Letakart keresztek Olaszországban

A muzulmán bevándorlók és a tömeges bevándorlás nem álprobléma. Dehogyis. Az bizony maga a valóság. Ami itt kopogtat, itt dörömböl a kapukon.

2019. 04. 13. 9:30
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A bevándorlás egyrészt álprobléma. Ezt maga a nagy gondolkodó és kortárs balettművész, Kunhalmi Ágnes mondta, tehát bizonyosan így van. Másrészt a bevándorlás és a bevándorlók által voltaképpen gazdagabbá válik a kultúránk, arról nem is beszélve, hogy sokszínűbbek leszünk. Bár a liberálisok által áhított sokszínűségről egyelőre még senki sem tudta bebizonyítani, hogy jó lenne, de ami késik, nem múlik.

A bevándorlás jótékony hatása mellett a bevándorlókat tömegével befogadó országok épületei és ünnepei sem fognak megváltozni. Vagy ha mégis, attól a nyitott határokat támogatók szerint csak sokkal jobb lesz minden.

Legalábbis hasonló marhaságokat szoktak mantrázni a Soros György kötelékében repülő nem kormányzati szervezetek képviselői. Persze a szamárságokat mantrázók vagy hazudnak, vagy elveszítették a józan eszüket, vagy a marihuána legalizálása mellett folytatott harcuk mellékhatásaként aktív szerhasználóvá váltak. Nem tudni pontosan, melyik igaz a felsorolt verziók közül, de igazából nem is fontos, mert a lényeg az, hogy a liberálisok olyan dolgokkal ámítják az arra fogékony embereket, amik köszönőviszonyban sincsenek a valósággal.

A héten járta be a hír a Nyugat-Európáról szabadon, cenzúra nélkül tudósító sajtót, hogy egy olasz kisvárosban, Pieve di Centóban fekete lepedővel takarták le egy temetőben a kereszteket. A hírről beszámoló Il Giornale szerint erre azért volt szükség, mert nem zárható ki, hogy úgynevezett más vallású emberek is tiszteletüket teszik a temetőben, akiket nem lenne illendő a keresztek látványával vérig sérteni. Még a végén felrobbantak valamit. Vagy valakit.

A „más” vallásúak kifejezés egyébként – szorgalmas olva­sóink már egészen biztosan kitalálták – az iszlám hitű migránsokat rejti. Az ilyen tudósítások mögött az esetek túlnyomó többségében tudatos hírfogyasztóink pontosan tudják, kikről is szólnak az ilyen és ehhez hasonló hírek. A túlérzékeny muszlimokról. Akiket olyan fájdalmasan érint, olyan szinten traumatizál és annyira megráz a keresztek sokkoló látványa, hogy egyes estekben, bár finoman és roppant cizellált módon, de nagyon határozottan ki is fejezik nemtetszésüket a keresztény vallás eme provokatív jelképe miatt.

Például ledöntik az összeset.

Esetleg felgyújtanak pár keresztet templommal együtt. A muzulmán migránsok hiperérzékenységét már sokszor megtapasztaló és elszenvedő Pieve di Centó-i lakosok a település templomában is letakarták a kereszteket. Biztos, ami biztos. Az indok ugyanaz volt, mint a temető esetében. „Nem szabad megbántani a más vallásúakat.” Mert megsértődhetnek, aminél, lássuk be, kevesebb szörnyűbb dolgot lehet elképzelni. Így próbálják a drága liberális világpolgárok integrálni az olasz népet a muszlim migránsokhoz.

Nem. Nem fordítva.

Arról már régen letettek. Inkább a kisebb ellenállás felé fordulnak. A béke vallásának békétlen képviselői ugyanis hallani sem akarnak az integrációról. Meg sok másról sem. Gondoljunk csak a karácsonyi vásárok átnevezéseire, a betlehemek eltüntetésére vagy az iskolai karácsonyi és Mikulás-ünnepségek betiltására. Ezek az ünnepek, ezek az események mind-mind, kivétel nélkül sértik a muszlim bevándorlókat. Hallani sem akarnak róluk. És akkor bizony nincs mit tenni, mint megértően széttárni a liberális kezecskéket, majd megértően, okosan és együttérzőn bólogatva letakarni fekete lepedőkkel a sírokon levő kereszteket. Betiltani a Mikulás- és karácsonyi ünnepségeket, a betlehemeket pedig gondosan elzárni egy pici és eldugott szertár legmélyebb zugába.

Ha mindezek megtörténtek, akkor talán nem lesz baj és sértődés, és akkor talán a befogadó nemzet fiai és lányai bízhatnak abban, hogy egy Allahhoz hű, forrófejű migráns nem kezd őrjöngve bosszút forralni, majd állni az őt ért rettenetes provokációk miatt.

A keresztény kultúra megvédésből gúnyt űző balliberális újságírókkal és politikusokkal kapcsolatban nincsenek illú­zióink. Őket valószínűleg tényleg nem zavarná, ha egy szép napon azzal szembesülnének, hogy a temetőkben fekete leplekkel lennének letakarva a keresztek. Titkon talán még örülnének is, ha a klerikális reakciót erősítő jelképeket eltüntetnék. Örökre.

A keresztény kultúra megvédésén gúnyolódó balliberálisokat tényleg nem zavarná, ha Magyarországon is eltüntetnék karácsonykor a betlehemeket. Láttuk, hogy decemberben milyen dühvel támadtak a parlament előtt felállított karácsonyfára. Láttuk, hallottuk, ahogyan azt ordították, hogy „Gyújtsuk fel!” .

A liberálisok csak álproblémának tartják, ha egy templomban letakarják a kereszteket. Ezért nem írnak róla, ezért nem szólalnak fel a vérlázító eset ellen. Ezért nem kezdenek petíciókat írogatni, ezért nem kongatják a vészharangot.

A muzulmán bevándorlók és a tömeges bevándorlás nem álprobléma. Dehogyis. Az bizony maga a valóság. Ami itt kopogtat, itt dörömböl a kapukon. Amiről persze lehet azt hazudni, hogy álprobléma, lehet azt hazudni, hogy csak pozitív hozadékai vannak, amiről lehet azt hazudni, hogy nincs/nem lenne hatással a mindennapjainkra. Mindent lehet. De a valóságban viszont az történik, hogy Pieve di Centóban az elhunyt szeretteiket látogató olaszok azzal szembesülnek, hogy valakik fekete lepellel takarták le a kereszteket. A bevándorlók miatt.

Ez a valóság. A többi csak duma.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.