Nagyszüleink szégyene

A meztelen csigában nincs far-hát, s aki nem hiszi, járjon utána. Nagyon messzire nem kell menni, elég megtekinteni a legközelebb fellelhető jobbikos potentátot.

Választási győzelem helyett anyagi csődbe manőverezték magukat Vona Gáborék Fotó: Katona Vanda

A meztelen csigában nincs far-hát – ezt legalább teljes bizonyossággal kijelenthetjük, s aki nem hiszi, járjon utána. Nagyon messzire nem kell menni, elég megtekinteni a legközelebb fellelhető jobbikos potentátot.

Ne legyünk álszentek: a politika nem lovagi torna. Abba sok minden belefér. De minden azért mégsem. Az a kérdés igazából, vajon van-e a jobbikos potentátoknak nagymamájuk, nagypapájuk, vagy ők egy gorillaorgiáról szakadtak le? (Copyright by Szelíd motorosok.) S ha van nekik, akkor a saját nagyszüleiket is a far-hát kommandóba sorolják?

Amúgy beszédes ez a far-hát kommandó kifejezés, eleven a kép, felidéz sokféle emléket. Normális ember (tehát: nem jobbikos) például mindjárt a saját nagyszüleit idézi fel magában. Akiknek ilyen-olyan okoknál fogva az 1940-es, 1950-es években még far-hátra sem tellett, de úgy a 60-as évektől kezdve már igen.

Mert addigra éppen harmadszor vagy negyedszer kezdték elölről az életüket a semmiből – mert ugye első világháború, Trianon, második világháború, kitelepítések, gulág, kuláklista, ’56, börtön, akasztás, ezt tartogatta a far-hát kommandónak a XX. század –, és mégis végig tudták csinálni, mégis felnevelték a gyerekeiket és az unokáikat, és a nagymama este a lámpafénynél zoknit stoppolt, a déli harangszóra asztalra tette a levest, vasárnap pedig az ünnepi húslét, hol marhából, hol tyúkból, s a rántott húst is, hol csirkéből, hol disznóból, s a végére a rétest vagy a palacsintát, amiből nem kellett sokat sütni, legfeljebb ha százat, mert mi, unokák, előbb hárman, majd öten, heten nem álltunk meg fejenként tíz-tizenöt alatt.

És tényleg: máját, zúzáját, szívét sose ette, combját se és mellét se, mert „tudjátok, gyerekek, én csak a püspökfalatját szeretem meg a hátát, az a legszaftosabb”… Hát azért.

Hány évnek kellett eltelnie, amíg rájöttem, hogy ez hazugság! A legg­yönyörűbb, legszívmelengetőbb, legemberibb hazugság. Mint megtudtuk a holland legfelsőbb bíróság elnökétől, a hollandusoknak a demokrácia van a génjeikbe ivódva.

A mi nagyszüleinknek pedig az, hogy bármikor jöhetnek ínséges idők, bármikor éhen is lehet halni, bármikor elvehetnek az embertől mindent, és ezért csak egy parancs van: mindent odaadni az utódoknak, hogy ha más nem is, de ők legalább túléljék.

„Túléljenek mindeneket, féldecis rezsimeket.”

Ezért lett belőlük far-hát kommandó. Mert természetesen így is lehet nevezni őket. Röhögve, nyáladzva, eltelve önnön nagyságunktól, megfellebbezhetetlen igazságainktól – ami persze a mély ostobaság és pitiánerség legbiztosabb jele.

Amikor pedig a saját idős híveimet, akiktől amúgy éppen segítséget várok, akiket fel akarok használni arra, hogy értem és mellettem és miattam „trollkodjanak”, szóval, ha a sajátjaimat nevezem röhögve far-hát kommandónak, arra már nincsenek szavak.

Illetve vannak, de azokat a szavakat nem használhatom, mert akkor mindig nagy a sértődés, hogy mi itt hogyan beszélünk. Olyankor valószínűleg még a far-hát kommandó is fel van kérve, hogy írjon mindenfélét a netre, és háborodjon fel, mert ez már aztán igazán tűrhetetlen.

Úgyhogy nincsenek szavak.

Csak a bizonyosság van, miszerint az antik Hellászban még temploma volt az öregségnek. S a bizonyosság, miszerint a hajdani Európát megalapozó antik demokráciából, római jogból és kereszténységből ma már lassan nem marad semmi sem. A demokráciából kilúgozzák a démoszt, a jogból az igazságot, a kereszténységből meg mindent.

És a végén maradnak a jobbikosok, akik far-hát kommandónak nevezik a saját nagyszüleiket is. És persze marad a szégyen. De nem az övék, azt ezek nem ismerik. Hanem a miénk. És a nagyszüleinké.