A kabinet új gazdasági modellt épít, amelynek a Coca-Cola a kedvezményezettjei közé fog tartozni – mondta beszédében a kormányfő, hozzátéve: ahhoz a nemzedékhez tartozik, amelynek a Coca-Cola nem csak egy dobozt és a benne lévő italt jelenti, Coca-Colát inni ugyanis azt jelentette, hogy egy rövid időre, „legalább egy korty erejéig” az ember a nyugati világhoz tartozott.
Orbán Viktor hangsúlyozta, ritkán fordul elő, hogy Magyarország szövetséget tud kötni egy olyan céggel, amelynek története legendává vált. A Coca-Cola magyarországi beruházásainak értéke mára meghaladta a százmilliárd forintot, a cég 1250 családnak ad kenyérkereseti lehetőséget, 2011-ben pedig nyolcmilliárd forint volt az exporteredménye – sorolta a miniszterelnök.
„Nekünk termelésre van szükségünk”
Hangot adott azon véleményének is, miszerint több mint kockázatos csak szolgáltatásra, turizmusra és ingatlanpiacra építeni egy felzárkózni akaró ország gazdaságát, ezért „nekünk termelésre van szükségünk”, amelyhez beruházás kell, ahhoz pedig tőketulajdonosok, cégek. Ők profitra tesznek szert Magyarországon – folytatta -, „de mi nem vagyunk kommunisták, hogy másoktól irigyelnénk a jól megérdemelt, munkával előállított profitjukat”.
„Ha a magyar ember úgy érzi, át akarják vágni, akkor azonnal becsukja az ajtót. Ha úgy látja, hogy valaki jó szándékkal érkezik, azt meg behívja a házba” – véleménye szerint ez a filozófia jellemzi azt a megállapodást is, amelyet a kormány kötött a Coca-Cola HBC Magyarországgal.
„Az európai válság kikényszerítette átalakulás miatt lassan közhelyszámba megy a nemzetközi politikában az a mondat, hogy a világ többé már nem lesz olyan, mint a válság előtt volt. Az azonban biztos, hogy ha csak egy dolog is marad abból a régi világból, ami ott lesz a jövőben is, az a Coca-Cola” – fejtette ki a miniszterelnök, aki – utalva az üdítőital titkos receptjére – úgy vélekedett: fantasztikus teljesítmény és a legnagyobb elismerésre méltó az az újítás, „hogy összevegyítenek valamit valamivel (...), azt felhígítják, és utána az egész világon megitatják”.