Ha London, akkor fish and chips mint nemzeti eledel, bármennyire is fantáziátlan a hal sült krumplival. Ez azonban a múlt. A nemzeti eledel ma leginkább a tikka masala csirke, amelyet Robin Cook korábbi brit külügyminiszter igazi brit ételnek nevezett, s egy brit EP-képviselő, Mohammad Sarwar be is akarta jegyeztetni az Európai Uniónál, mint a franciák a konyakot vagy mi a tokaji bort. A svédországi Malmőben egy utcai gíroszos azzal hirdeti magát, hogy ott eredeti német recept alapján készül a csemege, hiszen aki összevagdalt húst kever össze zöldségekkel, hagymával, s nyakon önti egy joghurtos mártással, esetleg csípős paprikával, majd beletekeri egy lepénybe, az kizárólag olyan helyen születhetett, mint mondjuk Gelsenkirchen.
Ilyen Mesut Özil, aki a német futballválogatott jobbszélsője, vagyis inkább csak volt, mert szerencsétlenségére a vébé előtt nagyszülei hazájának első emberével, Recep Tayyip Erdoğannal fotózkodott, mikor a török elnök Németországban kampányolt, hiszen olyan sok török szavazó él Európa szívében, hogy rájuk érdemes volt egy egész körutat szánni. Aztán az elnök nyert, Özil kegyvesztett lett a vébéfiaskó miatt, de idén nyáron Isztambulban tartott esküvőjén Erdoğan volt a tanúja.
Európa alakul, hiszen nem tud nem alakulni, és ez nemcsak a nemzeti ételek változásában látszik, hanem a politikában is. Özil maga harmadik generációs török-német, de a londoni főpolgármester, Sadiq Khan is Angliában született. Senki se kérdőjelezheti meg az új Európa új politikusainak elkötelezettségét, Khan ugyanolyan brit, mint II. Erzsébet, még ha pakisztáni származásúnak nevezik is. Pedig az ő nagyszülei Indiából menekültek át Pakisztánba, mikor ez az állam létrejött, s mentek tovább London felé, mint annyi sorstársuk a hatvanas években. Ha pedig sokan lesznek britek a birodalom egykori legfénylőbb gyémántjának gyermekei közül, akkor magukkal hozzák a régi szokásokat. Senki se vesz fel keménykalapot és vékony csíkos öltönyt, mert nevetségesen nézne ki.
London színes forgatag lett, dél-ázsiai ételekkel, szokásokkal, politikusokkal. Sadiq Khan megválasztása előtt szólt, nem tetszik neki, hogy a londoni közlekedési vállalat etnikai arányai nem képviselik az említett színes forgatagot: túl fehér, túl sok a férfi. Mert onnan nézve Sadiq Khan nem egy egyszerű brit politikus, hanem egy dél-ázsiai származású, etnikai kisebbségbe tartozó vezető, aki konkrétan bőrszín alapján diszkriminálhat. Megteheti. Londonnak most van egy kerékpározásért felelős képviselője, aki tavaly azon borongott, hogy a bringások között túl sok a fehér és a férfi, márpedig nem azért építik az infrastruktúrát, hogy azon fehér férfiak gyorsabban eljussanak a céljukhoz.
