A józanság magyar koktélja

Őszinte hálával tartozunk Shea Bradley-Farrellnek Utolsó figyelmeztetés a Nyugatnak című kiváló könyvéért. Rengeteg energiát fektetett Magyarország és a konzervativizmus sajátosan magyar, a valóság próbáját is kiálló koktéljának kikísérletezésébe, és nagy örömömre szolgál, hogy a recept az Alapjogokért Központ kiadásában tárul az amerikai olvasók elé.

Hazánk lenyűgöző történelemmel büszkélkedhet. Túlélők vagyunk, akik sokszor hihetetlen erőfeszítések vagy fortélyok segítségével vészelték át a történelem viharait. Több birodalom is megpróbálta maga alá gyűrni a magyarokat, de a legtöbbjük bukásánál végül mi maradtunk talpon. Jó erről egy amerikai könyvben olvasni.

Tizenegy évszázaddal ezelőtt, amikor Európába érkeztünk, azonnal kivettük a részünket a kontinensen akkoriban bevett – mondhatni européer – kulturális kapcsolatteremtésből: portyáztunk és fosztogattunk. Ennek során megérkeztünk a később Brüsszelnek nevezett helyre is, amelyet viharos sebességgel hódítottunk meg. Szép idők jártak akkor, bár erre talán sokkal jobb szívvel emlékezünk vissza, mint indokolt lenne.

A magyarok a kezdetektől sajátos furfangosságukról váltak ismertté. Nevezetes harci cselünk volt, hogy lovas íjászaink a számbeli fölényben lévő ellenséggel szemben visszavonulást színleltek, hogy aztán hátrafelé nyilazva hatalmas veszteségeket okozzanak nekik. Számos birodalmi hadsereg hitte őszintén, hogy megfutamította a magyarokat, mielőtt keservesen megfizettek tévedésükért.
Ezeréves történelmünk során nemzetünket mindig körülvették – és többször meg is szállták – a birodalmak, a Német-római Császárságtól kezdve a mongol hordákon át egészen a szovjetekig. Mindannyian uralkodni akartak rajtunk, de hol vannak ők most? Az említett hatalmak mindegyike arra törekedett, hogy – katonai hódítással vagy puha hatalom révén – asszimiláljon bennünket, ám kivétel nélkül kudarcot vallottak. Hogy miért? Dr. Shea könyvében meglelhetjük a kimerítő választ. Időzzünk el azonban az egyik legfontosabb mozzanaton.

A magyar stratégia Szent István kora óta változatlan. Újra és újra megakadályozzuk, hogy bármelyik támadó birodalom bekebelezzen bennünket. Történjen bármi, a magyar nemzet és a magyar állam megmarad magyarnak. Túlélünk mindenkit, aki le akar igázni bennünket a török hódítástól, a nemzeti és nemzetközi szocialistákig, és sokáig itt leszünk azután is, hogy a föderalista eurokratákat a kontinens polgárai a történelem szemétdombjára száműzik.

Stratégiánk egyszerű összetevőkből áll. Mindig komolyan vettük, és minden erőnkkel megvédtük vallási gyökereinket és határainkat, óvtuk állami szuverenitásunkat és a magyar alkotmányos konvenciókat. A család a kezdetektől fogva társadalmunk sarokköve.

A régi és napjainkban zajló migrációs hullámaiból megértettük, hogy a demográfia nem csupán szuverenitási kérdés, hanem geopolitikai kihívás is.

Országunk mindig nagy birodalmak között helyezkedett el, ami azzal járt, hogy a köztük dúló háborúknak mindig mi fizettük meg az árát: csatatérré vagy megerősített előőrssé tettek minket. Magyarország évszázadokon át a kereszténység délkeleti védőbástyája volt az iszlám fenyegetéssel szemben. A török veszedelem korában kincstárunk egészét felemésztette a honvédelem, földjeinket egyik hadjárat tarolta le a másik után. A XX. század a maga két világégésével egy újabb sötét fejezetet hozott, amikor a nyughatatlan hatalmak ismét pokoli elszántsággal igyekeztek akaratukat egymásra és hazánkra kényszeríteni.

Azonban amikor a fegyverropogást felváltotta a kereskedelem és a diplomácia, Magyarország felvirágzott. Fenyegetett perifériából egy csapásra jövedelmező kereskedelmi csomóponttá váltunk. Az Anjou aranykorban vagy a XIX. század második felében Magyarország a béke és gyarapodás sikerekben gazdag időszakát élte át. Ez megtanított bennünket arra, hogy alapvető érdekünk, hogy a háborúk messze elkerüljenek bennünket, és fennmaradjon a békén és konnektivitáson alapuló globális berendezkedés. Nincs szükségünk új hidegháborúra!

Mindezt a progresszív baloldal szándékosan félreértelmezi, pedig a magyarok teljes mértékben elkötelezettek a Nyugat mellett, hiszen magunk is annak építői és formálói vagyunk. Azt azonban nem akarjuk, hogy közös civilizációnk önmagába forduljon, és egy intoleráns, totalitárius ideológiába burkolózva elszigetelődjön a világtól.

A progresszív baloldal azért rajong az új hidegháború gondolatáért, mert hiszi, hogy a félelemkeltés és az elszigetelés révén ránk tudja kényszeríteni ideológiája legszélsőségesebb formáját. Azt remélik, hogy a XXI. század geopolitikai válsága elhozza a Woke Birodalmát. Bár a woke ultraprogresszív dogmája Európában fogant, Amerikában kapott erőre, és megfertőzte amerikaiak millióit, mára pedig egy veszedelmes szektává vált, amely a genderőrület jegyében a gyermekáldozat sajátos formáját is gyakorolja. Dr. Shea azon amerikaiak közé tartozik, akik szembeszálltak ezzel a járvánnyal, és Magyarországról szóló könyve is a gyógyírt kutatja. A woke nem más, mint ideológiai imperializmus, a kommunizmus egyik formája. Istentelen, gyökértelen, éppen ezért nincs jövője. Támadja a nemzetek történelmi és kulturális alapjait, az állami szuverenitás lebontására törekszik, aláássa zsidó–keresztény etikánkat és nemzeti identitásunkat, felforgatja a családot és átmosná a gyermekek agyát. A woke idealizált emberének nincs istene, nincs hazája, és már azt sem tudja, hogy fiú-e vagy lány, vagyis olyan eszme, amely feloldja az ember identitásának elsődleges elemeit. Végül nem marad más, mint egy magányos, érzelmileg és intellektuálisan egyaránt kiüresedett héj, amely könnyen a legrosszabb totalitárius eszmék prédájává válik. Az egyéniség elporlik és globális struktúrákba olvad.

A woke ideológia ugyan összetett és veszedelmes fertőzés, mégis van egy egyszerű ellenszere. Ez nem más, mint a magyar politika sajátos „koktélja”: nemet mondunk a háborúra, a migrációra és a genderre, és nem játszunk a liberálisok szabályai szerint.

A kalandor neoliberális politikának véget kell vetni, hiszen az nem csupán meggyengítette a Nyugat globális tekintélyét, hanem egyszersmind előkészítette saját civilizációs öngyilkosságunkat is, miközben a világ más részei ezt kihasználva megerősödtek. Teljesen érthető, hogy miért nem rajongott egyetlen épeszű társadalom sem a progresszív liberalizmusért. A woke ideológia ellen pedig foggal-körömmel fognak harcolni.

A demográfiai tél valóság, a tömeges migráció azonban nem megoldás. Nem szabad engednünk, hogy választási lehetőségeink a Woke Birodalmára és a nyugati kalifátusra korlátozódjanak. Ehelyett támogatnunk kell családjainkat, meg kell védenünk a gyermekeinket és meg kell erősítenünk a határainkat. Káosz helyett stabilitásra van szükségünk.

Európa-szerte tucatnyi szivárványkoalíció csetlik-botlik, és egyik sem képes olyan politikát megfogalmazni, amely korunk akár egyetlen fontos kérdésére is értelmes választ adna.

Európa gyengesége szörnyű veszélyt hordoz magában. Legyünk őszinték: kontinensünk az Egyesült Államok petyhüdt függelékévé vált. Nyugat-Európa kül- és biztonságpolitikája a II. világháború óta Washingtonra támaszkodik – ennek a hidegháború idején valós oka volt. Azonban az 1990-es években – ahelyett, hogy saját lábunkra álltunk volna – az unió úgy döntött, hogy megkétszerezi a függőséget: Európa szellemi és kulturális autonómiáját is feladta. Brüsszel és a technokrata elit lényegében kiszervezte a saját jövőnkről való gondolkodás képességét a woke ideológia által egyre inkább leuralt Washingtonnak.

Pedig válságos időkben Amerika sokkal jobban járna egy életerős, dinamikus európai szövetségessel, mint azzal az impotens, amorf holt teherrel, amivé az EU vált.

Amennyire behódolt Európa Washington akaratának, annyira haszontalanná is vált. Erről a szomorú helyzetről pedig senki sem beszél nyíltan – rajtunk, magyarokon kívül.

Magyarország – Európában bizonyosan – az utolsó olyan hely, ahol az emberek még elmondhatják a véleményüket. Egy olyan ország, amelyet politikusok vezetnek, nem technokraták és bürokraták. A kontinens többi része a kártékony önámítás és a tragikus hazugságok mocsarába süllyedt. Nyilvánvaló azonban, hogy Magyarország egyedül nem tudja kihúzni civilizációnkat a neoliberális globalizmus reményvesztett posványából. A kulcs nem más, mint a nemzeti erők nemzetközi összefogása, amely a jobboldal ellenálló képességének alapja.

A világ minden táján élő, jóakaratú és józan gondolkodású emberek összefogása. Különösen fontos ilyen tekintetben az Egyesült Államok, a Nyugat vitathatatlanul legerősebb országa.

A valódi, konzervatív Amerika a legalkalmasabb az USA-ban fortyogó woke gonosz legyőzésére. Ehhez a harchoz járul hozzá Dr. Shea könyve, az Utolsó figyelmeztetés a Nyugatnak.

A cikk Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója beszédének – amely 2023. december 7-én New Yorkban,
Shea Bradley-Farrell az Alapjogokért Központ gondozásában kiadott Utolsó figyelmeztetés a Nyugatnak című könyvének bemutatóján hangzott el – szerkesztett változata

Borítókép: Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója a Last Warning to the West című könyv bemutatóján (Fotó: Alapjogokért Központ/Uwa Iduozee)