Hétfőn kezdődik a politikai cirkusz újabb évada, de a szereplők egy része már jó előre hangol, gyakorol a premierre, és ebből úgy látszik, nem túl sok új kunsztot tanultak, még úgy sem, hogy a közönség többsége már akkor pfújol, ha meglátja őket. Úgy hírlik, némely mókamester alá sem akarja írni a szerződését, mások meg csak a gázsit szeretnék, de az ugrabugrát nem, mindenki cirkuszigazgató akar lenni, menedzser, de legalábbis minél jobb pozíciót és persze minél több pénzt szeretne. Hétfőn kiderül, mire jutott a megfogyatkozott társulat, s április 3-a után talán tiszta szívünkből egyszer jót is kacaghatunk a műsoron.

De mielőtt kinevetjük magunkat, néhány komolyabb mondatot ajánlok a baloldali bohócok figyelmébe. Az elsőt mindjárt kiváló szellemi elődjüktől, Marosán Györgytől mindazoknak, akik most azzal vádolják a kormánypártokat, hogy a parlamenti helyek elosztásánál nem veszik figyelembe a választói akaratot: „Nem a zsömle kicsi, elvtársak, hanem a pofátok nagy!” A zsömle nagyjából ugyanakkora maradt az ellenzéki oldalon, egyharmadnyi. Ez a választói akarat. Igaz, most mindenki nagyobbat szeretne harapni, ráadásul többfelé kell osztani a zsemlét, mert a választói akaratból ellenzéki pártként a Mi hazánk is bekerült, de hát tetszettek volna jobban szerepelni a választáson! Ráadásul ha valaki hosszú időn keresztül azzal kampányol, hogy ők bizony egységesek és egyek, aztán, amikor osztozkodni kell, hirtelen tizenkét tenyér nyúl a konc után, az nem kicsit visszatetsző.

A másik mondat: a munkaviszony munkaszerződéssel jön létre. Az országgyűlési képviselőség nem csupán politikai tisztség, hanem munkaviszony is. Igaz, annak egy speciális fajtája, mert olyat ritkán lát a munka világában dolgozó ember, hogy elég lenne évente egyszer bemenni a munkahelyére, hogy megkapja a fizetését, de az biztos, hogy ez a különös munkaviszony a képviselői esküvel realizálódik. S aki ezt nem „írja alá”, az ne csodálkozzék, ha hó elején nem érkezik meg a hőn áhított fizetés, s azon sem, ha nem nevezik ki rögtön bizottsági elnöknek.

S végül még egy mondat: „Aki nem emlékszik az elmúltakra, a megismétlésüket kockáztatja meg” (Santayana). Úgy látszik, az ellenzék ott akarja folytatni, ahol azt hiszi, hogy abbahagyta, semmit nem tanultak, ugyanazt a cirkuszt látják az emberek, hogy nem érdekli őket semmi más, csak a pozíció, a pénz, így aztán ne csodálkozzanak, ha már sokan az ő szavazóik közül is a fejüket fogják: úristen, mi lett volna, ha ezek kerülnek kormányra! Ha így folytatják, négy év múlva még kevesebb szerződést kínál majd nekik legfőbb munkáltatójuk, a magyar nép. Egy bónuszmondat a jobb sorsra érdemes ellenzékieknek: aki korpa közé keveredik, megeszik a disznók. Aki Gyurcsánnyal ül egy csónakban, az Gyurcsánnyal együtt süllyed el.

Borítókép: Szél Bernadett független képviselő (elöl középen) és Szabó Tímea, a Párbeszéd frakcióvezetője (jobbra) sípot fúj az Országgyűlés plenáris ülésén 2018. december 12-én. Mögöttük jobbról Ungár Péter, közöttük Schmuck Erzsébet, az LMP képviselői (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)