Alaposan megváltozik tehát a világunk a következő hetektől. Ez önmagában természetes, hiszen a szavazás azért szavazás, hogy döntse el a szavazópolgár, kinek hisz és kitől mit vár. Remélem, a többség normális magatartást, igazságos döntéseket, mind a hazai, mind az unió döntnökeitől, komoly távolságtartást az ukrajnai „szakértők és politikusok” véleményeitől s minden olyan beavatkozási kísérlettől, melyet külföldről irányítanának. Nehéz idők jönnek, de ha pontosabban akarunk fogalmazni, akkor csak azt mondhatjuk, hogy nehéz idők vannak. Hit, remény és összekapaszkodás lehetne a segítség az optimizmusunkat kissé megrendítő tényeket tapasztalva, s reménykedjünk, hogy ez meg is történik.
Arra viszont nem találtam magyarázatot, hogy miért is jutott eszembe imént az a kis tanmese, amelyet már régóta, tán évek óta is őrzök a fiókomban. Imígyen szól: „Egy férfi eltévedt a hőlégballonjával, s tanácstalanságában lekiabál a földre egy arra sétáló hölgynek: –Elnézést kérek, tudna segíteni? Utat tévesztettem, s azt sem tudom, hol vagyok. A nő így válaszol: – Ön egy hőlégballonban van, a földtől mintegy tíz méterre, az északi szélesség 40., a nyugati hosszúság 50. foka közt. – Nahát, maga biztosan mérnök – találgat a férfi. – Az vagyok – feleli a nő –, de honnan tudja? A hőlégballonos a következőt válaszolja: – Amit nekem mondott, az technikailag nyilván korrekt, de fogalmam sincs, mit kezdjek vele, mert még mindig nem tudom, hol vagyok. Mire a nő: – Maga pedig szerintem politikus. – Igen – feleli a férfi –, de ezt miből gondolja? Nos – hangzik a válasz –, mert maga nem tudja, hol van, és azt sem tudja, miképpen éri el a célját. Jelenlegi pozíciójába a széljárás sodorta. Olyan ígéretet tett, amiről fogalma sincs, hogyan fogja betartani. Maga úgy érzi, fenn van, és az alatta lévő emberektől várja, hogy megoldják az ön problémáit. Valójában éppen abban a helyzetben van, mint mielőtt találkoztunk, de állítása szerint most már én is tehetek róla.”
