Bárcsak találkozhattam volna Orbán Viktor miniszterelnökkel is! Azonban erre sajnos nem volt módom. Következő magyarországi utam során talán lesz szerencsém találkozni vele is. Orbán Viktor miniszterelnök szavakkal és tettekkel egyaránt bizonyította, hogy mindig is Izrael állam és Benjamin Netanjahu kormányfő szoros szövetségese volt. Ez teljes mértékben megmutatkozott abban, ahogyan Orbán Viktor miniszterelnök a világ vezetői közül október 7-én az elsők között állt ki Izrael mellett: „Határozottan elítéljük az Izrael elleni brutális támadást és egyértelműen kiállunk Izrael önvédelemhez való joga mellett. Szeretném kifejezni együttérzésemet és részvétemet Netanjahu miniszterelnök úrnak. Gondolatainkban és imáinkban Izrael népével vagyunk ezekben a sötét órákban.”
E szavakat október 25-én kézzelfogható tettek követték azáltal, hogy a magyar országgyűlés elfogadta a Hamász által Izrael állam ellen végrehajtott terrortámadásokat határozottan elítélő politikai nyilatkozatot. A határozat kimondja, hogy „a terrorizmus áldozatainak joguk van megvédeni magukat, és megtenni az ahhoz szükséges lépéseket, hogy a támadás ne ismétlődhessen meg. Magyarország elismeri Izrael jogát az önvédelemre”, valamint rögzíti, hogy a világnak a jövőben az Ábrahám-megállapodások sikerére kell építenie.
A magyar országgyűlés mindemellett világosan megállapította, hogy a terroristák és a Hamász támogatói már Európában vannak: „Az Országgyűlés felhívja a figyelmet arra, hogy az Európába ellenőrzés nélkül, nagy számban beengedett tömegek, akik között ott vannak a terror hívei, a Hamász és más terrorszervezetek megbízottjai is, közvetlen és súlyos kockázatot jelentenek az európai polgárok, illetve a kontinens biztonságára. Ez a felelőtlen és elhibázott migrációs politika egyenes következménye.”
Amint azt írásomban már említettem, az Amerika-szerte zajló Hamász-párti tüntetések látványa fájdalommal töltött el. Ugyanakkor felüdüléssel ért fel Budapesten lenni, amikor ezek az események történtek, hiszen egyetlen magyar állampolgár sem vonult fel a Hamászt támogatni. Meglátásom szerint két okból kifolyólag nem vonultak Hamász-pártiak Budapest utcáin: 1. Magyarország az elsők között adott ki nyilatkozatot, amelyben elítélte a Hamászt és kiállt Izrael mellett. 2. Magyarország világossá tette, hogy az országban nincs helye az antiszemitizmusnak, és egyúttal bárki, aki ilyen akciókat követ el, felelősségre vonható. Magyarországon zéró tolerancia van érvényben a Hamász támogatásával szemben, és az egész ország közhangulatát meghatározzák a politikai vezetők Orbán Viktorhoz hasonlóan határozott állásfoglalásai.
Miközben a magyar parlament meghozta ezt az egyértelműen fogalmazó határozatot, Szijjártó Péter magyar külügyminiszter az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülésén is hasonlóan fogalmazott: „Nincs mentség az ilyen barbárságra […] Izraelnek joga van az önvédelemhez, de a helyzet eszkalálódását meg kell akadályozni. Izraelt terrortámadás érte […] ami most folyik, az a terrorizmus elleni harc, és az egész világ érdeke, hogy ez sikerrel járjon.”


























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!