Ebből a szempontból nagyon érdekes a németek ambivalens álláspontja. Míg Olaf Scholz német kancellár kerek perec kijelentette, nem lesznek szárazföldi csapatok, nem lesznek katonák Ukrajna földjén, amelyeket európai országok vagy NATO-államok küldenek oda, addig Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság német elnöke már sokkal harciasabb hangot ütött meg. Ahogy fogalmazott, a háború talán nincs a küszöbön az Európai Unióban, de fel kell készülni a kockázatokra, képesnek kell lenni megvédeni az európai érdekeket és értékeket a védelmi kapacitás megerősítése által.
Kicsit tovább gondolva azt a kérdést, hogy kitől kellene megvédeni azokat a fránya unásig szajkózott uniós értékeket, önkéntelenül eszünkbe ötlik az a hamis kiindulópontból levont ostoba következtetés, hogy az oroszoktól, akiket ha nem sikerül megállítani Ukrajna területén, akkor Berlinig masíroznak majd.
Hol kell tehát megvédeni Európa érdekeit? Ukrajnában, szól a hazug és militáns válasz, nem törődve azzal, hogy ennek következményeképpen elpusztulhat minden, amit Ursula von der Leyen szavakban meg akart védeni.
Nem véletlenül figyelmeztették őt arra, hogy Európa érdekei nem mindig esnek egybe a tengeren túli nagy testvér érdekeivel, fölösleges tehát szétbombáztatni magunkat Amerika proxyháborújának elnyújtása, a végkifejlet nyugati szempontból kedvezőbb alakulása érdekében.
A helyzet tehát dermesztő, lassan tényleg csupán az imában bízhatunk, hogy csak megjön Európa vezetőinek esze, és valami csoda folytán magukhoz térnek háborús pszichózisukból. A közelmúlt tapasztalatai nem túl biztatóak. Emlékezzünk csak vissza, hogyan kezdődött a belesodródás a háborús konfliktusba. Először csak sisakokat, védőfelszerelést akart küldeni az öldöklést nagy szimpátiával fogadó globalista elit. Aztán megindultak a tankok, egyéb páncélozott járművek, a rakéták, drónok, a különféle légvédelmi rendszerek és harci repülők. Majd csaknem egy éve Orbán Viktor egy rádióinterjúban megpendítette, nagyon közel vagyunk ahhoz, hogy komoly javaslatként kerüljön az asztalra az Ukrajnával szövetséges országokban a katonáiknak Ukrajna földjére küldése. Mára a magyar miniszterelnöknek megint igaza lett.
Persze szakértők váltig állítják, a modern nyugati fegyverrendszereket nem tudják kezelni a kényszersorozással frontra rángatott szerencsétlen ukránok, tehát régen ott vannak különféle nemzetiségű katonai szakemberek, hogy segítsék őket. Feltehetően nem hivatásos katonákként, hanem valamilyen fedőcég alkalmazottjaiként, ezért eddig nem okoztak nagyobb konfliktust. De Macron legálissá akarja tenni reguláris csapatok bevonulását a háborús övezetbe, amit nem tud majd másként értelmezni Putyin, mint nyílt hadüzenetnek.
Az Isten óvja a világot attól, hogy ez bekövetkezzen. Csak sajnos az utóbbi két évben ahhoz kellett hozzászoknunk, hogy csupa olyan dolog lett valósággá, amire nemrég még azt mondtuk, na az aztán biztosan nem következhet be. Az egész háború úgy kezdődött, hogy a kitörése előtti napokban még a legtöbb elemző, katonai szakértő, biztonsági szakember azt állította, Putyin nem bolondult meg annyira, hogy megtámadja Kijevet. Aztán mégis. Azóta többször felvetődött az atomháború kitörésének veszélye, és mindig azt mondtuk, egyetlen atomhatalom sem olyan bolond, hogy megnyomja a gombot. Szerencsénkre idáig ez még bejött, bár amikor egy angol illetékes kijelentette, ő egy percig se habozna, ha arra kerülne a sor, egy pillanatra elkomorodott a világ józanabb része.
Eddig azt gondoltuk, ha sikeres lesz a tavaly tavasszal beharangozott, aztán nyáron nagy nehezen elindult ellentámadás, akkor Moszkva kerül abba a beszorított helyzetbe, amiben pattanásig feszül az atomhatalom idegrendszere, és bármi bekövetkezhet. Mára az oroszok szép lassan visszafoglalnak mindent, ahonnan az ellentámadás kiszorította őket, így az Ukrajnával szövetséges Nyugat került abba a szorult helyzetbe, hogy eddig nem alkalmazott eszközökhöz nyúljon. De nem lenne szabad elmélyíteni a konfliktust, nem engedheti végleg és teljes mértékben belerángatni magát Európa a véres öldöklésbe.
Most nagyon észnél kellene lennie mindenkinek, aki dönt eszközök, fegyverek, netán katonák küldéséről, háború és béke kérdéséről. A béke nem szitokszó, nem putyinista orosz propaganda, hanem az egyetlen pozitív, emberi és erkölcsi szempontból vállalható álláspont. Ebből fakadóan nem katonákat kell küldeni, hanem azonnal tűzszünetet kell kihirdetni, és minden érintett részvételével sürgősen meg kell kezdeni a béketárgyalásokat.
Meg kell ismernie mindenkinek a másik nézeteit a konfliktusról, meg kell érteni egymás mozgatórugóit, még azokat is, amelyeket nem mindenki tud elfogadni. Addig kell ezekről beszélgetni, tárgyalni, amíg nem körvonalazódik egy olyan legkisebb közös többszörös, amit mindenki alá tud írni arcvesztés, sértődés, egy jövőbeni újabb konfliktus magvainak elhintése nélkül.
Mélyen tisztelt európai vezetők, nem ez a közösség legalapvetőbb működési módja? Nem ez a legrégibb, legmeghatározóbb alapérték, amivel mind ez idáig megakadályoztuk a háborút? Milyen démon szállta meg önöket, hogy hirtelen oly sokan elfelejtették ezt a hatékony módszert az együttműködésre? Vagy netán igaz az, hogy önök már rég nem az európai polgárok érdekeit képviselik? Vannak erre utaló jelek, de még akkor sem késő visszafordulni erről a semmibe vezető útról. Egy újabb hatástalan és ezért értelmetlen szankciós csomag helyett kezdjenek el béketerveket kidolgozni.
Ne haljon meg holnaptól senki azért, hogy az Ukrajna támogatására fordított milliárdok kilencven százaléka a túlélésért küzdő amerikai birodalom multicégeit gazdagítsa. Merítsenek erőt a már idézett dal szövegéből, melynek refrénje úgy szól: „Lehet, hogy neked jó ez a harc, de ne taníts ölni, ha élni akarsz!”
Örökérvényű gondolat, már-már profetikus. De ha Európa globalista elitje mégis inkább el kívánna pusztulni, akkor ragadjon fegyvert, és menjen ki a frontra Macron és Von der Leyen vezetésével. A kontinensen élő nemzetek békeszerető népeit pedig hagyják élni úgy, ahogyan azt évszázadok alatt vérük-verejtékük árán kialakították, megszervezték és megszerették. Hagyják abba a háborús uszítást!
