Közölte ugyanis Kecskemét fideszes polgármesterével, hogy őt nem szívesen látná az átadó eseményen. Szemereyné Pataki Klaudia az általa vezetett város érdekeit tekintette elsődlegesnek az arcul köpött önkormányzatiság és a megalázott városháza önérzetével szemben, ezért tiszteletben tartotta a miniszterelnök kérését, de hangsúlyozta, hogy továbbra is nyitott a párbeszédre, a közös munkára Kecskemét érdekében. Le a kalappal polgármester asszony megfontoltsága és higgadtsága előtt. Nem vagyok egyedül azzal a feldúlt véleményemmel, hogy mi bizony csapatostól mentünk volna oda csak azért is, és emelt hangon kérdeztük volna meg a mások tollával ékeskedő álszent mitugrászt, hogy ugyan mi köze neki mindahhoz, ami itt és most csodálatra méltó. Tett-e ő akár két gazszálat is keresztbe annak érdekében, hogy ez a csoda megvalósuljon? Már az is bunkóság, hogy Orbán Viktornak és Szijjártó Péternek nem mondott köszönetet, amiért hosszas tárgyalások során megteremtették a lehetőségét a fejlesztésnek. A nevüket sem említette, amit tudjunk be személyiségzavaros, bosszúálló természetének. De olyat ki látott már, hogy szánalmasan páváskodva saját sikerként adja elő mások megvalósult álmait, miközben kiutálja az eseményről a fejlesztést befogadó város vezetőit. Úgy viselkedik, mint az a suttyó, aki betolakodik a házavatónkra, és bár semmit nem segített, megeszi az összes szendvicset. A kérdés már csak az, miért ment ebbe bele a Mercedes vezetése.

Ola Kallenius, a Mercedes-Benz vezérigazgatója és igazgatótanácsának elnöke a jövő autóiparának kulcshelyszíneként beszélt Kecskemétről. Azt mondta, a jövőt úgy lehet a legjobban megjósolni, ha megalkotjuk. Ez az, amit a kecskeméti csapat kiválóan csinál. Szavainak súlyát növeli, hogy Németországban komoly indulatokat váltott ki az a döntés, ami Kecskemétet jelölte ki a fejlesztés helyszínéül. Sokan nem nézték jó szemmel, hogy míg Németországban leépül az iparág és tízezrével bocsátják el a munkavállalókat, ez a beruházás Magyarországon valósult meg. Ám a vezérigazgató szerint nincs mit csodálkozni ezen, mert a németországi gyártás egyre nehezebben versenyképes. A vállalatot jelentősen terhelik az amerikai vámok, a kínai piacon tapasztalható kiélezett verseny, valamint a magas működési költségek. Utóbbiak Magyarországon csaknem hetven százalékkal alacsonyabbak. De Kecskemét jó helyszínnek bizonyult már korábban is, hiszen egyre elmélyültebb az együttműködés a Neumann János Egyetemmel, ahol már egy Mercedes-tanszék megvalósítását tervezik, és a város igyekszik bevonni a német céget mindennapi életébe a gazdaság mellett a kultúra vagy a sport területén is. A vezérigazgató úgy fogalmazott az átadón, az elmúlt évek megmutatták, mekkora határokon átívelő bizalmat építettünk ki, és a jövőben is ezt szeretnénk folytatni. Ola Kallenius egyébként egyes sajtóhírek szerint rendszeresen találkozott az elmúlt időszakban Orbán Viktorral és az akkori magyar kormány más képviselőivel, ám ezeket a találkozókat a német közvélemény előtt jól felfogott érdekből állítólag elhallgatta. Ez a taktika nyilvánvalóan összefügg azzal a vitával, amiről fentebb volt szó, és sajátos megvilágításba helyezi azt a gesztust, amivel odaadta egy próbakörre az átadón kiállított Mercedest a jó vezetőnek aposztrofált Magyar Péternek. Utóbbit ugyanis feltehetően az a német titkosszolgálat és politikai vezetés segítette hatalomba, amelyik nem nézte jó szemmel a Mercedes magyarországi terveit. Mindezek tükrében a polgármester asszony távoltartása az átadótól túlmutathat Magyar Péter kicsinyes politikai bosszúján, és meglehetősen komoly mozgásokat feltételez a rendkívül bonyolult német–magyar viszonyrendszerben, amelynek végkimenetele egyelőre megjósolhatatlan. A kormányfő megpróbált ugyan izmozni az őt vendégül látó óriással, amikor közölte, az új magyar kormány mindenkitől elvárja az előírások betartását és a magyar munkavállalók megbecsülését, de szerintem ettől nem kapkodtak nyugtató után a németek. Felajánlást is tett cserébe a miniszterelnök, versenyképes adórendszert és olcsó energiát ígérve, amennyiben a kétkezi munkást is megilleti majd a tisztes bér, a munkahelyi biztonság és a pihenés szabadsága.

Legyen így, mondatja velünk a tisztesség, bár elég zsugori ígéretnek tűnik olyasmivel kecsegtetni a beruházót, ami eddig is megvolt, hiszen azért jöttek ide, ám egyáltalán nem biztos, hogy ezután is meglesz. Elég, ha csak belegondolunk az adórendszer átalakításába, amit kénytelen lesz véghez vinni a kormány, különben nem tudja hazahozni a prioritásként kezelt uniós forrásokat. Ki tudja, mennyire marad versenyképes az új rendszer, amikor ebben Brüsszel teljesen ellenérdekelt, ezért segítette minden formában Magyar Péteréket az Orbán-kormány megbuktatásában. Vagy ott van az olcsó energia kérdése, amit Németország két döntéssel számolt fel végérvényesen. Az egyik az atomerőművek bezárása, a másik az orosz energiahordozókról való leválás. Mindkettő alapvetően rengette meg a német gazdaság szereplőinek versenyképességét. Az orosz energia kitiltása mindenkire kötelező, érvényben lévő ­uniós szabály, félek tőle, hogy hamarosan Magyarország is betartja azt. És már megjelentek a zöldidióták, akik a paksi beruházást is le akarják állítani. Tartok tőle, hogy a tervezett szélerőművek nem orvosolják majd a hamarosan kialakuló energiaár-robbanást. Akkor pedig a legkisebb gond az lesz, hogy ismételten hazugságon kapjuk majd a miniszterelnököt. Mi van akkor, ha kiderül, hogy a németek nem törődtek bele a Mercedes elvesztésébe? Mi lesz velünk, ha rádöbbennek, hogy ostobaság volt felszámolni a termelő kapacitások nagy részét, és ismét iparosításba fognak, amely során elkezdik elszívni innen a jól képzett agyakat, az olcsó munkaerőt, végül, miután a parancsukra tönkretettük a magyar versenyképességet, hazacsábítják a modern technológiát?

Tartok tőle, nem elég bizonyíték a jó vezetői képességekre, hogy Magyar Péter nem törte össze a próbakör során a villany-Mercit. A ránk leselkedő veszélyek korában ennél sokkal többre lenne szükség, de jól láthatóan ő tökéletesen elégedett azzal, ha büszkélkedhet az előző kormány sikereivel. Sötét jövő vár ránk.