Nem engedjük meg nekik, hogy Magyarországot birtokba vegyék. És azt sem, hogy a magyar embereket rabszolgasorba taszítsák a saját hazájukban. Mi vagyunk többen az utcán, a parlamentben, mi vagyunk többen a fórumokon, a kampánygyűléseken, mi összetartunk, segítjük, ismerjük egymást.

Tanultunk a hibáinkból, megértettük a múltat, építjük a jövőt. A nemzeti oldal ma pontosan tudja, mi a dolga.

Tizennyolc nap maradt. A küzdelem még nem dőlt el, de az ember érzi és érti március 15-ét. Hogy voltak, éltek itt büszke magyarok, közülünk termett hősök, akik nem haboztak hazát védeni. Akik csatatéren, muszka dzsidások, román népfelkelők ellen estek el, mások vidéki barátoknál bujkáltak, valaki nyugatra szökött, de bármi is történt, mindegyikük magával hurcolta március 15-ét. A napot, amikor a tudatlannak hazudott nép és annak prófétái, fiatal magyarok kikiáltották, hogy ami a miénk, annak magyarnak is kell maradnia. Ezen a mostani március 15-én mi is csak ennyit szeretnénk. Április 3-án megmutatjuk, hogy haza és család nélkül nem élhetünk, mert magyarságunknál és a gyermekeinknél nincsen számunkra fontosabb.

Március 15-én megrendülten a hősökre emlékezünk, és felemeljük fejünk fölé a magyar zászlót. Hogy lobogjon ott örökké, és adjon hírt egy olyan korról, amikor meg akartak törni bennünket, de mi az életet választottuk. Hiszen a fény, nem pedig a sötétség gyermekei vagyunk. Ezzel a beismeréssel tartozunk azoknak, akik egyszer majd megírják, mi történt itt velünk, a XXI. század elején.

Borítókép: A Békemenet résztvevői vonulnak a Margit hídon az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kitörésének évfordulóján 2022. március 15-én. (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)