Rendre visszatérő újságírói toposz jelentősebb választások kapcsán azt „sorsdöntő”, „végső”, „korszakváltó” és ehhez hasonló jelzőkkel illetni. Mindannyian tapasztaljuk ezt már hónapok óta az amerikai elnökválasztás kapcsán, de akinek jó az emlékezete, tanúsíthatja, hogy nem volt ez másként négy vagy akár nyolc évvel ezelőtt sem. A küzdelem akkor is eposzi méretűként tündökölt a világ legbefolyásosabb lapjainak hasábjain, melynek hatása messze túlmutat egy – elsősorban amerikai egyesült államokbeli – belpolitikai eseményén.
A fenti, állandóvá silányodott jelzőkön túl ugyancsak közhelyszerűen hat azt ecsetelni, hogy mennyire más világban élünk ma, mint nyolc, vagy akár négy évvel korábban.
Márpedig a helyzet ez!
Oroszország 2022. február 24. napján „különleges katonai műveletbe” kezdett Ukrajna földjén, mely szinte mindent megváltozatott azzal kapcsolatban, amit a körülöttünk lévő politikai realitásról addig gondoltunk. A sebészinek szánt beavatkozás rapid módon terebélyesedett háborúvá, a legnagyobb európai mészárszékké a második világégés óta. Ráadásul a felek folyamatosan vedlik le magukról mindazt az írott és íratlan szabály- illetve normarendszert, amelyet hosszú évtizedek alatt alakítottak ki és jobbára be is tartottak.
Kezdetben úgy tűnt, Oroszország háborújával magára maradhat, ma azonban úgy fest, könnyen a Nyugat járhat így. Napról napra, a szemünk előtt zajlik ugyanis egy világrendszer-eltolódás, mely során olyan aktorok is egymásba kapaszkodnak, amelyek korábban tudomás se voltak hajlandóak a másikról venni. Egy lépésre vagyunk attól, hogy ne csupán a volt Szovjetunió vívjon háborút önmagával, de a befagyott koreai konfliktus is Európában olvadjon ki.
A régi, hidegháborús világban az Amerikai Egyesült Államok sokak számára az Ígéret Földjét jelentette. Szabadságot, jólétet, prosperitást, biztonságot. Olyan értékeket, melyek megvalósulásáért minden társadalomnak tennie kell.
Ma Washington már mást jelent, a földkerekség legerőteljesebb hatalmi központját, amely választás elé állít: követőm leszel vagy az ellenségem?
Barátságról sajnos csak a felszínen esik szó. Márpedig Magyarország Amerika barátja szeretne lenni. Ma, tegnap és holnap is. Így volt ez 1956-ban, 1989-ben, 2001-ben, 2003-ban. Így van ez 2024-ben is. A barátság azonban nem lelketlen követést jelent. A barátság sorsközösség vállalását jelenti.
Amerika polgárai választanak, szavazatukkal azonban nem csupán a saját jövőjüket határozzák meg. Annak eldöntésében, hogy az eszkaláció vagy a deeszkaláció irányába mozdul-e a világközösség, Washingtonnak döntő szava lesz. Eddig a háborús szirének hangja dominált. Hogy ez változni fog, abban csak reménykedni lehet. Szűkebb pátriánkra visszatérve, ma már történelmi tény, hogy a hivatalban levő állam- és kormányfők közül épp a magyar miniszterelnök volt az első, aki nyilvánosan ki merte mondani, hogy Donald Trump a jobb választás Európa és Magyarország számára egyaránt. A történet azóta ismert, a republikánus oldal 2016-ban győzelmet aratott, és négy éven át a világ egy, a mainál sokkal békésebb és prosperálóbb hely volt.
Orbán Viktor ma sem mond mást, mint korábban tette.
Szavai jól hallhatók mindkét térfélen. A rezonancia azonban talán túlságosan is erős. Ritka helyzet ugyanis, hogy az amerikai elnökjelöltek hivatkozással éljenek a kampányukban egy Indiana-méretű közép-európai ország miniszterelnökére. Jelesül Magyarországéra. Ez napjaink realitása. Amerika elnököt választ, kicsit mindannyiunknak is. Csak bízhatunk abban, hogy a józanság szava diadalmaskodik az elmúlt évek ármánykodásain. Amennyiben így alakul, a világra, és benne Magyarországra is egy békésebb holnap kacsinthat. Amennyiben máshogy alakul, Magyarország könnyen légüres térbe kerülhet.
A szerző a Danube Institute kutatója
