Az említett WEF-agytröszt egyik őrültje, bizonyos Lorna Solis, a New York-i székhelyű, a harmadik világ tömegeinek a nyugati világba telepítése érdekében ügyködő Kék Rózsa Iránytű nevű „civil” szervezet alapítója pedig azzal kérkedik teljes nyíltsággal, hogy „a Közel-Kelet, Afrika és Latin-Amerika konfliktusövezeteibe utazunk, hogy azonosítsuk azokat a fiatal felnőtteket – különösen, bár nem kizárólag, lányokat –, akik kivételes tudományos tehetséggel és vezetői képességekkel rendelkeznek”. Ennek pedig az a célja, hogy az illetőket, mint a New York-i eszelős fogalmaz, „a világ változásának ügynökeivé” képezzék ki. És még azt is írásba adta, hogy „a mai szíriai menekültek 2030 vezérigazgatói”.
Vagyis a kortárs neobolsevizmus nyíltan eltüntetné Európából az őshonos népességet. Ez tételesen is a népirtás egyik formája. A program persze nem új keletű, akiket érdekelnek kultúránk, civilizációnk sorskérdései, azok ismerhetik az osztrák–japán félvér szabadkőműves, gróf Richard Coudenhove-Kalergi nevét, aki közel száz évvel ezelőtt, 1925-ben jelentette meg az európai népességkeveredést meghirdető programját Gyakorlati idealizmus címmel. Az ENSZ egyik, 2000-ben kiadott iránymutatásában 2050-ig 160 millió bevándorló Európába telepítését szorgalmazta, a világszervezet migrációt legalizálni kívánó 2018-as tervezete már 250 millió idegen érkezését nevezte kívánatosnak. A hírhedt tőzsdei spekuláns, George Soros 2015-ben a hivalkodó önmeghatározása szerint „a világ vezető gondolkodóinak” elmélkedéseit közzétevő Project Syndicate című internetes portálon évi egymillió migráns beengedését és számukra két évig fejenként 15 ezer euró ingyenpénz kifizetését irányozta elő.
Mindez nem túlzás és nem légből kapott kitaláció, hanem némi kutatómunkával fellelhető tény. A program régi, a megvalósítás viszont egyre intenzívebb. Ennek tudatában érdemes rendszerszemlélettel végigtekinteni a harmadik világot az elmúlt bő húsz évben végigdúló háborúkat, a terrorhullámokat 2001. szeptember 11-étől Irak és Szíria káoszba taszításán és az úgynevezett arab tavaszon át egészen a sok évtizede tartó izraeli–palesztin konfliktus legújabb elfajulásáig. Ezek közvetlen kiváltó oka pusztán a felszín tajtékhullámait szemlélve eltérő, számos helyi sajátossággal magyarázható, hatásuk viszont végső soron egy: az érintett térségek tíz- és százmilliói indultak meg Európa felé. Ez pedig megfelel a többé-kevésbé nyíltan meghirdetett programnak.
De kik állhatnak a látható, felfedhető háttérhatalom mögött? Vajon véletlen volna, hogy 2015 szeptemberében a közhelyesen egyszerű nevet viselő, magát nyíltan szabadkőműves szócsőnek valló Emberi Jogok című belgiumi internetes portálon huszonnyolc szabadkőműves páholy Nyissátok meg a határokat! címmel sajtóközleményt adott ki? Ebben többek között azt írták: „Az államok arra való képtelensége, hogy felülemelkedjenek a nemzeti önzéseken, újabb jele annak, hogy Európa beteg, ahol az önző egyéni érdek felülkerekedik a közérdeken. […] A mai tragédia tehát az európai álom újjászületésének és megújulásának olvasztótégelye kell legyen.” Az aláírók között franciaországi nagypáholyok voltak többségben, de magyarországiak is akadtak köztük.
E tény két dolgot bizonyít. Az egyik az, hogy a szabadkőművesség nem múltbéli romantika, hanem nagyon is létező erő. A másik pedig az, hogy ez az erő támogatja Európa elözönlését.
De azt már nem tudjuk, hogy kik ügyködnek ezekben a szabadkőműves-páholyokban. És ez az, ami súlyos veszedelmet jelent a normális európai életre, így keresztény magyar hazánkra. Mert ha láthatatlan, névtelen, arctalan emberek formálhatják sorsunkat, akkor illékony bármiféle szuverenitás, akkor nem vagyunk a magunk életének urai.
Föl kell tenni tehát a kérdést: egyáltalán hogyan fordulhat elő, hogy közéleti befolyással rendelkező társaságok titokban működhetnek? Hiszen az egyesülési jogról szóló törvény szigorú és átlátható működési szabályokat ír elő minden civil közösség számára közgyűlés, pénzügyi beszámoló kötelezettségével és ügyészségi törvényességi ellenőrzéssel.
Vajon látott-e valaha valaki jegyzőkönyvet bármely szabadkőműves szervezet taggyűléséről, konkrét tevékenységéről, finanszírozási hátteréről, pénzügyi beszámolót gazdálkodásáról? És ha nem, hát akkor miért nem? És ha nem, hát akkor hogyan, miként működhetnek efféle törvényen kívüli társaságok? A kérdés annál indokoltabb, mert a mai szabadkőműves tevékenységről nem sokat tudunk, de amit igen – például a migráció támogatását –, az alapján világos, hogy ez a tevékenység ártalmas.
Amit pedig a XIX. század második felének és a XX. század első évtizedeinek hazai szabadkőműves tevékenységéről tudunk, az alapján tisztán, világosan kirajzolódik a több mint ezeréves keresztény magyar állam elpusztításának szándéka. Nem lehetünk eléggé hálásak Raffay Ernőnek, amiért tíz alaposan dokumentált, lábjegyzetelt, hivatkozott kötetben feltárta a korabeli országrontó machinációkat. Sokatmondó, hogy a neves történészprofesszor felülmúlhatatlan jelentőségű kutatásait csend és elhallgatás övezi ott, ahol találva érzik magukat. Legfeljebb elcsépelt lejárató jelzőkkel áll elő egy-egy lézengő ritter, de csak tagadás van.
Cáfolat nincs.
Így, ebben az összefüggésben ideje tehát elgondolkodni az örök magyar érdekekről, a történelmi tapasztalatokról és a jelen sormintát kirajzoló eseménysorozatairól, mindezek nemzetbiztonsági kockázatairól. Helyes, hogy a velejéig romlott Soros-birodalomra fénycsóvát vetett a nyílt sisakkal harcoló magyar nemzeti kormány, de tovább kell menni, megszüntetve az álarcos bujkálók rejtett közéleti befolyását.
