Talán a nyolcvanas évek végefelé lehetett, amikor megpillantottam az első emberpéldányt, aki egy ásványvizes műanyag palackkal a kezében sétált az utcán. Aztán villámsebesen terjedt a kór, és hamarosan úgy néztek ki a közterületek, mintha az életünkért kellene küzdenünk valahol Szudánban.
Egészen addig otthon ittunk vizet, a csapból, és éreztük, hogy jó. De a világ megváltozott, és ellepték a palackok, a szárazföldtől az óceánokig.
Nyilván ez is a progresszió, az állandó haladási kényszer szerves részének tekinthető, már a nyilvánvaló lehúzáson túl.
Sok víz lefolyt azóta a Berettyón, ez abból is látszik, hogy régebben az olvasó összerezzent, ha meglátott egy arcot a rendőrség által körözöttek listáján, most meg inkább arra gyanakszik, hogy az illető megzavart egy jelmezbált, azért keresik, esetleg eltűnt egy Pedro Almodóvar-film forgatásáról. Ahhoz viszont nem kellett feltétlenül szakembernek lenni, hogy megsejtsük, a műanyag-ásványvíz kombóból előbb-utóbb baj lesz. Már a környezet kinyiffantásán túl is. Mert az ember néha úgy viselkedik, mintha bele lenne kódolva az önpusztításra való hajlam. Különösen, ha belekerül a divat és a pénz csapdájába.
Szóval azt lehetett érezni, hogy valami nincs rendben, cikkek sora figyelmeztetett, mindhiába. A fene nagy környezettudatosság addig terjedt, hogy jó esetben szelektíven gyűjtjük a műanyag palackokat (amiket mindeközben valaki elnevezett pillének), az innováció csúcsának pedig jelenleg az számít, hogy kizárólag kombinált fogóval lehet leszaggatni a műtárgyról a kupakot. Na de talán most, legalábbis a remény hal meg utoljára. Az történt ugyanis, hogy a mikro- és nanoműanyag részecskék kezdenek átszivárogni a tudomány világából a közbeszédbe. Ott ugyan még nem tartunk, hogy tömegek olvasnák izgatottan a tárgykört érintő esszéket, de némi elmozdulás (nyomokban) talán már tapasztalható. Olaj lehet a tűzre, hogy egy új technológiának köszönhetően a kutatók egy agyonhájpolt literes palackozott vízben átlagosan 240 ezer műanyagrészecskét számoltak meg, ami a korábbi becslések majd százszorosát jelenti. Ilyenkor szokták az aggályos kifejezést használni, és ez most felettébb annak tűnik.
Na de mik is azok a mikro-és nanoműanyagok? A mikrók öt milliméternél kisebb műanyagrészecskék, és ott lubickolnak már az olvadó sarkvidéki jégtábláktól az ivóvízig mindenben. A nanók ellenben egy mikrométernél (ez a méter egymilliomod része, tehát nehezen vizualizálható) kisebbek, de amilyen kicsik, olyan fürgék.
A rossz hír meg az, hogy átjutnak az emésztőrendszeren és a tüdőn, bemasíroznak a véráramba, onnan meg befigyelnek a szívbe és az agyba. Sőt, a placentán át a magzatokba is bekerülhetnek, ami azért nagyon durva kezdés. Hogy aztán mi mindent okoznak, arról megoszlik a tudósok véleménye, de néhány ijesztő rendellenességgel már találtak kapcsolatot. Kicsit olyan ez már, mint egy sci-fi.
Jó, persze, mindig így kezdődik. Aztán azon kapjuk magunkat, hogy berúgja az ólajtót a valóság és a műanyag világban plasztikemberek dülöngélnek faltól falig és nejlonguruk ápolják őket, hogy minél tovább bírják a fogyasztás fáradalmait. A kísérlet során talált részecskék egyébként főként nejlonból álltak, és valószínűleg a víz tisztítására alkalmazott műanyag szűrőkből származtak.
Ízlelgessük még egy pillanatig ezt a mondatot! Tehát megtisztítanánk valamit, de már az is rémes, amivel. Ezen a ponton a kígyó nagy valószínűséggel a saját farkába harapott. De tovább is van. A második leggyakoribb cucc, amit leltek, az a részecske, amiből a PET-palack készül, és a palack összenyomásával került a vízbe. Laposra taposva, ugye. A többiek meg akkor, amikor lecsavarták a kupakot. Esetleg amikor vissza. A szellem mindenesetre kiszabadult, alig akad már olyan pont, amire nyugodt szívvel rábökhetnénk és azt mondhatnánk, rendben van, akkor innen kezdjük újra.
Alighanem az is megérne egy kis kutakodást, hogy mi minden van egy fémdobozban, amibe a modernisták belekényszerítették a jobb sorsra érdemes sört. És persze, a fentiekből kiindulva a csapvízben is nyilván akad ez-az, mint a búcsúban. De talán nem annyi, mint a palackban. Hogy nem akkora átverés, az viszont szinte bizonyosnak tűnik.
Mindez akár nyafogásnak is tűnhet. Amikor naponta milliókat mérgeznek a génkezelők.
És további százezrek isznak a pocsolyából a víziló után.
Borítókép: Illusztráció (Fotó: Shutterstock)
