Hogy most, „Karácsony környékén” lehet-e ebből valami? Ki tudja.
A fiatalok pár éve kopjafát állítottak a verőcei temetőben az 1959-ben kivégzett Kristóf László emlékére. A néhai csendőrnyomozó „bűne” az volt, hogy még 1944 nyarán részt vett a pártállami legendáriumban utóbb hőssé avatott Ságvári Endre letartóztatásában. Kádárék így szerették volna „bizonyítani”, hogy az 1956-os felkelést a „horthysta reakció” döntő mértékben elősegítette. (Pedig Kristóf László nem fogott fegyvert a forradalomban, csupán élelmiszert szállított az éhező budapestieknek.) Az áldozat tömegsírba került, nem tudni, hol nyugszik.
A múltat végképp eltörölni? Ellenkezőleg – hirdetik a patrióták. Emlékezni és emlékeztetni kell a kommunizmusra. Arra, amiből nem kérünk. Nem, nem, soha!
Hetzmann Róberték gondolatköre merőben eltér a „Nagykörúton belüli” ifjúságétól. Sőt a mai országhatár sem szab nekik kerítést, történelmi hazában gondolkodnak. 2014 nyarán például arra hívták fel a közvélemény figyelmét, hogy a délvidéki római katolikus püspökség ritkán látogatott templomok lebontását tervezi a szórványnak számító Bánságban. Fellépésük nyomán a magyar kormányzat azonnal felkarolta az ügyet. Egyetlenegy templomot sem bontottak le…
Ha nem szabna határt a terjedelem, napestig sorolnám a patrióták érdemeit. Szükség is lenne rá, hiszen a civilnek mondott, harsány szervezetekkel szemben ők nem szerepelnek a napi hírekben, beszélgetős műsorokba nem hívják őket, interjút alig kérnek tőlük. Talán azért, mert nincs kellőképpen lármás témájuk. Hiszen ők nem szoktak pártszékházat ostromolni, rendőrsorfalra lila füstbombát hajigálni, Állami Számvevőszéket festékkel lemázolni…
Unalmasak a rút jelen számára.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!