Hányatott történelmi múltú, de jobb sorsra érdemes népek élnek Bosznia-Hercegovinában. Éppen úgy jó sorsra érdemesek, mint Európa bármely más nemzete, csak a nagyhatalmi harcok e tájon állandóbbak voltak. Az elmúlt másfél száz esztendőben politikai viharok tárgya és fegyveres összetűzések helyszíne volt e szép vidék. Miért kell ezt a helyzetet állandósítani, amikor lenne, bár nem könnyű, de észszerű megoldás? Kinek vagy kiknek érdeke egy tűzfészek életben tartása?
A legújabb kori történelem, ha úgy tetszik, a sors egy akolba terelt muzulmán bosnyákokat, keleti ortodox szerbeket, római katolikus horvátokat. Bár valamennyien (dél)szláv eredetűek, de az ezeresztendős keresztény egyházszakadás és a Balkán fél évezredes török megszállása vallási és kulturális szakadékokat vont közéjük. Évezreden keresztül nagyobb birodalmak részei vagy szomszédos hatalmak vazallusai voltak.
A bosnyákok jó három évtizeddel ezelőtt önálló, független államot hozhattak volna létre, de azonnal véres háborúba torkollott bimbózó szuverenitásuk, majd a daytoni béke eredményeként nemzetközi protektorátus lett az ország. A XXI. század elején a polgárháború szélén táncoló államot egy ENSZ-főképviselő próbálja kordában tartani, egyre kevesebb sikerrel.
Újabb balkáni háború réme fenyegeti Európát, pedig lenne észszerű megoldás. Nehéz ugyan, de sikerrel kecsegtető. Csak bátorság és közös akarat kell hozzá. Hosszan lehetne ecsetelni az elmúlt 150 év borzalmait ezen a tájon. Még élénken él az emlékezetünkben az 1992 és 1995 közötti kegyetlen háború, melynek „csúcspontja” a srebrenicai vérengzés volt, a második világháború utáni legborzalmasabb tömeggyilkosság Európa területén. 1995-ben a Párizsban aláírt daytoni békeszerződés lezárta a háborút, de nem hozott megoldást.
Harminc éve izzik a parázs a Dinári-hegyek völgyeiben. Mi a helyzet jelenleg? Csupán a jéghegy csúcsát vázolom. Milorad Dodik, a boszniai szerbek elnöke nem hajtja végre a Szarajevóban regnáló ENSZ-főmegbízott utasításait, ezért kihallgatásra rendelték be a Szerb Köztársaság miniszterelnökével és a nemzetgyűlés elnökével együtt a fővárosba. Miután kétszer egymás után nem jelentek meg, a bosznia-hercegovinai ügyészség előállítási parancsot adott ki mindhármuk ellen, nemzetközi körözést is kilátásba helyezve.
A boszniai szerbek vezetőit az ügyészség az alkotmányos rend megsértésével gyanúsítja. Dodikot, aki három évtizede a boszniai szerbek vezetője, szeparatista kijelentései és a Bosznia-Hercegovina szétverését célzó lépések miatt nem jogerősen idén februárban egyéves börtönbüntetésre ítélték, és hat évre eltiltották az elnöki hivataltól. Az ítélet után Dodik arról beszélt, hogy nincs többé Bosznia-Hercegovina, a boszniai szerb nemzetgyűlés pedig arról fogadott el határozatot, hogy nem ismeri el a föderális ország bíróságát és ügyészségét. Dodik állítólag azt is kijelentette, ha az ENSZ-főmegbízott, a német Christian Schmidt a Szerb Köztársaság területére lép, azonnal letartóztatják. Ezek után ki meri azt állítani, hogy Bosznia-Hercegovina működő államalakulat?
Mi lenne a megoldás? Nagy vonalakban vizsgáljuk meg az ország etnikai összetételét! A társnemzetek érzékeny nemzeti politikája miatt 1991 óta nem rendeztek népszámlálást, csak az egymásnak ellentmondó becslésekre lehet hagyatkozni. Az akkori adatok szerint a lakosság 48 százaléka volt bosnyák, harminc százaléka szerb, 22 százaléka horvát. Ha ránézünk az etnikai térképre, meglepően könnyű a helyzet. Az ország két entitásból áll. A Szerb Köztársaságban túlnyomórészt szerbek élnek. Itt csupán arról kellene népszavazást tartani: önálló államot kívánnak vagy Szerbiához szeretnének csatlakozni. A Bosznia-hercegovinai Föderációban már bonyolultabb a helyzet, de itt sem reménytelen.
A horvátok túlnyomó része a Horvátország dalmáciai partszakaszával összefüggő területen él. Nekik úgy szólna a népszavazás kérdése, a föderációban maradnának egyenrangú államalkotó társnemzetként vagy az anyaországukhoz csatlakoznának. A föderációban élő bosnyákok egy új alkotmányról szavaznának, mely a területükön élő horvátoknak társnemzeti státust, a szerbeknek pedig területi autonómiát biztosítana. A délen élő horvátok kiválása esetén a Sipovo és Kupres közötti térségben, a Szerb Köztársaság határa mentén megfelelő szélességű terület a Bosznia-hercegovinai Föderáció része maradna. (Célszerűen ennek az államalakulatnak a neve egyszerűen Bosznia lehetne. De erről is népszavazás döntsön.)
Az egész folyamatot bárki kezdeményezheti, de el kell nyerni hozzá az Európai Unió Tanácsának, az Egyesült Államoknak és Oroszországnak az egyetértését. A népszavazásokat pedig az EBESZ égisze alatt kell megejteni.
Nem kell félni attól, hogy ez esetleg precedenst teremt. Ha van vagy keletkezik máshol is ilyen jellegű konfliktus, hasonlóan kell eljárni. Nem elfedni, hanem kezelni kell a bajokat. A társadalom ilyen szempontból hasonlít az emberi szervezethez. Minél előbb kezeljük a betegséget, annál gyorsabb és könnyebb a gyógyulás. A hanyagság pedig végzetes lehet. Másrészt ne felejtsük el, már eddig is történtek határmódosítások a közelmúltban. Például de jure Koszovó nemzetközileg elismert önálló állammá válása, de facto pedig Krím egyoldalúan Oroszországhoz csatolása, ami már szintén véglegesnek tekinthető.
A fenti megoldási javaslat naivnak tűnhet, bár 35 év külpolitikai tapasztalat és gyakorlat mondatja velem ezeket a gondolatokat. Békés úton minden lehetőség előtt kinyitotta a kapukat az EBEÉ záróokmánya 1975-ben Helsinkiben. Nem beszélek másról, csak békés változásról. Ha nem megy ma, meg kell próbálni holnap, ha akkor sem, holnapután újra neki kell feszülni. Békét, emberséget, nyugalmat kell teremteni végre Európában.
A szerző volt zágrábi nagykövet
