Völgybe zárt Hegyvidék

Budapest XII. kerülete elindult a lejtőn, melynek alján öt év múlva a káosz és a csőd várja a Hegyvidéket. Ez különösebb kockázat nélkül kijelenthető, ugyanis az október 1-jén hivatalba lépett polgármester-karikatúra, a Kutyagumipárt arca, a drogos Kovács Gergely teljesen nyilvánvalóan kirívóan alkalmatlan arra a munkára, amire június 9-én a szavazópolgárok megválasztották.

A sajnálatos ötéves zsákutca kialakulásának számos oka van, kettőt világítunk most meg. A Hegyvidék az 1990-es években a Magyar Igazság és Élet Pártja legerősebb hátországa volt országos viszonylatban is, az elmúlt évtizedekben viszont jelentősen átalakult a kerület lakossága. Egyrészt folytatódott az 1980 óta tartó, az elöregedésből fakadó népességcsökkenés (44 évvel ezelőtt több mint 83 ezren éltek a XII. kerületben, két évvel ezelőtt csak kevéssel több mint 57 ezren), másrészt sokan költöztek a Hegyvidékre más kerületekből, de az ország egyéb településeiről is. Leíró jelleggel állapítjuk meg, hogy ez óhatatlanul a begyökeresedett hagyományok, értékek elfoszlásához és új, addig idegen felfogás eluralkodásához vezet.

Komoly szociológiai mélyfúrást érdemelne, hogy minek volt köszönhető minden idők legmagasabb részvételi aránya a június 9-i önkormányzati választáson (a nem egészen 45 ezer szavazásra jogosult XII. kerületi polgár közül kicsivel több mint harmincezer ember adta le voksát, ez 68,35 százalékos részvételt jelentett), mindenesetre a szociológiailag jelentősen átalakult kerület urnákhoz járult szavazópolgárainak több mint 53 százaléka úgy döntött, hogy a kutyapártos embert emeli a polgármesteri székbe.

Múlt hét óta tehát a drogos Kovács mutathatja be polgármester-paródiáját, amin várhatóan kevesen fognak felszabadultan nevetni, és nemcsak azért, mert az, amit a Kutyagumipárt humornak vél, nem egyéb, mint infantilis trollkodás, vélhetően gyakran nem is teljesen tiszta tudatállapotban. Kovács pártelnök maga mondta el több interjúban, hogy maga is kábítószer-használó.

Ez pedig közvetlen veszélyt jelent és igen sötét jövőt vetít előre. Könnyű ugyanis nyálfolyós állapotban hülyeségeket beszélni, a Kutyagumipárt honlapján toborozni jelentkezőket önkormányzati állásokra, egy polgármesternek azonban rendszerszinten kell átlátnia az általa vezetett település, jelen esetben a főváros XII. kerületének összes ügyét és elvégzendő feladatát, költségvetést kell készíteni, a közpénzzel felelősen kell bánni, a helyhatósági állásokat jogszerűen kell betölteni, gazdasági, üzleti szereplőkkel kell tárgyalni, egyáltalán, elképzeléssel, szilárd értékrenddel kell rendelkezni a kerület jövőjét illetően.

Nem elég, ha a horizont csak a másnapi kábítószeradag egyébként tételesen törvénysértő beszerzéséig és elfogyasztásáig terjed. Abból csak olyan, a következő öt év kerületvezetői minőségét előrejelző blamázs fakad, mint a novembertől minden bizonnyal bekövetkező parkolási káosz. A több kerületben, így a Hegyvidéken is ehhez informatikai szolgáltatást nyújtó, a tenderre egyetlenként meghívott cég ugyanis jó eséllyel nem indul el az ez irányú közbeszerzésen, miután Kovács polgármester-parodista nyilvánosan maffiának nevezte a kerületben 2019 óta e téren működő céget, noha egy igazságügyi szakértői jelentés a megrendelő, vagyis az önkormányzat szempontjából kedvezőnek ítélte a szolgáltatás ellenértékét, Kovács pártja pedig az önkormányzat részéről szerződő városüzemeltető cég felügyelőbizottságába tagot delegált, aki az elmúlt öt évben minden éves beszámolót maga is elfogadott.

A borús jövőt előrejelző botrány következménye könnyen az lehet, hogy az egyébként méregdrága fizetős parkolási zónákban megállni szándékozó autósok nem fognak tudni fizetni. Miheztartás végett: ez napi hat-hét millió forint bevételkiesést jelent az önkormányzatnak. Kovács belépője tehát nem is lehetne tipikusabb.

De lesz ez még rosszabb is. A nem szűnő bárgyú vigyor alól már kiszikrázott a keresztényellenes és magyarellenes gyűlölet.

A füves Kovács, aki saját bevallása szerint nemcsak legalizálná az általa használt kábítószert, hanem egy időben termesztette és kereskedett is vele, már a kampány alatt azzal fenyegetőzött, hogy csökkenti az egyházi intézmények önkormányzati támogatását, és eldózeroltatja a 2005-ben állított turulszobrot, Szmrecsányi Boldizsár szobrászművész magasztos alkotását. Barbár pusztítási vágyát magyarázva egy interjúban azt mondta, „nem tartom megfelelőnek, hogy egy kardot tartó turulmadarat emeltek a javarészt zsidó származású áldozatok emlékére”, holott a turulszobor nem speciálisan a zsidóüldözés áldozatainak emlékműve, hanem felállítói szándéka szerint az 1939-től 1945-ig tartó világégés minden polgári áldozatáé, akiknek ráadásul két évvel ezelőtt új, remélhetőleg immár mindenki kényes ízlését kielégítő emlékművet állított a hegyvidéki önkormányzat a Városmajorban.

Kovács azzal is támadta a turulszobrot, hogy azon nyilasok nevei is szerepelnek. De ez is mellébeszélés, az arra méltatlanok neveit ugyanis rég eltávolították az emlékműről.

Vagyis a turulszobor eldózerolására irányuló ziháló vágy mögött nincs józan érv, csak sunyi, történelemhamisító rosszindulat. Már csak azért is, mert lényegtelen, hogy korunk bármely politikai irányzata milyen, akár történelmileg helytálló, akár téves jelentést tulajdonít a turulnak. Az ugyanis történelmünkön átívelő történelmi jelkép, ugyanúgy, mint a nemzeti színek, amelyeket a XX. századi magyarországi nemzetiszocialista irányzatok éppúgy használtak, mint a kommunisták, mégis a piros-fehér-zöld nem ideológiai táboroké, hanem a nemzeté. A turulmadár ugyanígy kikezdhetetlen, makulátlan nemzeti jelképünk, amely minden magyar ember szívét megdobogtatja. Ez nemzetpolitikai axióma.

A nemzeti jelképünkre zúduló SZDSZ-es gyökerű gyűlölet ezért pontosan kijelöli Kovács helyiértékét. A zaklatott ember ezzel bizony nyílt agressziót hirdetett meg a magyarság ellen.

Ezzel pedig a magyar államnak, a törvényhozásnak is dolga van: innen is ismételten sürgetjük jogszabály megalkotását közintézményeink, nemzeti jelképeink, emlékműveink védelmében. Ami azt illeti, közintézményeink védelméhez hozzátartozik az is, hogy azokban köztisztségeket kizárólag jogkövető, tehát a kábítószert messze kerülő emberek tölthessenek be bármilyen tisztséget.

Indokolt volna tehát bevezetni a kötelező drogtesztet még egy polgármester esetében is.

Megengedhetetlen ugyanis, hogy zavarodott, szélsőséges ámokfutók polgárháborús ízű provokációkkal büntetlenül feldúlják a Hegyvidéket. Megrendítő lenne, ha törvényi védelem híján hazafiak tömegeinek kellene erkölcsi kötelességünket teljesítve szembeszállni a barbár gyűlölettel. A közbéke biztosítása ebben a helyzetben kizárólag a törvényhozás felelős jogalkotásával biztosítható.