Nincs szó hatalmi küzdelemről

Nos: amiért a Magyar Nemzet olvasóihoz fordulok, az éppenséggel annak elvi éllel történő, rendkívül határozott megfogalmazása, hogy ilyen történet egyáltalán nincsen, s hogy minden baloldali – és immár szélsőjobboldali – támadás ellenére is céljaink változatlanok, szülessen bár a munkánkról akármennyi összeesküvés-elmélet.

A minket érő liberális támadásokat már megszoktuk, azok ellen már megedződtünk, de természetesen a most körvonalazódó, most éppen jobbról érkező, szélsőséges hangulatkeltésre is vannak erőteljes válaszaink. Határozottan állítom, hogy szó nincsen a Magyarságkutató Intézetben belső hatalmi küzdelemről, szó nincsen nálunk holmi liberális hatalomátvételről. A cikkben megjelent összeesküvés-elméletek a MKI Történeti Kutatóközpontjának vezetőjét igyekeznek hírbe hozni mindenféle hatalmi aspirációval, ami azért is gyenge érvekkel összetákolt teória, mert – ahogy a szerzővel ezt a cikk informátorai is tudatják – ezt a kiváló kutatót én magam kértem fel a munkára az intézetben. Csak hogy az elejét vegyem mindenféle találgatásnak, most még azt is kész vagyok kijelenteni, hogy B. Szabó János esetleges további megerősödése, egyébként nem rajtam, hanem az illetékes tárca vezetőjén múló főigazgató-helyettesi kinevezése sem lenne egyáltalán az ellenemre.

Nem szeretnék találgatásokba bocsátkozni, hogy mi lehet a cikkben munkáló indulatok forrása, de nehéz nem észrevenni azt a tényt, hogy a Magyar Jelen cikke feltűnő részletességgel tér ki annak a Trianon-kutatócsoportnak a szerintük méltatlan sorsára, amelyet a Magyarságkutató Intézetben az a Raffay Ernő vezetett, aki még 2024 tavaszán jelentette be, hogy csatlakozott a Mi Hazánk Mozgalom elnökének stratégiai tanácsadó testületéhez. Raffay Ernő akkor Tóth Gy. Lászlóval közösen azt is nyíltan bejelentette: szerintük nem a Fidesz, hanem a Mi Hazánk képviseli a nemzeti érdekeket. És akkor most éppen a Magyar Jelenben, a Mi Hazánk pártlapjában veszi a kezdetét egy erőteljes hangulatkeltés, amely az intézetünkben zajló, általuk aggályosnak vélt folyamatok között tallózva éppen az egykor volt Trianon-kutatócsoportot siratja el igen hosszan és részletesen, azt a valótlan állítást próbálva hangoztatni, hogy a Magyarságkutató Intézetnek a magyarság trianoni traumája ne lenne téma.

De az. Minden vitán felül az. Töretlen hazafisággal. És természetesen a tudományosság szempontjainak akkurátus figyelembevételével.

Úgy gondolom, hogy a konzervatív tábor bajtársias ethosza szerint járok el, ha minden érthetetlen megtámadtatás ellenére is elismerem, hogy az intézetünkből a Mi Hazánk táborába távozott kutatók – s itt elsősorban Borvendég Zsuzsára és Raffay Ernőre gondolok – a történelemtudomány kiváló művelői, akiknek legjobb műveikért szakmailag minden elismerés kijár. Ahogy annak elismerése is, hogy amikor lelkiismeretes munkát végeztek, mindig jó volt velük együtt dolgozni, ezért bárhová vezessen is az útjuk, s ők bárhogyan, bármit sugalmazva gondoljanak is vissza a Magyarságkutató Intézetre, mi megmaradunk az ő munkásságuk tisztelőinek.

Az pedig, hogy a mi munkásságunk milyen tiszteletet vív ki a konzervatív oldal szellemi vonzáskörében, a múltban is, de most is rajtuk kívül másoknak is, nagyon sokan másoknak is az érdeme. S talán nem csak azon múlik az érdemeink minősítése, hogy az elfogult támadások, jöjjenek azok a sajtóban balról vagy jobbról, hogyan próbálják kikezdeni a munkánk tudományos érvényességét. Hanem a tényeken.

Tisztán és őszintén a nemzet szolgálatában

Tudományos kutatóintézetet vezetek, ezért a tények egzakt felsorolása, a vitathatatlan hitelességű információknak a felsorakoztatása mindig is része volt az életemnek. Most is ezekre a lehetőségekre hagyatkoznék hát, s megint csak nem a Mi Hazánk stratégiai tanácsadóival vitatkozva, hanem a saját jobboldali közönségünkhöz szólva. Azokhoz, akik nem értenek egyet azokkal, akik tőlünk azért távoztak, mert saját elmondásuk szerint számukra a Mi Hazánk a „tisztán és őszintén nemzeti, nem a Fidesz”. Engedtessék meg nekem tehát az, hogy a Magyarságkutató Intézet születését még mindig a Fidesz vezette kormány múlhatatlan érdemeként ismerjem el, s céljaink tisztán és őszintén nemzeti karakterét egyáltalán ne érezzem veszélyben forogni.
S hogy miért torz az a megközelítés, ami az intézetünkben folyó állítólagos tisztogatásról delirál? Csakis a tények miatt.

Az elmúlt másfél évben jelentős személyi és szervezeti változások történtek a Magyarságkutató Intézetben, de ez nálunk is pontosan ugyanúgy zajlott, mint mindenütt máshol, ahol egy vezetőváltás végbemegy.

A tudományos területen tíz munkatárs önként távozott, köztük Borvendég Zsuzsanna, Makoldi Miklós, Neparáczki Endre és Raffay Ernő. 2023 tavaszától mindössze hat főt mentett fel az intézmény vezetése; mindenki más közös megegyezéssel hagyta el az MkI-t. A felmentettek közül Kása Csaba nem rendelkezett tudományos fokozattal. A távozó tudományos munkatársak közül heten a Magyar Tudományos Művek Tára (MTMT) nyilvános adatbázisa alapján 2022 és 2024 között egyetlen, az MkI-hoz kötődő tudományos publikációt sem jelentettek meg. Például dr. Raffay Ernőnek és feleségének, a PhD-fokozattal nem rendelkező Raffay Andreának sincs ilyen publikációja ebben az időszakban.

A nem tudományos vagy tudományos fokozattal nem rendelkező munkatársak aránya jelentős volt. Ennek a struktúrának az átalakítása 2024 végére befejeződött, és ennek részeként sikerült a tudományos területen a tudományos fokozattal nem rendelkezők arányát 38 százalékról 24 százalékra csökkenteni, teret adva a számunkra igazán fontos kutatói tevékenységnek. Idetartozik az is, hogy a korábbi vezetéstől örökölt, túlzott mértékben felduzzasztott, tizenhat fős kommunikációs stáb létszámát is sikerült csökkenteni.

A Trianon-kutatócsoport hiteles története

A Trianon-kutatócsoport 2023 szeptemberének végén alakult az én főigazgatói utasításom nyomán. A csoport szinte kizárólag olyan kollégákból állt, akiket még a korábbi vezetés alkalmazott a Történeti Kutatóközpontban, és mindannyiuk szakterülete a XIX–XX. századi Magyarország történelme volt. Bár ennek a korszaknak a kutatása nem tartozik az MKI közfeladatai közé, lehetőséget adtam ennek a szellemi körnek, hogy bizonyítsák hasznosságukat az intézet tudományt népszerűsítő feladatainak ellátásával: így a csoport kiemelt feladata lett volna egy, a széles olvasóközönség számára készülő, többszerzős Trianon-kismonográfia elkészítése. Ennek a hozzáállásnak a rugalmassága akkor tűnik csak ki igazán, ha figyelembe vesszük azt, amit mindig is jeleztem az érintetteknek: hogy az intézetre rótt közfeladatok sorában a trianoni tematika kezelése részben korlátok közé esik. Ezt azért fontos megjegyezni, mert az MKI ­2024-es költségvetése négyszázmillió forinttal szűkebb kereteket tett lehetővé, mint egy évvel korábban, s így releváns szempont volt számunkra, hogy a XX. században elénk kerülő nemzeti sorskérdések kutatására vannak rajtunk kívül más, éppen erre a tematikára szakosodott kutatóintézetek is, mint például a Veritas Történetkutató Intézet.

A rugalmas hozzáállás ebben az esetben sajnos nem hozott áttörést. Miután ugyanis Raffay Ernő, a csoport megbízott vezetője a politikai karriert választva önként távozott, kiderült, hogy a kutatócsoport megalakulásától az ő távozásáig tartó közel fél évben még csak hozzá sem kezdtek a kiadott munkához. További két ember távozása vagy új feladatokra delegálása után a projektcsoport formálisan is megszűnt, de megmaradt tagjai továbbra is a Magyarságkutató Intézet Történeti Kutatóintézetében dolgoznak.

Az a meggyőződésem, hogy ilyen esetekben tisztogatást emlegetni csak a tényeket teljesen figyelmen kívül hagyva lehet. A személyi döntéseink megítéléséhez még azt is tudni kell, hogy az MKI ritkán élt a kutatók munkaviszonyának megszüntetésével, és akkor is csak abban az esetben, ha nem volt kilátás a tudományos fokozat középtávú elérésére vagy ha a munkatárs egyáltalán nem végzett tudományos tevékenységet.

Az intézet új vezetése 2023-ban a reorganizáció mellett célul tűzte ki a kutatói aktivitás csökkenésének megállítását is. Ezt sikeresen végrehajtottuk, azonban 2024-re a finanszírozás csaknem négyszázmillió forinttal csökkent, ami jelentősen szűkítette a mozgásterünket olyan területeken, mint a kutatók konferenciákon részvétele, a könyvkiadás, a tudományos konferenciák szervezése és az archeogenetikai kutatások. Ennek ellenére az intézet vezetése jelentős átszervezéssel és modellváltással elérte, hogy 2024-ben ne csökkenjen a publikációk száma, sőt kismértékben ugyan, de növekedett is. S akkor ezt alátámasztandó is hadd soroljam fel a tényeket: 2022-ben 160, 2023-ban 146, 2024-ben pedig 148 publikációt jegyeztek kutatóink.

Nem vagyunk közömbösek a nemzeti sorskérdések iránt

Nem véletlenül hangsúlyoztam korábban, hogy az általam vezetett intézetben soha senkit nem különböztettünk meg a politikai nézetei ­miatt. Most is méltányosan igyekszem hát viselkedni a Mi Hazánk köreiből érkező támadásokat érzékelve, amikor azok mögött személyes motivációt, nem pedig elvi álláspontot feltételezek. Ilyenformán ugyanis abból indulok ki, hogy az előző Fidesz-kormány tagjaként én ugyan nagyon is mást gondolok bizonyos politikai kérdésekről, mint ahogyan ezt ellenzéki pártként a Mi Hazánk teszi, de közben elfogadom, hogy a jobboldali konzervatív erők mögött álló szellemi hátországban mindenkinek egyformán fontos a nemzeti elkötelezettség szüntelen vállalása. 

A túlzó és igaztalan támadásoktól eltekintve tehát azt ajánlom a Magyar Jelen szerkesztőségének, hogy ott keresse a veszélyt, ahol az valóban jelen van. Ha a normalitás kultúrájának liberális és neomarxista ellenfeleit igyekeznek detektálni, azzal szerintem is helyesen járnak el: de a nemzeti sorskérdések iránt közömbös erőket ne nálunk keressék. Mi ugyanis továbbra is töretlen hazafisággal és kikezdhetetlen tudományossággal végezzük a magyarságkutatást.

A szerző a Magyarságkutató Intézet főigazgatója és tiszteletbeli elnöke