Mitől védjük meg a gyerekeket?

Álszentség helyett őszinteségre, tekintélyelv helyett bizalomra van szükség.

Korábban felvetődött, hogy írok a Nem a gólya című szexuális felvilágosító füzet elleni, sikerrel záruló hadjáratról, de az elmúlt napok-hetek közéleti viharaiban nevetségesen jelentéktelen ügynek tűnt. Nemrég azonban történt valami, ami miatt mégis fontosnak tartom a témát: megjelent egy a kimért, tudatos gyermekbántalmazást elfogadhatóként bemutató könyv. De hol az összefüggés? Kezdjük az elején!

A történet első fele dióhéjban: a Regnobooks Kiadó megjelentette a fent nevezett, első osztályos gyerekeknek szóló kiadványt, amely sematikus rajzok segítségével és néhány magyarázó mondattal igyekezett bemutatni a heteroszexuális aktust. A színezőfüzet a Napközis házi feladatok című sorozatban jelent meg, ezért hihették sokan – tévesen – tankönyvnek. A magát a honlapján kissé félrevezető módon „a szabadság és az egyén jogaiért küzdő” csoportként leíró, katolikus hátterű Citizengo az első hír felbukkanásának napján aláírásgyűjtésbe fogott, amelynek eredményeképpen a kiadó elnézést kért, a füzeteket pedig visszavonta és bezúzta.

A cikkben, amely megadta a tiltakozások alaphangját, a következőt nyilatkozza a megkérdezett pszichológus: „Azzal, hogy a figurákat megszemélyesítették a szülőkkel, a szexuális visszaélés egy formáját követték el, azaz megvalósul a gyermekveszélyeztetés.” Ennek fele se tréfa! Ezek szerint a közkedvelt és eddig senki által nem kritizált Peti, Ida és Picuri című, tíz éven aluli gyerekeknek szóló felvilágosító könyv, amely számos kiadást ért meg, szintén elköveti az említett bűncselekményeket. Elvégre abban a szereplők (egy család tagjai) kidolgozottak, párbeszédeket folytatnak, és az erősen megszemélyesített Apu rajzolja le saját magát a kíváncsi gyerekeknek, amint Anyuval szeretkezik – azaz ott a szülők valóban a saját szexualitásukon keresztül magyarázzák el a kistestvér fogantatásának mikéntjét. A gólyás színezőben szereplő két ormótlan figura ellenben csak kétdimenziós apu és anyu, vajmi kevés életszerűség van bennük, és egy külső narrátor beszél helyettük – nem látom több esélyét, hogy a gyerek a saját szüleivel állítsa őket párhuzamba, mint más hasonló kiadványok esetén. (A legtöbb gyerek egyébként is a saját vagy a kistestvér születése kapcsán tesz fel először kérdéseket a nemiségről – vajon hogy tudják ez esetben az „aszexualitás” jótékony homályában tartani magukat a szülők?)

Nem tartom tehát életszerűnek, hogy kisebb lett volna a felháborodás, ha a könyvben a szülők nemzésre irányuló aktusa helyett két véletlenszerűen kiválasztott ember kölcsönös, önmagáért való örömszerzéséről esik szó. Maga a szexualitás ábrázolása volt a baj. A tiltakozást kirobbantó cikkben az újságíró valószínűleg csukott szemmel gépelte a szörnyűséges idézetet: „Mikor csókolóznak, akkor apa fütyije nagy lesz, és megkeményedik. Anya pedig várja, hogy még közelebb legyenek egymáshoz. Ezután lefekszenek egymással, s apa beteszi ” – itt megszakad a mondat, a „punci” szót már inkább kipontozza a zsurnaliszta. Ezek szerint ez már (miért pont ez?) kibírhatatlanul trágár kifejezés.

Amiatt persze ne is zavartassuk magunkat, hogy az európai statisztikák szerint a hét–tíz éves (azaz a kifogásolt füzet célközönségénél alig idősebb) korosztály harmadik leggyakoribb internetes keresőszava a pornó, ami néhány esetlen vonalrajznál jóval konkrétabban mutatja be a szexualitás többnyire irreális formáit. És miért is vennénk figyelembe, hogy a gyermekkori szexuális abúzus ellen úgy lehet leghatékonyabban megvédeni a gyereket, ha ismeri a saját testét, és tisztában van a saját teste feletti rendelkezés jogával? Érdemes ez ügyben tanulmányozni és alkalmazni az úgynevezett fehérneműszabályt, amelynek lényege, hogy a gyerek tanulja meg: nem helyes, ha valaki megnézi vagy megérinti az intim testrészeit (orvost, gondozót kivéve, aki azonban elmagyarázza, hogy mi miért történik, és jó esetben engedélyt kér), vagy arra kéri őt, nézze vagy érintse meg az ő intim testrészeit. Ezt a fajta prevenciót azonban az intim testrészek tabusítása nagyban akadályozza.

És még valami nagyon fontos a gyerekek megvédéséhez: a bizalmon alapuló szülő-gyerek kapcsolat, az olyan otthoni légkör, amelyben a gyerek el meri mondani a szüleinek, ha valaki bántotta. Most azonban tudomást szereztünk egy könyvről, amely éppen az ezzel ellentétes családi környezet megteremtésére biztat, ráadásul a színezőfüzetnél jóval egyértelműbben ütközik a Btk.-ba. „A gyermek nem vethető alá kínzásnak, testi fenyítésnek és más kegyetlen, embertelen vagy megalázó büntetésnek, illetve bánásmódnak” – hangzik a gyermekvédelmi törvény 2005. január 1-je óta, azaz több mint egy évtizede érvényben lévő kiegészítése. Kay Kuzma Az első 7 év című műve egy Nyolc lépés nevű alapítványnál jelent meg, és a keresztény (vagy inkább fundamentalista?) szellemiségű Advent Kiadó terjeszti. A mű az indulatból elcsattanó pofonnál még kegyetlenebb, kiszámított, hideg fejjel véghez vitt gyerekveréshez ad részletes tanácsokat. Egy különösen hátborzongató részben beszámol egy esetről, amikor egy kisfiú megpróbálta a rokonoknál időt töltve megúszni a beígért verést, amit aztán hazaérve mégiscsak megkapott példásan következetes apjától, aki így jól megtanította neki, hogy ne is reménykedjen abban, hogy a kilátásba helyezett büntetés feledésbe merül. Biztosan nagyon fontos tanulság ez, csak kérdés, hogy ha ezt a gyereket egy idegen bántalmazná, merne-e szólni az apjának, akitől szintén fél.

Ráadásul nem ez az első ilyen tartalmú könyv itthon: 2010-ben már kénytelenek voltunk tiltakozni Michael és Debi Pearl Gyermeket nevelni Isten félelmében című, az Evangéliumi Kiadónál megjelent könyve ellen, amely egyebek mellett e tanácsokat tartalmazza: „A legcsekélyebb engedetlenséget is fenyítsd azonnal!”; „Ha szükséges, szorítsd le, míg meg nem adja magát!”; „Bizonyítsd be, hogy te vagy az erősebb, a szívósabb, a türelmesen kitartóbb, és nem hat meg a jajveszékelése! Győzd le teljesen!” Akkor is azt láttam, amit most: a média és az internet népe szinte egy emberként háborog (csak néha bukkan fel egy-egy „engem is vertek, és ettől lettem ember” hang), egyedül a vallásos szervezetek nem szólaltak meg (még?). A gyermekek veszélyeztetéséért különösen aggódó Citizengo oldalán sem találtam egyelőre tiltakozó petíciót. Pedig a fütyis színező eredményes bezúzatása után azt írták: „közösen valóban sikerült változást elérnünk a világban!”

Úgy legyen.

A szerző a Nőkért Egyesület elnöke