Gyurcsány műsorát láttuk, nem felejtjük
„Megint kormányozni szeretne. Úgy érzi, most pont rá van szükség” – fogalmazott Kocsis Máté.
„Megint kormányozni szeretne. Úgy érzi, most pont rá van szükség” – fogalmazott Kocsis Máté.
Nagy Ervin: A szivárványkoalíció kezdeményezése a mondanivaló teljes hiányára utal.
Megkezdődött az őzek párzása, a szarvasok is készülődnek, így a vadak bármikor a haladó járműnek, illetve elé ugorhatnak.

Kedden folytatódik Posta Imre és társai kihallgatása a nyomozó ügyészségen.
A Magyarország tortája verseny idei győztes tortáját többek között a Magyar ízek utcájában kóstolhatjuk meg – írta ki Szentkirályi Alexandra a Facebook-oldalára.
Az amerikai és a német gyógyszercég kétféle vakcinát fejlesztett ki az omikron változat ellen.
A bukott elnök az államalapítás napján jelentheti be új mozgalmát.
Gyurcsány Ferenc és Jakab Péter sem ment el az ülésre, de hiányzott Tóth Bertalan MSZP-elnök is.
A baloldal a háborús válság időszakában sem támogatta a magyar családok védelmét szolgáló intézkedéseket.
Schmuck Erzsébet szerint a kormány sorsrontó rendeletet fogadott el.
A B kategóriás szimulátoros képzések leghamarabb egy év múlva indulhatnak, a részletek kidolgozása folyamatban van.
Az azonban továbbra is rejtély, hogy kik voltak a szocialista érában történt romagyilkosságok megrendelői.
„Hamisan úgy tűnik, hogy ebben a pillanatban – immár a Jobbikkal együtt – én megyek szembe az autópályán az ellenzéki forgalommal” – fogalmazott.
Egymásnak ugrott az ellenzék hazánk uniós helyzete kapcsán.
Hiteltelen az ellenzék kezdeményezése
Nemes László önkormányzati taxikártyájával és a benzinvásárlással is trükközhetett.
A kormány célja, hogy 2030-ra évente legalább 20 ezer magyar egyetemista szerezzen tapasztalatot külföldön tanulva.
Az ukrajnai háború elől menekülve 166 ember, köztük 74 gyermek érkezett Budapestre vonattal augusztus 7-én.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 25 és 33 fok között alakul, de a Dunántúlon néhol hűvösebb is lehet.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Mindezt az egyik Tisza-sziget rendezvényének meghívott előadójaként tette.
A Momentum már kitaposta az utat, oda is került, ahová való – fogalmazott a kommunikációs igazgató.
Az alázatos munka végül mindig sikerre vezet.
A legnehezebb helyzetben lévő családokban élő gyerekeknek a kormány többlettámogatást is nyújt.
Nem kérdezhetett.
Érthető a helyiek felháborodása, hiszen Magyar Péter Erdélyt román földnek nevezte.
Nem túl népszerű Erdélyben a Tisza elnöke.
A Tisza Párt elnöke letöröltette az élő közvetítést Erdélyből, máshol pedig kivágatta az árulkodó jelenetet.
Forgalmi és közlekedési információk vasárnap délelőtt.
Enyhe fellendülést jelez a júliusi BMI.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.