Eurószázezrek táskákban, bőröndökben, ágyneműtartókban, lecsukott, meggyanúsított, vádalkut kötő magas rangú volt és aktív politikusok, szakszervezeti vezetők, apák és keresztapák. Akár egy megtörtént eseményeken alapuló maffiafilmben. Pedig mindez csak hevenyészett válogatás az Európai Parlament baloldalának vérlázító korrupciós botrányáról szóló hírek kulcsszavaiból. És íme a legújabb, a mikulásos boríték, amelyben lazán elfér kenőpénzként ötvenezer euró. A mi nokiásdobozunknak kifinomultabb, européer változata. A gurulós bőrönd kicsit suttyó, de a brüsszeli korrupciós botrány fő gyanúsítottjának, Antonio Panzerinek mégis van stílusa, ha számomra ellenszenves is.
Ám stílustól függetlenül döbbenetes az a gátlástalanság, amit a belga hatóságok nyomozása a szemünk elé tár. Bármilyen fájó, ki kell mondani, az Európai Parlament minden hitelét elveszítette, miután kiderült, tele van korrupciós ügyekkel. A baloldali többség jobban hasonlít egy szervezett bűnözőkből verbuválódott bandára, mint a közjóért munkálkodó felelős politikusokból álló képviselőcsoportra. Ki tud ezek után komolyan venni egyetlen határozatot, javaslatot, döntést egy olyan testület részéről, amelyik elvtelen, kilóra megvett brigantikból áll, akiket egyáltalán nem érdekel az európai emberek véleménye, akarata, csak az, ki ad több pénzt szavazataikért cserébe?
Ne feledjük el azt sem, hogy ennek a bűnbandának több tagja előszeretettel vett részt hazánk lejáratásában. Dagadó erekkel a nyakukon fröcsögték tele többször a nemzetközi közvéleményt azokkal a nyilvánvaló hazugságokkal, sunyi csúsztatásokkal, amelyeknek köszönhetően ma ott tartunk, hogy visszatartják a nekünk járó pénzeket. A legcinikusabb eleme ennek a rágalomhadjáratnak, hogy éppen ezek a korrupt gazemberek papolnak rendszerszintű korrupcióról Magyarországot illetően, ők vádolják a kormányt, hogy átláthatatlan módon kezeli az uniós forrásokat, veszélyeztetve ezzel a közös költségvetés érdekeit.
És nem szakad rájuk az ég. De nem kisebb a felelőssége a velünk élő dollárbaloldalnak sem, amelyik ezer szállal kötődik a lebukott elvtársaihoz. Teljesen egyértelműen kiolvasható a vádaskodások tartalmi elemeiből, hogy azokat a magyar balliberális ellenzék diktálta, és képviselői kéjjel vettek részt minden brüsszeli akcióban hazánk ellen. Közben sunyin lapulnak, és várják, mi derül ki róluk abból a jelentésből, amelynek titkosítását feloldották, és talán közelebb visz annak megértéséhez, hogyan próbálták külföldről kapott dollármilliók segítségével megbuktatni a nemzeti kormányt. Nehéz nem észrevenni a hasonlóságot a lefizetett európai képviselők és az önmagukat és hazájukat eladó magyar baloldal lelki alkata és testtartása között.
Miközben a járványok, háborúk és válságok korát éljük, számtalan veszély leselkedik az emberekre, ezt a velejéig romlott bagázst semmi más nem érdekli, mint saját zsebének kitömése. Közben pedig moralizál, széplelkűsködik, jóemberkedik, és jó bolsevik szokás szerint ellenfelét vádolja mindazzal, amit maga követ el.
Eddig sem volt kétségük a nemzeti érzelmű, józan gondolkodású embereknek afelől, hogy a kényszeres újítás és túlmozgásos társadalomátalakítás kórságában szenvedő, a múltat eltörölni akaró baloldalra nem szabad rábízni a sorsunkat. Mára azonban nyilvánvalóvá vált, hogy miután eladták a lelküket, a becsületüket, eladják a hazájukat, eladják Európát, százmilliók életét dobják oda olyan globalista érdekköröknek, amelyeket semmi más nem érdekel, csak a dinamikusan növekvő profit. Ha nem állunk ellen nekik, hamarosan annyit sem fog érni az életünk, mint a mikulásos borítékba dugott aprópénz infláció idején.
