Ha az amerikai vámpolitika lakmuszpapírját hozzádörzsöljük a nemzetközi rendszer kétszáz-egynéhány biliárdgolyójához, akkor az eredmények alapján ezeket a golyóbisokat négy nagy csoportba oszthatjuk.
Az első csoporthoz azok az országok tartoznak, amelyeket a Trump-adminisztráció egyszerre tekint biztonságpolitikai és gazdasági érdekeltségnek. Magyarul, ők az USA legközelebbi szövetségesei, akik a legalacsonyabb vámokat fizetik. Hogy ki tartozik ebbe a csoportba? Nem meglepő módon a három angolszász „sziget”: az Egyesült Királyság, Ausztrália és Új-Zéland – 10 százalékos vámokra taksálva. A negyedik angolszász hatalom, Kanada a kedvezőtlen kereskedelmi mérlege miatt kiűzetett ebből a paradicsomból – de róla majd később beszélünk. Az első osztályon utazik még Japán is a maga 15 százalékával. Ezt a helyet a stratégiai helyzete, a szövetségi rendszerekben elfoglalt pozíciója és az a tény biztosította, hogy a felkelő nap országa az USA legnagyobb hitelezője, megelőzve úgy a kínaiakat, mint a briteket. Ebben a kategóriában az átlagos vám 11,2 százalék.
A második osztályon utazó államok csak biztonságpolitikai érdekelt félként szerepelnek a Trump-adminisztráció térképén. Egy részük, mint például Kanada és Izrael, talán kaphatna egy inasülést az első osztályon, de a kereskedelmi többletük, illetve az egyéb úton-módon folyósított támogatás miatt „büntetést” érdemelnek. Ebbe a csoportba tartozik Norvégia 15 százalékos vámra taksálva, Izrael 17 százalékosra, Dél-Korea 25 és Tajvan 32 százalékkal. Bár ezek az országok biztonsági szempontból kulcsfontosságúak, a kereskedelmi egyensúly hiánya vagy a korlátozott gazdasági jelentőségük miatt magasabb vámokkal kell megküzdeniük. Ebben a kategóriában az átlagos vám 22,2 százalék.
A harmadik osztályon utaznak azok, akik csupán gazdasági értéket képviselnek az USA számára, a biztonságpolitika terén pedig túlságosan függetlenek (lásd India), vagy túlságosan paraziták (lásd Európai Unió). Ebbe a csoportba tartozik az Európai Unió a maga 15 százalékos vámjával, amelyre még rájön feltétként néhány további malomkő az energiaimport, továbbá az acél- és alumíniumexport terén.
Ebbe a csoportba tartozik például India 25, Indonézia 19 és Vietnám 20 százalékkal. Ezek az országok gazdasági értéket képviselnek, de nem kapják meg a „biztonsági prémiumot”. Ebben a csoportban az átlagos vám 24,6 százalék.





























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!