A hazai baloldal az utóbbi napokban ismét tanúbizonyságát adta annak, hogy kizárólag csodafegyverekben bízik a kitartó, szisztematikus munka helyett. Igaz, egy tüntetés megszervezése is munka, de láthatóan ez a maximum, amit teljesíteni akarnak azok érdekében, akik valami rejtélyes oknál fogva még mindig bíznak bennük. Most is, ki tudja hányadszor, úgy vélték, hogy a tüntetés, akciózás, botrányokozás a gyógyír minden problémájukra.
Eddig nekik a gyermekvédelem szónak még az emlegetése is gyűlöletes, de legkevesebb felesleges volt, az erről szóló törvény meg maga a kénköves, diszkriminációs pokol, amit folyvást homofóbtörvénynek bélyegeztek, szidalmaztak.
Most mégis úgy érezték: eljött az ő idejük a köztársasági elnök átgondolatlan kegyelmi döntése nyomán, és rá lehet szervezni egy jó kis pattogós, csihi-puhis, kormányszapuló ordibálópartit az ügyre.
Nem először tévedtek, és talán nem is utoljára. Mert valóban összehoztak egy kétségtelenül több tízezres, talán ötvenezres demonstrációt, de ezt is úgy, hogy jelentős tömegeket azzal kábítottak: ez most tényleg politikamentes tüntetés lesz. Más kérdés: nagy adag naivitás kellett ahhoz, hogy valaki bedőljön ennek az ígérgetésnek, de magát a gyermekvédelem ügyét szerencsére elég sokan tartják olyan fontosnak Magyarországon, hogy pusztán ennek az argumentációnak mozgósító hatása legyen. Másrészt rendkívül régen nem volt már igazi, vérbő kormányellenes tüntetés, ami pedig azokat a vitathatatlanul meglévő jobboldalellenes embereket is aktivizálhatta, akik már régóta amiatt ostorozták a baloldalt, hogy nem képes kellő tűzerővel fellépni az általuk gyűlölt kabinet ellenében. Ha valaki belenézett a szerveződő tüntetés közösségi oldalába és kommentjeibe, pontosan kirajzolódhatott előtte az az öröm, hogy végre van alkalom egy hamisítatlan kormánygyalázó társas összejövetelre.
Csak úgy hemzsegtek a gyűlölködő, kaszára-kapára típusú megszólalások a Facebook-oldalukon a néhány hiszékenyen jó szándékú megjegyzés mellett.
Nem lehetett hát csodálkozni azon, hogy a pénteki demonstráció is tele volt a gyűlölet, a romlás virágaival, hogy Baudelaire híres kötetére utaljunk.
Mégsem lehet sikeresnek minősíteni a tüntetést, mert nem tudta elérni a célját: a regnáló polgári kormány elleni fokozottabb gyűlöletkeltést azok körében, akik információk híján befolyásolhatóak.
Úgy is fogalmazhatunk: azt hitték most is, hogy a kedvező agitációs apropóval megfogták az Isten lábát, de csak Soros Györgyét sikerült.
Túlzottan kilógott ugyanis a ló-, helyesebben a spekuláns milliárdos lába az egész hacacáréból. Már a helyszínválasztás jelezte: számítanak arra, hogy a demó papíron lezárása után átcsúszhat szokás szerint egy magasabb fokozatú dühöngésbe a szomszédos Lendvay utcai Fidesz-székháznál. Akik a Hősök terét választották, pontosan tudták, hogy a szélsőbaloldali hagyományok alapján ez az átvonulás bekövetkezik. Az, hogy csupán pár százan mentek át tombolni és jobboldali riportereket bántalmazni, már önmagában jelzi, hogy nem bírták elég eksztatikus állapotúra hergelni a megjelenteket, így ahogy mondani szokás, a foglalkozás nem érte el a célját.
Miért vagyunk biztosak benne, hogy a tömeg turbófokozatra kapcsolása, kvázi forradalmasítása volt a szervezők célja? Mert az egész meeting valójában Soros-aktivisták erődemonstrációja volt, baloldali pártvezérekkel teletűzdelve. Szinte minden közreműködő szervező és szervezet ilyen vagy olyan módon kötődik a nemzet- és magyargáncsolásban utazó mániákus álfilantróp pénzmogulhoz. Aki nem hiszi, nézze csak meg a sajtóban közzétett adatsort ez ügyben, és elillan minden maradék kételye.
Pottyondy Edina, az egyik fő szervező aktivista azt mondta úgymond politikamentes, ám gyűlölettel impregnált, átitatott – és a várakozásokkal szemben nem valami nagy tapssal fogadott – beszédében: Állítsuk magunk mellé a magyar társadalmat! Arról is beszélt, hogy joguk van egy olyan országhoz, ahol nem a közöny és a gyűlölet uralkodik.
