Dicsőséges semmi

A semmi apostolai csak azt tudják adni, ami lényegük, egy nagy, üres semmit, az értékek tagadását, az arc nélküli, lényeg nélküli, munka nélküli, szeretet nélküli Európát.

A holland Sophie in ’t Veld a 17. Budapest Pride Felvonulás és Pikniken a Városligetben még 2012-ben. Fotó: Mohai Balázs Forrás: MTI

Jeruzsálem óvárosának négy része van. Kaptak egy negyedet a zsidók, egyet a muszlimok, egyet a keresztények és egyet az örmények. Mind a négy közösség betartja az együttélés szabályait, jól-rosszul igyekszik nagyobb súrlódások nélkül megélni a napnyugtát, immáron ezer éve. A vallási közösségek élik mindennapjaikat, a zsidóknál csillog az utca kövezete, kávézókban ülnek a fekete kabátos, kalapos fiatalok, és tódulnak a zsinagógába, majd vonulnak a siratófalhoz. A muszlimok zegzugos utcáiban fiatal srácok ugratják egymást, zenét hallgatnak, viccelődnek az idegenekkel, s imahelyeik fölött felirat olvasható: Csak imádkozás céljából lépj be! A keresztényeknél pedig ott ül a bajuszos bácsi, és újságot olvas a söre fölött, miközben a tévében megy a meccs. Nyakában kereszt, háza ajtaján is, a falon a Szent Sír Lovagrend öt vérvörös keresztje.

Nem tesz fel senki kérdéseket, hogy mit miért csinál a másik. Nem kell senkinek megmagyaráznia, miért hisz abban, amiben, miért iszik sört, miért borul le ötször a Kába felé, miért növeszti meg a füle fölött a haját. Pedig épp ezek az apróságok teszik az embert emberré, a rakoncátlan hajfürt vagy akár a sör. Az ember nem magyarázza meg, ­miért él úgy, ahogy él, ha tudja, ki is ő, biztos az identitásában. Egy értékrendnek megfelelően éli az életét, amely annyira összetett, hogy teljesen értelmetlen boncolgatni, az ember lelkét és elméjét teljesen áthatja, és teljesen lehetetlen kodifikálni.

Az Európai Unióban mindig vannak olyanok, akik azt hiszik, ők mégis megmondhatják másoknak, hogyan éljenek, és miben higgyenek. Sophie in ’t Veld ilyen. A holland EP-képviselő hazánk ősrégi kritikusa, de valójában minden haza ellen fellép, már maga a koncepció, hogy egy nyelven beszélő, ugyanazon kultúrát magukénak érző emberek bizonyos határokon belül élnek, s azt a darab földet és az azon élő embereket szeretik, borzongató számára. Szerinte az európai életmód megőrzésére kijelölt bizottsági portfólió nyílt támadás a migráció ellen, és borzasztó dühös, hogy a jogállamiság már-már vallás szintjére emelt hódolata mellett más identitása is lehetne az európai embereknek. Mert a migráció, szerinte, csak annyira fenyegeti a társadalmat, mint a marslakók támadása.

Ez az álláspont persze egyáltalán nem csoda. Nem ő az egyetlen, aki tényleg nem tudja vagy nem akarja tudni, hogy milyen mélységei vannak az identitásnak. Margot Wallström volt svéd külügyminiszter szerint az svéd, aki egyszer utazott már a stockholmi metrón. A metró­svédek és jogállamhollandok számára tényleg semmi különbség nincs egyetlen európai ember és a világ tetszőlegesen kiválasztott gyermeke között, az egy darab ember minden körülmények között megegyezik a másik darab emberrel. Nincs semmiféle érték, amit fel tudna mutatni, hogy azonosulni tudna. Kilúgozza az életet, a múltat és a jövőt, hogy a közösség helyett egyének éljenek. Ez csak azért problémás, mert az ember konkrétan nem ilyen, ez egy számítógépes játék karaktere. Épp ezért van jövője annak a tervnek, hogy igenis vegyük figyelembe a különböző nemzetek különböző nézeteit, az országok földrajzi elhelyezkedését, kulturális kapcsolatait más országokkal, és tiszteljük azokat, mert identitás nélkül az Európai Unió se létezhet. Mert akkor az ide érkező ember mondhatja, hogy ő szívesen beilleszkedik az európai életbe, de segítséget kér, mert ő távolról jött, nem ismeri a nyelvet, a kultúrát, a szokásokat. A semmi apostolai pedig csak azt tudják adni, ami lényegük, egy nagy, üres semmit, az értékek tagadását, az arc nélküli, lényeg nélküli, munka nélküli, szeretet nélküli Európát.