A Trianon utáni magyar politikai elitek számára az egyik legnagyobb kihívás, hogy mit kezdenek a nemzet szétszakítottságával és azzal a ténnyel, hogy a bő száz évvel ezelőtti békediktátum többé-kevésbé ellenséges országok gyűrűjébe zárta a magyarságot. Az elmúlt száz évben megannyi problémamegközelítést megismerhettünk a Horthy-korszak határrevízióra törekvésétől a Trianon-problematikának a köztudatból való Kádár-kori kitörlési igyekezetén át a határon átívelő magyar újraegyesítésig. Utóbbi politikai vízió, amit Orbán Viktor fogalmazott meg 1998-ban, megannyi tudati-lelki, szakmai és politikai vetülettel rendelkezik, de kétségkívül egyik kulcskérdése, hogy miként tekintenek egymásra az anyaországi politikai pártok, illetve az elszakított nemzetrészek magyar érdekképviseleti szervezetei.
E kérdés is kiemelt szerepet kapott abban a vágottan is csaknem kétórás nagyinterjúban, amit Gulyás Márton készített Markó Bélával, az RMDSZ volt elnökével és szenátorával. E beszélgetés létrejötte akár meglepő is lehet a felszínes szemlélőnek, hiszen a Partizán YouTube-csatorna alapítója és működtetője nem rejti véka alá ideológiailag és gazdaságilag egyaránt masszívan balos alapállását, Markó Béla pedig mindig is nemzeti retorikába csomagolta politikai mondanivalóját. Ismerve az RMDSZ hosszú ideig arcél-meghatározó politikusának pályafutását, természetesnek tűnik a választás és a beszélgetés empatikus, baráti hangneme.
Markó Béla élesen szemben áll a Fidesszel hosszú idő óta, a viszony a legnagyobb kormánypárt vezetői és közötte soha nem volt felhőtlen. Kevesen tartják ma már számon, hogy 1996-ban, midőn a Fidesz – precedens nélküli történelmi gesztussal – egy erdélyi közéleti személyiséget, Szőcs Gézát jelölte egy magyar közjogi pozícióba, a Hungária Közalapítvány ellenőrző testületébe, Markó Béla levelet írt Gál Zoltánnak, a Magyar Országgyűlés akkori, MSZP-s elnökének, azt kérve, hogy a parlament ne szavazza meg a Fidesz jelöltjét.
Mi több, mind Markó Béla szövetségi, mind Takács Csaba ügyvezető elnök lemondta az akkor épp erdélyi körúton levő Fidesz-delegációval megbeszélt találkozót, amely végül mégis létrejött, a kérdést úgymond tisztázzák, de az eset rányomta a bélyegét a Fidesz–RMDSZ-viszonyra.
Az ügy elsősorban az RMDSZ akkori vezetőinek nemzetszemlélete szempontjából releváns. Teljesen mellékes, hogy Markó Béla és Szőcs Géza között voltak-e politikai csörték korábban, e gesztus szűkkeblű volt, korlátolt és nem utolsósorban kontraproduktív. A parlament fittyet hányt Markó abszurd levelére, a képviselők 233 igen, három nem szavazattal, 27 tartózkodás mellett jóváhagyásukat adták arra, hogy a jeles erdélyi költő az említett funkciót betöltse. Az eset kapcsán a fő tanulság az, hogy Markó Béla személyes motívumok hatására zsigerből reagált olyan pillanatban, amikor nemzeti gondolkodású, magyar érzésű ember egyvalamit tehetett volna: üdvözli ezt a lépést mint a magyar összetartozás szimbolikus, határokon átívelő gesztusát.
1998 és 2002 között valamelyest normalizálódott a legnagyobb kormánypárt és az akkor még monopolhelyzetben levő RMDSZ viszonya, azonban
ismét jegessé tette a kapcsolatot az, hogy Markó Béla a 2002-es választások első fordulója után, amikor még nem dőlt el, hogy folytathatja-e a nemzeti-konzervatív koalíció a munkáját, már MSZP–SZDSZ-kormányt vizionált, és előrevetítette, hogy e kormánnyal mennyire jó lesz majd együttműködni.
(E mozzanat is említést nyert az említett beszélgetésben, sok más olyan fontos politikatörténeti részlet mellett, mint a Neptun-ügy, a Petőfi–Schiller egyetem vagy a belső választások nyomán létrehozni tervezett, de soha meg nem valósult erdélyi magyar parlament.)
Azért is kitűnően alkalmas Markó Béla egy balra húzó csatorna interjúalanyának szerepére, mert teljes mértékben Brüsszel-kompatibilis, szava nincs a woke-őrületre, úgy tesz, mintha a totális abnormalitás nem hódított volna aggasztó mértékben teret a Lajtától Nyugatra. Verset írt a határkerítés ellen, demobilizált a román fennhatóság alatt álló területeken lezajlott családügyi népszavazás alkalmával, az európai fősodorba illeszkedő retorikája arra utal, hogy nem látszik tudomást venni az unió mély nemzet- és keresztényellenes alapállásáról. Azt se feledjük, hogy
fontosnak tartotta, hogy az Élet és Irodalom hasábjain támadja a magyar miniszterelnök előremutató ideológiai alapvetéseit a nemzetállamtól az illiberális demokráciáig.
Nem csoda, hogy a Partizán-interjú során az egyik kiemelten kezelt kérdés a Fidesz–RMDSZ-viszony, szinte magától értetődő, hogy ebből a témából választotta Gulyás Márton annak címét is: „Nem értek egyet azzal, hogy így kényeztetjük a Fideszt”. A két szervezet kapcsolatrendszere az RMDSZ által a kilencvenes években meghirdetett „egyenlő távolság” avagy „egyenlő közelség” elvének értelmezési keretében került terítékre, amely a legnagyobb erdélyi magyar politikai szervezet, illetve a magyar politikai pártok viszonyrendszerének alapját képezte.
Az RMDSZ programjában ma is azt olvashatjuk, hogy
nemzetpolitikánk célja nemzeti identitásunk, anyanyelvünk, kulturális hagyományaink szülőföldünkön történő megőrzése és fejlesztése, a magyar közösség nemzeti-kulturális-gazdasági és össztársadalmi emancipációja, valamint a Kárpát-medencei magyar integráció.
Természetes és alighanem kifogásolhatatlan, hogy egy ilyen szervezet azokkal a politikai erőkkel létesít szorosabb kapcsolatot, amelyeknek célrendszere konvergens e gondolatisággal.
Mára már kétségkívül ez a helyzet, persze nem annyira értékelvi, hanem inkább pragmatikus alapon. Ez volt a Markó Béla/Kelemen Hunor-csere lényege. Az említett beszélgetés során is szóba került, hogy egyebek mellett
Markó azért adta át az elnöki széket kinevelt utódjának, mert tudta, hogy személye akadályát képezné a Fidesz–RMDSZ-viszony normalizálásának. Amely oly mértékben rendeződött, hogy – mint Markó is megállapítja, de egyben kifogásolja – az RMDSZ semmilyen viszonyt nem ápol az anyaországi ellenzékkel.
Érdekes kérdés, vajon Markó szerint mi értelme lenne annak, hogy a nemzetek felszámolására törekvő globalista erők anyaországi segédcsapataival egyezkedjen az erdélyi magyar érdekképviselet?
Merthogy nem a Mi Hazánkkal való kapcsolattartás hiányát fájlalja, az abból is kiderül, hogy e párt szellemi-politikai elődszervezetének tekinthető, következetes nemzetpolitikai vonalvezetésű MIÉP-nek a meghívóját az 1999-es kongresszusra a Markó-vezette RMDSZ visszamondta, megszegve az általa ma is forgalmazott és támogatott „egyenlő távolság elvét”. Ez a gesztus is sokat elárul: a nyíltan nemzetellenes MSZP és SZDSZ ott lehetett az említett kongresszuson, míg a MIÉP nem.
Markó diagnózisa ettől függetlenül helyes,
az „egyenlő távolság elvét” 2014-től felváltotta az RMDSZ nyílt Fidesz-orientáltsága, amely mindkét fél számára jelentős előnyökkel bír. A magyar kormánypárt maga mellett tudhatja a legnagyobb elszakított nemzetrész legerősebb politikai szervezetét. Nemrég egy RMDSZ-es választói találkozón egy helyi vezető úgy érvelt, hogy azért kell elmenni szavazni az európai parlamenti választásokon, hogy Orbán Viktornak legyen a testületben még két vagy három szavazata.
Irónia nélkül mondom, hogy még az autonomista ellenzék meggyőződéses hívei is kedvet kaphatnak e gondolatmenet mentén arra, hogy az RMDSZ listájára adják a voksukat.
Az RMDSZ pedig soha nem látott anyagi támogatás felett diszponálhat, és akkor még nem szóltam az erdélyi magyarság körében elsöprő támogatottságnak örvendő Fidesz erkölcsi-politikai támogatásáról. Az erdélyi magyar közösség hosszú távú fennmaradásával kecsegtető autonómia célkitűzése viszont csak hangzatos jelszó marad, mely legfeljebb választások alkalmával kerül elő.
Borítókép: Orbán Viktor kormányfő és Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke a karmelita kolostorban 2022. november 18-án (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán)
