Nyugat: a férfiasság elvesztése zajlik

Az LMBTQI-mozgalom elképesztő mértékű felerősödése már direkt módon veszi célkeresztbe a férfit és a férfiasságot.

Nem kívánok a kérdés részleteibe belemenni, mert a legkevésbé sem vagyok szakértő, ám arra a jelenségre felhívom a figyelmet, hogy a globális felmelegedésnek kizárólag a szén-dioxid-kibocsátásra való visszavezetése döntően a fősodratú liberális-globalista szakemberhálózat véleménye, amellyel szemben állnak legalább olyan fontos szakemberek állásfoglalásai, akik már számos alkalommal tiltakoztak aláírásokkal, nyilatkozatokkal ezzel a hegemón, sőt monopolhelyzetbe került klímaideológiával szemben.

Mindhiába: a klímahisztéria hirdetői globális hálózatot hoztak létre a pénzügyi elit támogatásával, az ENSZ és annak mindenható globális klímakutató központja, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület már régen a markukban van, miként más, nemzetközileg meghatározó agytrösztök és tudományos intézetek is.

De igazi vita nem alakulhat ki, s közben divatos fogalommá vált az ökológiai lábnyom, ami azt fejezi ki, hogy mi, emberek a karbonkibocsátásunkkal szélsőséges módon tönkretesszük a környezetünket és fokozzuk a globális felmelegedést. A liberális őrületnek megfelelően pedig megjelent a következtetés, hogy ha egy megszületett ember súlyos ökológiai lábnyomot hagy maga után, akkor az a legjobb megoldás, ha nem születnek gyermekek, de legalábbis csak minimális számban. Az „igazi” megoldás tehát: az embertől mentesített klíma és környezet.

És ebből egyenesen következik, hogy nincs szükség a férfiakra és a férfiasságra sem.

Másfelől az LMBTQI-mozgalom elképesztő mértékű felerősödése, az ehhez kapcsolódó, ezt alátámasztó genderelmélet az, amelyik már direkt módon veszi célkeresztbe a férfit és a férfiasságot. Az egész kezdődött a feministákkal, akik a nők egyenjogúságáért harcoltak az előző század elejének szüfrazsettmozgalmaitól kezdve napjainkig – ami még teljesen rendben is volt. A hatvanas évektől, megtámogatva a frankfurti iskola kultúrmarxista szellemiségével, Herbert Marcuse szexuális szabadosságot hirdető könyveivel már a homoszexualitás elfogadtatása került előtérbe, s követelte a diszkrimináció megszüntetését. Ezek a mozgalmak tolerálhatók voltak addig, amíg nem szóltak másról, mint az esetleges jogi-intézményi hátrányok megszüntetéséről.

A fordulat a kétezres évektől kezdődött el, amikor a korábban az egyenrangúságukért küzdő szexuális mozgalmak összehangolt támadásba mentek át, s az Istentől eredeztethető, biológiailag természetes férfi-nő viszony és az erre épülő család évezredes normáját kérdőjelezték meg, és egyre agresszívabb kampányok keretében már arról beszéltek, hogy a fehér keresztény férfiak egyszerre elnyomják a nőket, a színes bőrűeket, a más vallásúakat, de elnyomják a szexuális kisebbségeket, az LMBTQI-csoportokat is. Vagyis a céljuk immáron nem más, mint a fehér, keresztény, heteroszexuális elnyomó, ha tetszik, szexista és „macsó” férfi elleni támadás, a férfi állítólagos hatalmának megszüntetése.

A szélsőséges liberális mozgalmak tehát a fehér férfiakkal kapcsolatban egy törlendő „csomagot” képeztek, amely arról szólt, hogy törölni kell a fehér férfiak történelmét, a szokásait, a családmodelljét, a hagyományos nemi szerepét, mert ezek egytől egyig a fehér férfi brutális és szégyentelen uralmát testesítik meg, egyik nem választható el a másiktól, ezért az uralom mindegyik eleme „kiiktatandó”.

Jól látjuk, hogy a gender- és LMBTQI-mozgalom az utóbbi években turbófokozatra kapcsolt, évről évre, hónapról hónapra egyre több szexuális identitásformát fedeznek fel, jelenleg immáron száz felé közelít ezek száma. A szexuális identitások számának növekedésével egyre több a fiatalságnak „felkínált” minta, amit a médiumok, az irányított közvélemény, az oktatás, a „tudomány” segítségével óriásivá nagyítanak fel, és lassan már nemhogy egészen kis csoportok, hanem az egyének külön-külön rendelkezhetnek egyfajta eltérő szexuális identitással. Felturbósított jelenlétük miatt az a látszat keletkezik – teljesen tudatos szándékok alapján –, hogy az általuk képviselt százféle nemi identitás a „természetes” immár, s nem a heteroszexuális nemi szerep és az arra épülő család.

A ma ismeretessé vált „Acsaládazcsalád” jelszavuk már önmagában rejti azt a következtetést, hogy a mondjuk három férfiból, két nőből és öt gyerekből álló társulat is természetes módon család, s itt már a nyelvpolitikai küzdelem terepén vagyunk: ha ez utóbbi, szexuálisan kavart társulások is fogalmilag „családok”, akkor nyilvánvaló, hogy a hagyományos család fogalma elveszti évezredes értelmét, jelentőségét, az elsöprő többség számára iránymutató, normatív jelentőségét. Sőt mivel sokak számára mindig az új az, ami vonzó és kíváncsivá tesz, ezért ezek az „új családok” lesznek az érdekesek, vonzók, követendők – és itt van vége az európai civilizációnak. Nem szellemileg, hanem bio­lógiailag – s végső soron ez a meghatározó.

Ugyanis, nem is annyira burkoltan, a gender- és LMBTQI-mozgalmak – megtámogatva a globális pénzügyi elit (többek között Soros Gyögy hálózata) által – a férfiasságot állították célkeresztbe, amit egyfajta brutális, macsó szexizmussal azonosítanak, s így megfosztják eredeti, biológiai rendeltetésétől, a nő mindenkori meghódításának alapvető vágyától. A férfiakat, pontosabban a mai fiatalembereket elbizonytalanítják hagyományos szerepükben, amihez a nőkkel szembeni udvariasság, az előzékenység és a finomság ugyanúgy hozzátartozik, mint a rámenősség, a bátorság, az erő, ami a nő számára mindig vonzó marad, s ami nélkül nő aligha hódítható meg.

A globalisták tudatosan felkínálnak nekik mindenféle másságot, kitalált nemi identitásokat, ezt nyomják ma már ezerrel a reklámokban, a hollywoodi filmekben, az olyan, aljasul manipulatív médiaszolgáltatóknál, mint például a Netflix, de ezentúl a BigTech- (Facebook, Twitter, YouTube, Google stb.) platformokon is és így tovább. Nehéz ez alól a hatásmechanizmus alól kivonniuk magukat a fiataloknak, nehéz és egyre nehezebb megőrizni a normális szexuális mentalitást és identitást.

Van-e olyan férfi, aki nem hallott már fia­tal lányokat, középkorú nőket arra panaszkodni, hogy már nem találnak maguk körül „igazi” férfiakat, csak – bocsánat – bénákat, tehetetleneket és impotenseket? Mert igen, a férfiasság elvesztésének végeredménye – mondjuk ki bátran – az impotencia, a szexre és gyermeknemzésre való képtelenség. S ne gondoljuk, hogy ez jó a nőknek: a nők, az igazi nők szenvednek ezektől a változásoktól – talán már nekik is fel kellene lázadni a jelenkor pusztító folyamataival szemben.

Mert igen, a férfipotencia megszűnése nem más, mint a pusztulás, a kihalás, hogy utánunk olyan népek és civilizációk jöjjenek, amelyek – mint az iszlám – a férfiasságot elsőrendű létfeltételnek tartják. Ez lenne hát az „ő” jövőjük: a férfiasságától megfosztott világ. Egy impotens világ.

Legyen bátorságunk nekünk, férfiaknak, hogy megüssük a titkos fát vasoldallal. Mint a grizzly medve!

A szerző politológus, az Alapjogokért Központ kutatási tanácsadója

A borítókép illusztráció.