Régebben vagy a Discoveryn, vagy a Spektrumon, esetleg a National Geographicon – iszonyú régen volt, talán tizenöt évvel ezelőtt, úgyhogy szíves elnézését kérem az én drága és igen kedves olvasóimnak, amiért nem vagyok ebben a tekintetben naprakész – ment egy ismeretterjesztő sorozat a világ legveszélyesebb börtöneiről. A címe nem volt rövid, így szólt: Élet a világ legkeményebb börtöneiben.
Egy ártatlanul 12 évre lecsukott, bevándorló-háttérrel meg brit állampolgársággal rendelkező volt rab vezette, és attól volt különleges, hogy a pici, de az arcán éktelenkedő hatalmas sebhely miatt veszélyes küllemű úriember nemcsak bemutatta az adott intézményt, de egy hétre be is költözött a rabok közé.
Kamera, forgatócsoport követte mindenhova és minden mozdulatát, így aztán a varázslat némileg megtört, nyilvánvaló volt, hogy VIP-vendégként kezelik, vigyáznak rá, mint a hímes tojásra, épp ezért a kőkemény rabok soha egy ujjal sem mertek hozzáérni, az élete vagy a testi épsége egy pillanatra sem volt veszélyben.
Aki ezen az elhanyagolható apróságon hajlandó volt túltenni magát, az egy igazán exkluzív tévés formátumot élvezhetett. A leplezetlen parasztvakítás miatt inkább volt cirkusz, mint valódi dokumentumfilm, de a producerek alapvetően egy jó és egyedi receptet kevertek ki, és bár a második évadra elfáradt a műsor, de nassolás, porszívózás vagy teregetés mellett meg lehetett nézni egy-egy epizódot.
Raphael Rowe – mint egy Wishről rendelt Tony Montana – keményen és dacosan bement a börtönbe, átesett a szokásos biztonsági intézkedéseken, a levetkőztetésen, az összes testüreg átkutatásán, ezeken századszorra is simán képes volt megsértődni, átvette az új ruháját, a takaróját, esetleg a matracát, majd bekísérték egy cellába. Ezen a ponton minden alkalommal elmondta, hogy ő kicsoda és miken ment keresztül, azt, hogy gyilkosságért ítélték el, de miután többször is fellebbezett, felmentették, de így is 12 évet ült. Ártatlanul. Arra egyszer sem tért ki, hogy bár a gyilkosságot a jog szerint valóban nem követte el, azért finoman szólva sem volt egy szent életű ember. Jogos sértettsége miatt viszont valószínűleg a legkiválóbb személy arra, hogy a műsor liberális készítői elérjék a kívánt hatást.
A kívánt hatás pedig az, hogy elültessék a nézők fejében: a rossz börtönviszonyok csak ártanak, nem segítik a társadalomba való visszailleszkedést, kizárólag abban az esetben képes megjavulni az adott fogvatartott, ha jól felszerelt konyhával, közösségi térrel, saját tévével, mikróval, PlayStationnel, ablakkal, kényelmes ággyal, kanapéval ellátott szobával rendelkezik. Sőt telefonnal!
Nem vicc. Tényleg létezik ilyen börtön. Izlandon. Azaz hogy a büntetés semmiképp se legyen büntetés, inkább egyfajta elzárás luxuskörülmények között.
Egy idő után minden rész erre az egy dologra fut ki, szenvedélyesen nyilatkoznak a szakértők, esküdöznek a többszörös gyilkosok, egyszóval minden érintett egyetért abban, hogy a böri csak akkor jó, ha a Hiltonnal vetekszik. Záporoznak a számok, a statisztikák, amelyek már közel sem olyan meggyőzők, de mint azt tudjuk,
a libsizmushoz köthető identitáspolitikai csatákat mindössze úgynevezett benyomások döntik el, a tudomány valójában csak egyfajta populista-fasiszta csökevény. Szóval ízig-vérig propagandához van szerencsénk.
Mindezt csak azért meséltem el, mert egyrészt van némi aktualitása a dolognak – az olasz kommunista terrorista tanárnő fogvatartási körülményeire és a körülmények miatt kialakult liberális hisztériára gondolok –, részint a sorozat már megtalálható a woke-propaganda legfontosabb felületén, a Netflixen. Így aztán volt szerencsém másfél évtized után néhány hét leforgása alatt újra megtekinteni.
Egy részét a kiskamasz fiaimmal. Az eredmény valóban lenyűgöző volt. A gyerkőcök fél tucat rész után szinte követelték, hogy a világ összes börtöne ötcsillagos szállodaként legyen berendezve, és csak hosszú és fáradságos beszélgetések után tudtam elmozdítani őket erről pontról. Pedig van némi gyakorlatom kommunikációs téren. És vitatkoztam is pár fekete öves komcsival meg libernyákkal különböző vitaműsorokban, de a Netflix propagandája olyan profin, olyan manipulatívan van összeeszkábálva, hogy rendesen megizzadtam a beszélgetéseink során.
Az agymosás tehát működik. Főleg az ilyen drágán összetett agymosás. A stáb ugye tényleg az egész világot bejárta, rengeteg pénzt költöttek el a liberális érzékenyítésre. Ami napjainkra annyira beérett, hogy
az olasz közvélemény egy jelentős része őszintén felháborodott az antifa terrorista fogvatartási körülményein. Soros NGO-i ebben a tekintetben prémium minőségben zakatolnak. Mármint a fényességes Nyugaton.
Itthon azonban a Soros Művek teljesen sikertelenek. A jobboldali kormánnyal folytatott identitáspolitikai csatákat rendre elvesztik, se a migráció, se a genderügyek, se a háború, se a börtönbiznisz nem működnek úgy, ahogy Sorosék szeretnék. A magyarokat az összestől a hideg kirázza.
Mifelénk a többség még mindig úgy gondolja, hogy ha egy külföldi kommunista Magyarországra utazik, hogy botokkal, viperákkal magyarokat verjen agyba-főbe, akkor a külhoni terroristát ne jakuzzis, szaunás lakosztályban szállásolják el. Bűnhődjön, ha bűnt követett el. És ez így van jól.
A büntetésnek, a szigorú büntetésnek ugyanis visszatartó ereje van. A szigorú büntetés egyfajta bűnmegelőzés. Amikor a potenciális bűnöző a bűncselekmény kapujában ácsorog, akkor mérlegel. Mérlegeli a hasznot, azt, hogy milyen előnnyel járhat az, amit elkövetni szándékozik. És mérlegeli azt is, hogy mit kockáztat. Mert az egy dolog, hogy évekig nem láthatja a családját, az ismerőseit, a barátait, hogy nem mehet kocsmába, étterembe, nyaralni vagy moziba, hogy nem járhat uszodába, de ha a kockázati rubrikába mindössze ezek kerülnek, akkor nagyobb lesz az esély arra, hogy mégis megteszi a törvényen kívüli lépést.
Ha viszont tisztában van azzal, hogy az elkövetés esetén nem egy luxuslakosztály hosszú távú vendége lesz, mint mondjuk egy karantén idején, hanem valódi büntetést kap, olyat, aminek egyetlen percét sem fogja élvezni, ahol kényelmetlen lesz az ágya, ahol langyos lesz a víz, rossz és kevés az étel, ahol nem mozizhat, főzőcskézhet, bulikázhat, szaunázhat, telefonálgathat, azaz valóban szenvedni, bűnhődni fog, az hatékonyabban fogja visszatartani a bűnözéstől.
És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy mit éreznek az áldozatok és az áldozatok hozzátartozói, amikor megtudják, hogy az elkövetők milyen fényűző Soros-szállodákban pihenik ki a bűncselekmények okozta stresszt.
Borítókép: A szélsőbaloldali olasz antifa, Ilaria Salis a budapesti bírósági tárgyaláson (Forrás: Hír TV)
