Riasztás a túrázóknak! Illegálismigráns-veszély a Börzsönyben és a Cserhátban
Százával özönlenek az illegális migránsok Szlovákia felé a Börzsöny és a Cserhát erdőin át.
Százával özönlenek az illegális migránsok Szlovákia felé a Börzsöny és a Cserhát erdőin át.
Az önkormányzat Soros-szervezetet von be a gyermekek ideológiai nevelésébe.
A beszerzéssel a honvédség egy teljesen új képességgel is gyarapodik.
Százával özönlenek az illegális migránsok Szlovákia felé a Börzsöny és a Cserhát erdőin át.
Az önkormányzat Soros-szervezetet von be a gyermekek ideológiai nevelésébe.
A beszerzéssel a honvédség egy teljesen új képességgel is gyarapodik.
A szülők attól félnek, hogy a hódmezővásárhelyi önkormányzat bosszúja a gyermekeket sodorja veszélybe.
A sértett férfi befogadta volt feleségét, emiatt haragudott meg az asszony.
„Svédország mindent megtesz annak érdekében, hogy hazánk ne ratifikálja a svéd NATO-csatlakozást.”
Az ISZSZOM párt alapítója elmondta, hogy akkor, a helyszínen nem hangzott nagyon durvának a volt miniszterelnök mondandója.
A politikus a Fidesz-párttagságát is megszüntette.
Egy hét múlva indul Magyarország legnagyobb, mozgásra ösztönző programja, a kihívás végén a legjobban teljesítő száz iskola busás jutalmat kap sporteszközök vásárlására.
Gyurcsányék árnyékkormánya egy kommunikációs trükk volt, aminek célja továbbra is az, hogy a Demokratikus Koalíció leuralja a baloldalt.
Nincs itt semmi látnivaló, Kalle Sandhammar szerint. „Mélységes tudatlanság azt gondolni, hogy a svéd politikusok ellenőrzik az UR tartalmát” – nyilatkozta.
Határozottan állította.
A 15 éves lány függőségi-alárendeltségi viszonyba került a férfival, pszichésen is megroppant.
Az ügyészség júliusban emelt vádat a férfi ellen, akit kóros elmeállapota miatt kényszergyógykezelésre küldene.
Lettországban korábban a magyar Alaptörvényhez hasonlóan rögzítették, hogy az anya nő, az apa pedig férfi.
Az EP szakbizottsági jelentéstervezete szerint két jogosítványt kellene megszerezni, hogy teljes értékű jogosultságunk legyen a személygépjárművek vezetésére.
Spéth Géza hangját felemelve, kabinetfőnökével együtt rángatta a Magyar Nemzet riporterét.
A vád szerint Turek ölette meg gyerekkori cimboráját, bűntársát, Döcher Györgyöt és bolgár testőrét B. Károllyal.
Az államfő ma is felszólal majd egy vita keretében, amelyen Joe Biden amerikai elnök is részt.
A tűzoltók kiérkezése előtt rokonok hoztak ki az épületből egy férfit, azonban az életét már nem lehetett megmenteni.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az Európai Unió vezérkara minden támogatást megad Kijevnek.
A Tisza Párt elnöke bármit büntetlenül megtehetne, örök büntetőjogi mentességet kapna minden általa elkövetett bűncselekmény alól.
A családnak nagy felelőssége van abban, hogy hagyják-e idős hozzátartozójukat volán mögé ülni.
Vagy elsunnyogta, és végül elfelejtődött, vagy olyan botrányba került miattuk, hogy attól visszhangzott az egész hazai sajtó.
Elkezdődött a csillagászati nyár.
Többféle támogatáshoz juthatnak hozzá a legkülönfélébb bűncselekmények áldozatai.
Balatoni Katalin miniszterelnöki biztos a mobilkorlátozás fogadtatásáról és az új teljesítményértékelési rendszerről is beszélt lapunknak.
Jobboldalról érkezett a tőkeinjekció.
Jeff Bezos luxuslakodalmára nemcsak a részt vevő sztárok, hanem a tüntetők miatt is figyel a világ.
Fenyegető üzeneteket tettek közzé az iraki milíciák.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.