Kilenc évvel ezelőtt temetésre gyűltünk össze. Az akkor megnyílt sír üzenete az volt: „Isten veled!” A most elkészült síremlék, ami mögöttem áll, azt igazolja, Granasztói György ma is velünk van. Ez a kő itt Farkasréten, a Nemzeti Sírkertben azt jelenti, hogy az a közösség, amely a szabad Magyarország szolgálatára kötelezte el magát, nem felejti el Granasztói Györgyöt és az általa tetteket.
Amikor síremléket állítunk, számba vesszük azt az örökséget és hagyatékot, amelyre emlékezni jó okunk van.
Granasztói György sok mindennel gazdagította Magyarországot. Sok mindent tett hozzá ahhoz a közös otthonhoz, amelyet a rendszerváltoztatást követően sokan közösen álmodtak meg, és ahhoz az Európához, amelynek Magyarország szerves része volt mindig is, akkor is, amikor kiszakították belőle, ahogy ma is az, amikor napjainkban földrészünk újra zavaros vizeken hajózik.
Granasztói György ahhoz a nemzedékhez tartozott, amely a Magyar Királyság polgáraként született. Egy stabil, ezeréves, értékeit ismerő, mindennapjait azok szerint élő, bár számtalan veszéllyel szembenéző, területe jelentős részeit a megelőző évtizedekben elveszítő országban. Ez a nemzedék gyermekként élte végig a háború éveit, a bombázásokat, az ostromot, gyermekként látta a két megszálló hadsereg hadoszlopait és az általuk hajtott deportálómeneteket. Ahhoz a nemzedékhez tartozott, amely 1956-ban néhány napra átélhette a szabadságot, de amelynek ifjúsága a kőkemény diktatúra különböző puhaságú, szürke hétköznapjai között telt.
Ez a nemzedék megtanult megmaradni, megtanulta átmenteni a diktatúrában üldözött értékeket, és miközben dolgozott és alkotott, megtanulta felhasználni a rendszer által nyitva hagyott kiskapukat is az értékmentésre. Gyermekeket nevelt, tudományt és kultúrát művelt, baráti közösségeket és beszélgetőköröket szervezett, a maga hivatása terén nemzetközi kapcsolatokat épített, tágította a lehetőségeit. Úgy tette, amit kellett és lehetett, mint hogyha optimistán a jövőre is készült volna.
Ahogyan a jelen lévő Martonyi János emlékezett a rendszerváltoztatás időszakáról, idézem:
Volt egy nagy generáció, melynek tagjai a magyar szellemi élet különböző területeiről jöttek, történészek, irodalmárok, a tudomány művelői, közgazdászok, jogászok. Hamar kiderült, hogy ugyanazt gondolják a magyarságról, Európáról, a világról, az egyéni és közösségi identitásról.
Granasztói György e nemzedék egyik meghatározó egyénisége volt, akit a dolgok lényege érdekelt. A mű maga és az ember, akit majd a mű szolgál. A történelemben élő ember és az elmúlt korok mentalitása. A tanítványai, akik előtt addig sohasem látott lehetőségeket nyitott meg a tudomány művelésére.
A magyarság sorsa, amelyet tudósként, tanárként és tudományszervezőként, diplomataként, miniszterelnöki főtanácsadóként, Homo politicusként szolgált. Az általa elvégzett gigantikus munka nem volt és ma sincs arányban ismertségével és megbecsültségével. „Nem vagyok vazallus típus, van elképzelésem a világról és van sok feladatom”
– mondta, amikor egy újságíró arról faggatta, vajon a miniszterelnök évértékelő beszédeinek megszervezése miatt kaphatta-e meg a Corvin-lánc Testület vezetését.
