tanulság, hogy az állam nem csupán a gazdasági rend szervezője, hanem értékközösség is. Ebben a minőségében pedig az államnak joga van bizonyos társadalmi intézmények kiemelt támogatására, védelmére. István idejében az új gazdasági és társadalmi rend, valamint a keresztény hit terjesztése és az egyházi szervezetrendszer kiépítése bizonyult ilyen feladatnak. Utóbbi esetében különösen fontos megemlíteni, hogy az egyház legitimációja a király hatalmából és személyes tekintélyéből származott akkoriban.

István ugyanis nemcsak sikeres uralkodó volt, hanem – miként Prohászka Ottokár fogalmazta – a nép apostola is, akihez felemelte tétovázó tekintetét a magyarság. Nem volt könnyű feladata, hiszen uralkodása idején a pogányság többször felütötte még fejét, és e forrongásban összetörni készült István életművét. Igaza van Prohászkának abban is, hogy Szent István idején a kereszténység még idegen földbe ültetett fa volt, és Szent László uralkodása alatt alakult csak ki a magyar kereszténység eszméje, hiszen benne forrt össze a keresztény szentség, az erő, a lovagi vitézség a nemzeti szellemmel.

Ugyanakkor rendkívül fontos, hogy 

E rendkívüli társadalmi átalakítások nyomán sokan úgy vélik, hogy István a régi rendből semmit sem akart megtartani. Törvényei­ből és az Intelmekből azonban sokkal inkább az olvasható ki, hogy éppen a szabad harcosok ősi személyes szabadságának, valamint az osztott hatalom régi rendjének megtartása tette István államát, törvényeit népe számára elfogadhatóvá, és ezért válhattak azok utódai által is hivatkozási alappá.
 

Azért hozhatott létre erős és öntudatos államot, mert világos koncepciója volt arról, hogy miként teremthet külső és belső békét, valamint biztonságot, s hogyan gyarapíthatja a magyarságot. Szent István királyunk olyan erős alapokra építette hazánkat, melyet még a legnagyobb történelmi földcsuszamlások sem tudtak elsüllyeszteni.

Az elmúlt évtizedekben azonban olyan szellemi áramlatok érkeztek hazánkba, melyek részben vagy egészben tagadják Szent István örökségét. Egyre többen vannak, akik szerint Európa és benne Magyarország a XXI. századdal a posztkeresztény korba lépett. Ennek következtében a kereszténység már nem csupán hitéleti, hanem kulturális és erkölcsi támadásoknak is ki van téve az utóbbi időkben.

Sajnálatos módon egyre többen vannak, akik mindezen túlmenve azt is elhiszik, hogy az európai kultúra és társadalom, valamint a nyugati emberkép megérthető és megfogalmazható az egyházak alapvető társadalmi tanítása nélkül. Olyanok is akadnak, akik Szent István hagyatékának másik pillérét, az önálló magyar állam létjogosultságát vonják kétségbe, és hazánkat az utópisztikus Európai Egyesült Államok egyik provinciális tartományává züllesztenék le.

Nem szabad lebecsülni és figyelmen kívül hagyni ezen támadások veszélyét! Éppen ezért őriznünk és ápolnunk kell nemcsak az ünnepen, hanem a dolgos hétköznapokon is Szent István örökségét, mely egy évezreden át biztosította a magyarság megmaradását itt, a Kárpát-medencében! Hiszem és vallom, hogy iránymutatása a mai rendkívül gyorsan változó világunkban is megállja a helyét és biztosítja megmaradásunkat a következő ezer évre is.

A szerző a Magyar Országgyűlés alelnöke

Borítókép: a Szent István-szobor a Hősök terén ((Fotó: Teknős Miklós)