A dicstelen MSZP kimúlása

A párt a mai napig nem határolta el magát a bűnöktől, a téves és hibás módszerektől.

Budapest, 2016. június 25. A párt logójával ellátott szavazóurnák a Magyar Szocialista Párt (MSZP) országos tisztújító kongresszusán a Villányi úti Konferenciaközpontban 2016. június 25-én. MTI Fotó: Máthé Zoltán Fotó: Máthé Zoltán

Minden jel arra mutat, hogy a Magyar Szocia­lista Párt (MSZP) az utolsókat rúgja – egymásba és másokba. A hírek szerint a párton belül megkezdődtek a leszámolások, fegyelmi eljárások követik egymást. De ennél is sokatmondóbb az az információ, hogy

mintegy hetven alapszervezet szűnt meg az idén, mert egész egyszerűen a tagok elhagyták a pártot. Ezen túl mintegy kilenc megyében fantomizálódott, a valóságban nem működő alapszervezetekre találtak.

Ezek a folyamatok a karizmatikus vezetőnek aligha nevezhető Tóth Bertalan elnöksége idején erősödtek fel. Jól látható, hogy Tóth le akar számolni a párton belüli ellenfeleivel, lehetséges konkurenciájával. Csak azok a vezetők maradhatnak az MSZP-ben, akik egy az egyben elfogadják az elnök „irányvonalát” (ez itt egy kicsit túlzó fogalom), mint például Kunhalmi Ágnes, Korózs Lajos, Ujhelyi István, míg Szanyi Tibornak, Mesterházy Attilának és másoknak menniük kellett vagy menniük kell, mert nem álltak/állnak be a sorba. Jó példa, hogy fegyelmi eljárást indítottak azzal a csepeli Dobák István ellen is, aki a párt egyik alapító tagja, ikonikus alakja volt. Dobák így írt erről: „Előre megfontolt szándékkal átverték az MSZP tagságát, semmibe vették az MSZP alapszabályát, az szmsz-t, írott és az íratlan emberi, erkölcsi szabályait. Őszintén kell beszélni, mert már nincs több időnk, elfogytunk, sokan a DK-ba menekültek, sok kiemelkedő személyiségünk, tagunk, felmérve a helyzetet, kilépett. Rengeteg szimpatizáns csalódott bennünk! A saját »vezetőink« számolnak fel bennünket?”

Valóban: mi lehet a célja Tóth Bertalannak és társainak? Megítélésem szerint egyértelmű: a 2022-es választások után beolvadni a Gyurcsány Ferenc által vezetett DK-ba.

Belátták, hogy nekik nagyjából végük, belátták, hogy Gyurcsánynál van pénz, paripa, fegyver, s mint jellegzetes megélhetési politikusok, abban reménykednek, hogy néhány morzsát azért nekik is odadob az őszödi hazudozó. Ma már ennyi és nem több az MSZP.

De így, az MSZP utolsó, dicstelen óráiban érdemes visszatérni még egyszer a kezdetekre, annak belátásául: az MSZP úgy fejezi be pályafutását, ahogyan elkezdte, dicstelenül és hazug, csalárd módon.

A mai napig úgy tartja nyilván a közvélemény, hogy a Magyar Szocialista Párt (MSZP) 1989. október 7-én jött létre, miután az MSZMP XIV. kongresszusa, mely október 6–9. között zajlott, ezen a napon állást foglalt a Magyar Szocialista Párt megalakulásáról.

Hála azonban a kiváló újságíró és filmrendező, Dézsy Zoltán kitartó kutatásainak, ezt a kitételt cáfolni kell, az akkor érvényben lévő, még nem párttörvény, hanem egyesülési törvény alapján pártot ugyanis csak magánszemélyek – legalább tíz ember – alakíthat, tehát az MSZMP kongresszusa nem alapíthatott pártot. Az MSZP alapító kérelmét később, november 16-án 28 magánszemély nyújtotta be a bíróságra, Vastagh Pál aláírásával, több, súlyos jogszabályi hiányossággal. Ennek ellenére a pártot a bíróság rendkívüli gyorsasággal, november 21-én már nyilvántartásba is vette.

A párt tehát nem október 7-én, hanem november 21-én alakult meg, nem mint az MSZMP jogutódja, hanem mint önálló, új párt (!). Ez már csak azért is így van, mert az MSZMP továbbra is működött, december 17-én megtartotta újjáalakuló kongresszusát, ekkortól lett a párt rövid neve Munkáspárt, vezetője pedig Thürmer Gyula. Mindez viszont azért alapvetően fontos, mert az októberi kongresszuson azt mondták ki az MSZP megalakulásáról szóló állásfoglalásban, hogy az új párt az állampárttal való jogfolytonosságát fenntartja, tehát az MSZP ezek szerint az MSZMP jogutódja. Ebből viszont az következhetett, hogy az MSZP jogosulttá vált a pártállam hatalmas vagyonának, infrastruktúrájának az átvételére – és a jogfolytonosság fenntartásával nyilvánvalóan ez volt a Nyers Rezső, később Horn Gyula által vezetett szocialisták célja.

Ám mindez a jog kijátszásával, az érvényben lévő jogszabályok felrúgásával történt meg, nyilvánvalóan kihasználva az akkor még hatalmi pozícióban lévő pártállam kényszerítő erejét, amely akkor – a diktatúrák természetének megfelelően – még a bíróságok felett is érvényesült.

Az MSZP tehát – hűen pártállami múltjához – valójában a jogot kijátszva és semmibe véve jött létre, s gyakorlatilag lefoglalta a pártállami vagyont. E bűnben fogant születési folyamatnak további súlyos ellentmondása, hogy míg az állásfoglalásban egy megúju­ló, a múlt hibáival kíméletlenül szembe néző párt megalakulását vizionálták, addig a pártállami vagyon megtartása érdekében mégis jogfolytonosságot vállaltak az MSZMP-vel, tehát posztkommunista utódpárttá váltak. Kérdés, vajon hogyan akar egy párt úgy megújulni és maga mögött hagyni a diktatórikus múltat, ha közben mégis a kommunista állampárt jogi utódjának vallja magát? A csavar a dologban persze az, hogy az MSZP végül is nem alakulhatott meg másként jogilag, mint új párt, viszont ennek ellenére, a pártvagyon megszerzése érdekében mégis, kijátszva a jogszabályokat, azt a látszatot tartotta fenn, hogy a párt jogutód párt. Ez összességé­ben mindent jelenthetett, csak éppen a valódi megúju­lás szándékát nem.

Az MSZMP XIV. kongresszusának előzményeihez tartozik, hogy az állampárt ekkoriban már több platformra szakadt, ilyen volt többek között a Reformszövetség és a Baloldali Alternatíva platform, szeptember 14-én pedig megalakult a Népi Demokratikus Platform. A kongresszuson 1200-an vettek részt, a reformerek száma körülbelül ötszáz volt, velük szemben mintegy háromszáz keményvonalas kommunista lépett fel. A döntések – ebből is következően – általában kompromisszumosak voltak, de végül mégis sikerült elfogadtatni az új pártról szóló állásfoglalást október 7-én. Az MSZP-be egyébként azok léphettek be, akik elfogadták az állásfoglalást, s végül az MSZMP ekkor mintegy 700-800 ezres tagságának mintegy tíz százaléka lépett át az új pártba, amelyet elsősorban Nyers Rezső elnök, Horn Gyula és Pozsgay Imre fémjelzett. Az MSZP-be természetesen nem lépett be a két keményvonalas kommunista, Grósz Károly és Berecz János, ők a Munkáspártban folytatták. Németh Miklós akkori miniszterelnök decemberben kilépett a párt elnökségéből, s mintegy pártok feletti kormányfőként kívánt tovább működni. 1990 májusában Nyers Rezsőt Horn Gyula váltotta az elnöki székben, Pozsgay Imre pedig 1990 novemberében lépett ki a pártból.

Érdemes az állásfoglalásból idézni, melyben megfogalmazták az új párt legfőbb ideo­lógiai célkitűzéseit. Íme: „Hazánk történelmében lezárult a Magyar Szocialista Munkáspárt nevével fémjelzett korszak. A szocializmus eddig volt koncepciója, a sztálini eredetű rendszer felélte minden társadalmi, gazdasági, politikai és erkölcsi tartalékát, alkalmatlan arra, hogy lépést tartson a világ fejlődésével. Ezzel az MSZMP mint állampárt története véget ért. Az átfogó és gyökeres társadalmi, gazdasági és politikai megújuláshoz elengedhetetlen, hogy belőle új párt alakuljon. A kongresszuson létrejövő új párt kíméletlen őszinteséggel szembenéz elődje múltjával. Elhatárolja magát a bűnöktől, a tévesnek, hibásnak bizonyult elvektől és módszerektől. Szakít a bürokratikus pártállam rendszerével, a demokratikus centralizmus elvével. Az alakuló új párt ugyanakkor az MSZMP-n belüli reformtörekvések örökösének tekinti magát. Maradéktalanul vállalja az emberi fejlődés egyetemes értékeit, a humanizmust, a szabadságot, a demokráciát, valamint az értékteremtő munka tiszteletét.”

És a jogi kulcsmondat:

„A gyökeres politikai megújulást a kongresszus a párt elnevezésével is kifejezésre kívánja juttatni. A jogfolytonosságot fenntartva bejelenti a Magyar Szocialista Párt megalakulását.”

Megállapíthatjuk, hogy az MSZP a mai napig nem valósította meg azt, amit a fentebbi részben vállalt: a múltjával való kíméletlenül őszinte szembenézést, valamint azt, hogy elhatárolja magát a bűnöktől, a tévesnek, hibásnak bizonyult elvektől és módszerektől. Az MSZP tényszerűen soha nem kért bocsánatot a magyar közvéleménytől az elkövetett bűneiért, amivel emberek tízezreinek életét tette tönkre vagy szorította hátrányos helyzetbe.

De ezen nincs mit csodálkozni, amikor már akkor hiteltelenítette a szép szavakat a tény, hogy az MSZP jogszerűtlenül ragaszkodott ahhoz, hogy a párt az állampárt jogutódja.

Az MSZP egy – ahogyan arra Dézsy Zoltán rámutatott – már megalakulásakor bűnben és rablásban fogant párt.

Megérdemli a sorsát.

A szerző politológus, az Alapjogokért Központ kutatási tanácsadója