Grönland, Venezuela, a Panama-csatorna és hasonló kérdések nagy felzúdulást keltenek a világ számos pontján, de ezeket mind a végrehajtás szintjén kell kezelni, az esetleges megvalósulás után kell értékelni. Személy szerint biztos vagyok abban, hogy az elnök Grönlandot békés úton fogja megszerezni. A Reuters beszámolója szerint a washingtoni kormányzat mérlegeli, akár százezer dollárt is kifizet minden egyes grönlandi állampolgárnak, hogy támogassa a sziget csatlakozását az Államokhoz. Ez is „léggömb”, de sikerrel kecsegtető és szimpatikus. Ráadásul a geopolitikai, straté­giai előnyök mellett gazdaságilag is megéri. Az 57 ezer lélekszámú hatalmas ország földjében elképesztő mennyiségű ásványi kincs rejtőzik, amelyet a kedvezőtlen klimatikus viszonyok miatt a kis Dánia képtelen kiaknázni. A kitermelésére képes USA viszont maximum hatmilliárd dollárért hozzájut ehhez a vagyonhoz, miközben katonai biztonságát növeli és ellenőrizheti a mind fontosabbá váló hajózást az Északi-sark felé. (Olvadnak a jéghegyek.) Trump jó üzletember volt a magánéletében, ezt kamatoztatja politikusként is.

Most azonban Venezuela van soron. 

Ugyanakkor az ilyen katonai beavatkozások igazolására is vannak nemzetközi normák. Ilyen az ENSZ védelmi kötelezettség elve (Responsibility to Protect, R2P), amelyet a világszervezet 2005-ben tartott csúcstalálkozóján elfogadott záródokumentum tartalmaz. Az okmány kimondja, minden egyes állam felelőssége megvédeni lakosságát a népirtás, háborús bűnök, etnikai tisztogatás és az emberiség elleni bűncselekmények ellen (138. paragrafus). A nemzetközi közösség felelőssége segíteni az államokat e kötelezettség teljesítésében, és időben cselekedni, ha egy állam nyilvánvalóan képtelen védelmet biztosítani (139. paragrafus). Ráadásul 2025. szeptember 5-én megerősítették a 2005-ös záróokmányban foglaltakat.

Venezuela esetében egybeestek Amerika külpolitikai érdekei a humanitárius segítségnyújtással, amit a fenti dokumentum szellemében hajtottak végre. A nemzetközi jog ma már nem számít sehol, csak az erő szava dominál a világban, és ehhez mérten alkalmazzák a hivatkozásokat. Ezen alapul Oroszország háborúja Ukrajna ellen is. 2014 óta Kijev elképesztő soviniszta politikát gyakorolt a területén élő nemzeti kisebbségekkel szemben, ami az 1991-ben még 12 milliós orosz etnikum esetében a szervezett gyilkosságokig is elment. Tehát Moszkva az R2P alkalmazásával élt. Hogy ez összekapcsolódott az orosz biztonságpolitika szempontjaival, a NATO távoltartásával az ország határaitól, az tiszta szerencse volt számukra. Tisztában kell lenni azzal, hogy mindig az erő szava dönt a világ dolgaiban, így van ez már évezredek óta. 

Számára csak a saját erkölcsi normái szabnak határt. És ebben bízhatunk, mert az elnök erkölcse a keresztény értékeken, a hagyományok tiszteletén és a békevágyon nyugszanak.

Ami pedig a békét illeti földgolyónkon, itt is történt jelentős előrelépés 2025-ben, hála a Fehér Ház urának. Június 24-én Irán és Izrael között fegyverszünet lépett életbe, amelyet az Egyesült Államok és Katar közvetítésével értek el. Június 27-én Washingtonban aláírtak egy békeegyezményt a Kongói Demokratikus Köztársaság és Ruanda között, amely Trump és Marco Rubio közvetítésével jött létre. Októberben megvalósult az Izrael és a Hamász közötti fegyverszünet, mely az amerikai elnök térségbeli béketervének első fázisa. Thaiföld és Kambodzsa határvitájában is sikeres volt a washingtoni vezetés. A négy éve zajló orosz–ukrán háború kérdésében Donald Trump színrelépése előtt csak a százezrek életét kioltó és mérhetetlen anyagi károkat okozó harcok, Moszkvát a földbe döngölő végső győzelemig tartó folytatásáról szóltak az észak-atlanti térség vezető politikusai. Egy évvel ezelőtt fordulat állt be. Az addig szélmalomharcot folytató Orbán Viktor mellé beállt a világ legnagyobb politikai és katonai hatalma. A „békeharc” még nem fejeződött be, de reményekkel kecsegtet.

Vészmadarak arról is rikoltoznak, Trump szétveri a NATO-t. Ez biztosan nem fog megtörténni. Az elnök NATO-val kapcsolatos tervei nem a szövetség megszüntetésére, hanem annak átalakítására, és az amerikai terhek csökkentésére irányultak. Jogos elvárás részéről, hogy az európai államok arányosan többet vállaljanak az öreg kontinens védelme érdekében. Ennek eredménye a 2025. júniusi hágai NATO-­csúcson hozott döntés, miszerint a tagállamok GDP-jük öt százalékát védelmi kiadásokra fordítják a jövőben, ezt az elvárást 2035-ig kell teljesíteni mindenkinek. (Ebből 3,5 százalék tisztán katonai, 1,5 százalék pedig tágabb értelemben vett védelmi jellegű, például infrastruktúra-fejlesztés.) Trump retorikája gyakran konfrontatív, de a gyakorlatban az USA továbbra is a NATO központi pillére, és az marad a jövőben is.

Orbán Viktort politikai szövetségesének, sőt barátjának tekinti. Ha ezt megpecsételi egy választások előtti budapesti látogatással, akkor hazánk ellenségei sem vonhatják ezt kétségbe. Kitűnő kapcsolatukat, szoros együttműködésüket az teszi hosszú távúvá, hogy számos kulcskérdésben hasonlóan gondolkodnak, mint például az illegális migráció elutasítása, az ezzel összefüggő erős határvédelem, a nemzeti érdekeket előtérbe helyező külpolitika, a családközpontú szociálpolitika, a keresztény kultúra védelme.

Nekünk elsőrendű érdekünk egy értékrendjét helyreállító és nemzeti érdekegyeztetésen alapuló Európa megerősítése. Nem lehet kifogásunk az ellen sem, hogy a gazdag kultúrájú és értékes történelmi hagyományokkal rendelkező India felvirágozzék, belépjen földgolyónk hatalmi struktúrájába. (Kis országok számára minél többpólusú a világ, annál könnyebb lavírozni benne.) Donald Trump pörgő, naponta új bombameglepetésekkel előrukkoló tevékenysége felgyorsította a többpólusú világ kialakulását. Hazánk kis hajója pedig magabiztosan mozog a XXI. század világpolitikai tengerén.

A szerző volt országgyűlési képviselő, volt nagykövet