1989. szeptember 18-án véget értek a rendszerváltozást előkészítő nemzeti kerekasztal-tárgyalások. Az Antall József, Szabad György, Tölgyessy Péter, Orbán Viktor vezette ellenzéki csoportosulás sikeres tárgyalássorozatot tudhatott maga mögött, sikerült minden fontos törvénymódosításban megegyezni. (A vezetés alatt azt értem, ők négyen vitték a prímet a tárgyalásokon.) Egy kérdésben nem sikerült zöld ágra jutni, a köztársasági elnök megválasztásának módjában. Még 1989 végén népszavazás útján vagy a tavaszi parlamenti választások után az Országgyűlésben dőljön el, ki lesz az első számú közjogi méltóság Magyarországon. A közvetlen választás nagy esélyese a reformkommunista Pozsgay Imre volt, akit az ellenzék jelentős része nem szívesen látott volna az ország élén. Pozsgay valóban igazi reformokat akart megvalósítani, ezért támogatta a Magyar Demokrata Fórum megszületését és tevékenységét. Több pozitív intézkedés fűződött a nevéhez a korábbi évtizedekben. Az MDF-elnökség egy része ezért szívesen látta volna őt elnöknek, a tagság nagyobb része már kevésbé.
Volt még néhány kérdés, amelyekben némi bizonytalanság látszott. Ilyen volt többek között a munkásőrség felszámolása, az állampárt, a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) kivonulása a munkahelyekről és a pártvagyon részleges vagy teljes felszámolása. Ezekre azonban beválthatónak ítélt ígéreteket tett Pozsgay Imre, aki az utolsó hónapban átvette a kormányoldali tárgyalódelegáció vezetését Fejti Györgytől. Nehézségeket támasztott ugyan az MSZMP Központi Bizottsága, de az állampárt folyamatos hátrálásban volt az egész nyár során. A tárgyalások befejezésekor abban maradtak, szakbizottságokban zárják le a nyitva maradt kérdéseket.
A nemzeti kerekasztal-megállapodást mégsem írta alá az ellenzék részéről négy párt, köztük az SZDSZ és a Fidesz. Szerintük az ellenzéki kerekasztal feladta kiinduló álláspontját és jelentős engedményeket tett. Nem vétóztak azonban, így a megállapodás érvénybe lépett. A cél az volt, hogy megakadályozzák Pozsgay Imre államfővé választását.
A szabad demokratáknak ördögi ötletük támadt. Tölgyessy Péter szeptember 24-én bejelentette: aláírásgyűjtésbe kezdenek annak érdekében, hogy népszavazás döntsön a nemzeti kerekasztal-tárgyalások vitás kérdéseiről, azaz, hogy 1. Kivonuljanak-e a pártszervezetek a munkahelyekről? 2. Elszámoljon-e az MSZMP a tulajdonában vagy kezelésében lévő vagyonról? 3. Csak a szabad országgyűlési választások után kerüljön-e sor a köztársasági elnök megválasztására? 4. Feloszlassák-e a munkásőrséget? Kezdeményezésük nyomán írták ki aztán november 26-ra a „négyigenes” népszavazást. A tervben az volt ördögi, hogy igazából csak az államfő választása volt kérdéses, a többi gyakorlatilag már eldőlt. Például a munkásőrség felszámolása. A Németh-kormány október 16-i ülésén törvényjavaslat megalkotásáról hozott határozatot, amely a munkásőrség feloszlatását tartalmazta.





























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!