Szexuális deviancia, iskolai bántalmazás, erőszak és mérhetetlen mennyiségű kábítószer. Totth Benedek 2014-ben megjelent debütáló könyve, a Holtverseny ma még aktuálisabb képet fest a fiatalságról.
Számos generáció számára fontos olvasmányélmény a Zabhegyező, én is kedveltem, de sokkal meghatározóbb volt Bret Easton Ellistől a Nullánál is kevesebb. Utóbbi tematikájában sok szempontból hasonlít J. D. Salinger klasszikusára, mindkettő egy felnövéstörténet, csak a kortárs szerző könyvében éppen a felnövés marad el; a főszereplő egy nihilista, érzelemmentes fiatalként tér vissza az egyetemi szünet idejére a szülővárosába és ugyanilyen lelki élőhalottként távozik onnan, amikor véget ért a vakáció. Egyszerűen, de rendkívül hatásosan és az egyes szám első személyű elbeszélésmódja miatt szubjektív nézőpontból, elképesztően szuggesztíven mutatja be Los Angeles felső tízezrének a fiataljait, akiket a szüleik tömnek pénzzel, mindenünk megvan és az unalomból és az apátiájukból féktelen önpusztításba, kábítószer-élvezetbe és orgiákba menekülnek. Mindegyik szereplő egyformán néz ki, rendkívül divatosan öltözködnek, a férfiak olyanok, mintha egy Calvin Klein-, a nők pedig mintha egy Intimissimi-reklámplakátból lépnének ki, a szexualitás terén a nemi határok is elmosódnak, az összes karakter biszexuális, így teljesen mindegy számukra, kivel fekszenek le.
Érdekesség, hogy ezt a kapitalizmuskritikát és a mély nihilizmust egy hasonló társadalmi rétegből származó író szerezte – aki globalizmusban maga is végül egy divatos ,,márkává” vált. És a stílusa olyannyira minimalista, hogy az olvasó könnyen azt érezheti a már-már tőmondatok sorát olvasva, mintha egy modern festményt nézne, azaz, hogy ilyet bárki képes alkotni, vagyis esetünkben fogalmazni. Én is ezt hittem és a könyv hatására kezdett el mélyebben érdekelni az írás. És írtam is egy hasonló hangvételű könyvet – ez az, amit a Ferdinandy Györgyről szóló visszaemlékezésemben említettem –, eltökélten hajtott a naiv vágy, hogy én leszek a magyar Bret Easton Ellis, de aztán nem így lett, ráadásul nem csak bennem élt ez az elképzelés itthon, és többen meg is előztek.
Jobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.
Kötter Tamás Rablóhalak című novelláskötetét vállaltan az amerikai szerző inspirálta és ügyesen helyezte át annak hangvételét a magyar valóságra: szereplői szintén nagyrészt felső-középosztálybeli, kiüresedett figurák, akiket elsősorban a divatos felszínesség vonz, ,,vámpírok”, akik a legkevésbé sem értékteremtő munkával keresnek sokat, és folyamatosan csak habzsolnak; legyen szó anyagi javakról, szexről vagy mások érzelmeinek kizsákmányolásáról, vagy magáról a Földről, ahogyan az állandó fogyasztásokkal gondosan növelik a karbonlábnyomukat.
És éppolyan menő szórakozóhelyeken járnak, mint amilyenek Los Angelesben is patinásnak számítanának, a globalizmusnak köszönhetően Kötter az óceán innenső partján is megtalálta azt a mikrovilágot, amelyről Ellis is ír.
Én más úton próbáltam honosítani ezt a témát, hiszen csak fantazmagória lenne, ha a magyar felsőközéposztálynak ezen szegletének a mindennapjait próbálnám megfogalmazni: nem tartoztam soha közéjük és nem is mozogtam a körükben, így az olvasmány- vagy a filmes élményeimen keresztül nyilvánvalóan csak hamis képzeletekre támaszkodhattam volna, hiteltelen lett volna, ha akár csak a szóhasználatukat megpróbálom reprodukálni és a kábítószerek kultúrája is távol állt tőlem, így a kokain-ecstasy-luxus-pezsgő hármasát a sör-bor-Frontin triumvirátusra cseréltem, a cselekményt pedig átültettem vidékre. És mint kiderült, ezzel kapcsolatban sem én találtam fel a spanyolviaszt, amikor megjelent váratlanul Totth Benedek Holtverseny című könyve és a földbe döngölt.
Egyrészről azért, mert elképesztően zseniális a stílusa, minden oldalon úgy váltják egymást a hihetetlenül kreatív hasonlatok, hogy csak kapkodtam a fejemet, és ezzel a virtuozitásával alapos csapást mért az írói önbecsülésemre – ezt egy interjú alkalmával el is mondtam neki, és annak ellenére, hogy a könyvvel elnyerte az első kötetes szerzőknek járó Margó-díjat, azaz minden oka meglett volna rá, hogy fent hordja az orrát, nagyon szerényen, egyszerre hálásan, de közben engem bátorítva reagált minderre. Másrészről a tartalma miatt is gyomorba vágó élmény a Holtverseny.
A regény éppúgy indul, mint a Tudom, mit tettél tavaly nyáron, vagyis annak valamiféle nagyon balkáni változata. Az 1997-es horrorslágerben négy fiatal a sikeres érettségijüket ünnepelve az óceánparti sztrádán száguld alaposan kirúgva a hámból, amikor valakit váratlanul halálra gázolnak az éjszaka közepén. Félnek, hogy ha vállalják a felelősséget, bukják a jövőjüket, az egyetemet, és a vízbe dobják a halottat. Aztán egy évvel később zaklató üzeneteket kapnak, majd egy kampókezű halász sorban levadássza őket.
A Tudom, mit tettél tavaly nyáron című film plakátja. Forrás: Intercom
Így indul a Holtverseny is, a központi karakterek hazafelé tartanak az autópályán, csak míg az amerikai filmben a korszak legvonzóbb sztárjai játszották a fiatalokat, név szerint Freddie Prinze Jr., Sarah Michelle Gellar, Ryan Phillippe és a sikolykirálynő szerepében Jennifer Love Hewitt, addig itt cseppet sem attraktív figurák ülnek a furgonban. A meg nem nevezett elbeszélő, két vadkan, nagyszájú vízilabdás srác, egy tipikus középsulis lúzerfiú és egy lánybarátjuk, aki az autóban sorban orálisan kielégíti az előbbieket. A légkör cseppet sem attraktív, úttalan (kerülő)utakon vágnak át a sebességhatárokra fittyet hányva, a verdában terjeng a marihuánaszag, senki sincs már igazán képben, a csoport volán mögött ülő alfahímje hamburgert zabál, miközben a száradt salátalevelek az ölébe hullanak, aztán megtörténik a baleset. A fentebb említett horror karakterei sem számíthatnak erkölcsi bizonyítványra, de ezek a fiatalok még csak nem is egy vágyott jövőért hagyják cserben az elgázolt áldozatukat, hanem pusztán gyávaságból. És míg a filmben, mint említettem, alaposan ráfizetnek erre, amikor a nyomukba szegődik egy kíméletlen gyilkos, itt nincs következmény.
Legalábbis jó ideig. Nem akarom ellőni a könyv fordulatait, főleg, mert
Totth Benedeket egy valós magyar bűneset is inspirálta a sztori megalkotása közben, de nem horrorról vagy thrillerről van szó, a fiatalok újra és újra elmennek a falig, de a fináléig egyik tettükből sem következik semmi, legfeljebb csak egy alapos másnap.
És akárcsak Bret Easton Ellis karakterei, itt is olyan fiatalokat látunk, akiknek a szülei csupán anyagi szempontból vállalták a felelősséget vagy egyes szereplők esetében pénzügyileg sem, emberileg vagy erkölcsileg semmilyen támaszt, iránymutatást nem kaptak, ezek hiányában pedig az említett középiskolások állatiasan viselkednek, és éppúgy szerveződnek, mint egy farkasfalka. Az erősebb kutya dominál, semmin nem akadnak fent, legyen szó szexuális bántalmazásról, a másik megalázásáról vagy akár gyilkosságról.
Totth Benedek egy interjúban elmondta, hogy bár valós szereplők és események inspirálták, a végtelenségig túlgondolta és torzította a cselekményt, pont emiatt is rendkívül élvezetes és helyenként a maga éjfekete módján rendkívül vicces a Holtverseny. Aztán, ahogyan lenni szokott, a valóság mindig rálicitál a fikcióra.
A könyv például bemutatja az élsport kegyetlen és olykor rendkívüli devianciákkal teli világát, amely a regény kiadásakor akár túlzónak vagy valótlannak tűnhetett, aztán épp az úszás sportágában sorra pattantak ki a szexuális visszaélésekkel kapcsolatos ügyek. És bár a Facebook hajnalán írta Totth Benedek a könyvet – 2014-ben jelent meg, de tíz éven keresztül dolgozott rajta –, világosan látta, hogy az iskolákban mindig is jelen lévő bullying, azaz mások rendszeres és módszeres megalázása a közösségi média elterjedésével még jobban megnyomorítja az áldozatokat; elég csak arra a folyamatosan abúzált tizenhat éves fiúra gondolni, aki nemrég Sümegen a vonat elé vetette magát, miután több olyan videót is feltöltöttek róla az interneten, amelyeken megszégyenítették vagy megverték az iskolatársai.
És ahogyan a történet egyre sokkolóbbá válik, úgy rántja bele az olvasót ebbe az elkeserítő és agresszív világba az Ellisre emlékeztető, rendkívül szuggesztív elbeszélésmódjával. És legszívesebben legyintenénk azzal hitegetve magunkat, hogy ez csupán kordokumentum egy letűnt generációról, amely elsők között találkozott az internettel, fertőződött meg a globális médiával, szórakoztatóiparral és az utóbbiból áradó erőszakkal és szexualitással, de a Holtverseny a szándékán kívül egy folyamatnak az első állomását írja le csupán.
Hiszen újabb és újabb nemzedékek nőnek fel, amelyeket a szüleik vagy az alkoholizmus, vagy a tehetetlenségük miatt magukra hagytak; vagy dúsgazdag körülményeket teremtettek nekik ügyeskedő vállalkozóként, de kultúrát már nem tudtak nekik átadni – mert soha nem is volt nekik – , azonkívül, hogy mindig felül kell kerekedni a másikon. És a helyzet a közösségi média és az okostelefonok világában egyre aggasztóbbá válik.
Miként az egyik jelenetben a narrátor meséli,
Anyám a konyhában molyol. Letöltöm, és megnézem az Óment, a régit. Mióta kódolták a pornócsatornákat, csak horrort nézek és természetfilmet.
Tíz év telt el a könyv megjelenése óta, a fentiekben említett horror klasszikus – bár nem a magaskultúra része –, de ma már szinte elképzelhetetlen, hogy egy középsulist hetvenes évekbeli filmek izgassanak. És az okostelefonok korában persze nem lehet csak úgy kódolással megakadályozni a pornónézést, ha van is rá alkalmazás, a fiatalabb generáció mindig egy lépéssel előrébb fog járni, hogy kiküszöbölje az ehhez hasonló szülői zárakat.
A Holtverseny önmagában egy gyomorba vágó olvasmányélmény, az viszont még ijesztőbb, milyen látlelet születne most, 2024-ben ugyanerről a világról, ugyanerről a közegről. És a legkevésbé sem „a régen minden jobb volt” attitűd beszél belőlem, mert dehogy volt jobb bármi; csak jelenleg hatékonyabbak az eszközeink és a lehetőségeink, hogy minden még rosszabbá váljon.
Borítókép: A Holtverseny című regény borítója (Forrás: Magvető)
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
