Orbán Viktor elmondta: a konzultáció során kiderült, hogy a magyarok nem ingyensörre, potyázásra, hanem munkára akarják építeni a jövőjüket. Tájékoztatása szerint 1,14 millió kérdőív érkezett vissza, amit a nemzeti konzultációnál is nagyobb sikerként értékelt. A lakáscélú devizahitelek újbóli engedélyezésének kérdésében oszlottak meg leginkább a válaszok, emelte ki Orbán Viktor, hozzátéve: ennek kezelése számos feladatot ad a kormánynak és a parlamentnek. A kormányfő úgy tájékoztatott: a válaszadók 91 százaléka támogatta a védett kor bevezetését; 97 százalékuk értett egyet azzal, hogy az állam segélyezés helyett munkalehetőséggel segítse a munkanélkülieket.
A parlament először választott alkotmánybírósági elnököt; a posztot eddig is betöltő Paczolay Péter meggyőző többséggel vette az akadályt. Döntöttek a képviselők arról a javaslatról is, amely segítené a kiemelt büntetőügyekben az eljárás felgyorsítását. A jogszabály egyebek mellett lehetővé teszi, hogy az ügyészség választhasson bíróságot. A kiemelt ügyek gyanúsítottja 48 óráig eltiltható az ügyvédjével való kapcsolattartástól, ám a kihallgatásán a védő jelen lehet.
Bővebben a 2. oldalon

Ez vár a magyar nyugdíjasokra 2025-ben – jó hír érkezett