Belpolitikai atomfegyver

Löffler Tibor
1999. 11. 08. 23:00
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az MSZP országgyűlési frakciója javaslatot tett arra, hogy a külügyi és a honvédelmi bizottság közös, rendkívüli ülésen hallgassa meg Orbán Viktort a kanadai The Globe and Mail című lapnak adott interjúja miatt, amelyben a miniszterelnök azt nyilatkozta, hogy a kormány válsághelyzetben kész lenne megfontolni amerikai nukleáris eszközök magyarországi telepítésének engedélyezését. Kovács László pártelnök indokolatlannak, károsnak ítélte a miniszterelnök szavait. Az MSZP és Kovács László álláspontját igazolni látszik Vlagyimir Rahmanyin orosz külügyi szóvivő, aki szerint a miniszterelnöki nyilatkozat az 1997-es NATO–orosz megállapodás „köz-vetlen megsértése”. Magam is úgy gondolom, hogy a miniszterelnök körültekintőbben, diplomatikusabban is fogalmazhatott volna. Ha nem így lenne, akkor valószínű, hogy a kormányfő maga sem pontosította volna kijelentését. Rahmanyin értékelése és a radikálisabb ellenzéki (főleg szocialista) riposztok azonban inkább szenvednek a megfontoltságban. Nem tartom valószínűnek, hogy az orosz szóvivő vagy akár az orosz diplomácia közvetlenül azokra a kanadai orosz követségi jelentésekre támaszkodott, amelyek a torontói lap interjújáról minden bizonnyal tudósítottak. Mivel a lényeg a NATO és Oroszország számára egyaránt a közös megállapodás, az oroszok sem gondolhatták, hogy a NATO-ban kulcsszerepet nem játszó tagállam, Magyarország miniszterelnökének egy provokatív újságírói kérdésre a tengerentúlon adott rövidke válasza a NATO stratégiájának gyökeres változását jelentené. Az oroszok egyébként is azután reagáltak, hogy Orbán Viktor egyértelműen világossá tette, hogy senki sem akar Magyarországra nukleáris eszközöket telepíteni, és az országot nem is fenyegeti erre esetleg okot adó krízishelyzet. Az orosz diplomáciának tehát ezzel is ugyanúgy tisztában kellett lennie – mert a budapesti orosz követség nyilvánvalóan tájékoztatta Moszkvát –, mint a kanadai újsághírrel. Ha meg mégis bizonytalanságban éreznék magukat, akkor azt mondhatjuk, hogy pont ilyen helyzetben tesznek remek szolgálatot az informális diplomáciai érintkezések, amivel az oroszoknak bűn lenne nem élni, amennyiben tényleg fontos számukra az ügy tisztázása. (A NATO illetékesei is azt mondják, hogy az oroszok is jól tudják, a szövetség álláspontja nem változott.) Ezért két eset lehetséges: Rahmanyin rögtönzött és tulajdonképpen nem a hivatalos orosz álláspontot tolmácsolta, vagy az orosz külügy ezt a tényleges súlyához képest jelentéktelen ügyet most megkísérli túldimenzionálni, akár belpolitikai okokból, hogy az eddigi sorozatos presztízsveszteségek után a NATO-val szemben javítson valamit pozícióján. Mindkét esetben fontos momentum azonban az, hogy a pár napig kiváró oroszok a taktikai húzásuk kivitelezésében nagyon is jól kamatoztathatták a Magyarországon menet közben kialakult belpolitikai vihart, amely miatt a már említett radikálisabb ellenzéki megnyilatkozások külön figyelmet érdemelnek. Az Orbán-kormány Koszovó-politikáját illetően már kifejtettem (Szocialista diplomácia. Napi Magyarország, 1999. május 7.), hogy az MSZP hajlamos az általa is hangoztatott külpolitikai érdekek rovására támadni a kormányt. Akkor ez abban nyilvánult meg, hogy a MIÉP-nek a határmódosításra vonatkozó „revi-zionista és irredenta” tervének valójában az ország „sorsáért aggódó” MSZP (és SZDSZ) biztosított nemzetközi nyilvánosságot azzal, hogy többször követelték a kormány elhatárolódását a szomszéd országok megnyugtatására. És ezek az országok éppen azért játszhatták el, hogy aggódnak, habár nagyon is tisztában voltak a reálpolitikai helyzettel, mert a baloldali ellenzék nem elhallgatni igyekezett a szerinte káros ötletet, hanem éppen ellenkezőleg, nyilvános ügyet csinált belőle. Az esetleges rakétatelepítéssel kapcsolatban most újfent az a helyzet, hogy az MSZP Kovács Lászlóval az élen a külföldnek, mindenekelőtt az oroszoknak szinte tálcán kínálja a muníciót. Kovács nem egy külpolitikailag dilettáns politikus, aki bemerészkedett a diplomácia porcelánboltjába, ezért neki a valódi súlyának megfelelően illene kezelni az ügyet, ahogy az az oroszoktól is józan ésszel elvárható lenne. Másrészt pedig több évtizedes „külügyes” tapasztalatai miatt neki igazán tisztában kell lennie az orosz diplomácia lehetséges manővereivel. Amennyiben a szo- cialisták tényleg szívükön viselik az orosz–magyar kapcsolatok és – azon keresztül – Magyarország sorsát, akkor a kormányfőnek címzett bírálatukat úgy kellett volna csomagolni, hogy az oroszok ne merítsenek belőle bátorságot. Így viszont ugyanaz a helyzet, mint tavasszal: a baloldali ellenzék nagy nyilvánosság előtt fogadja megütközéssel a kormányfő szavait és aggódik az orosz válasz miatt, mire az oroszok megdöbbennek, és kemény hangú választ adnak... Betlen János az Aktuális című műsorban a maga egyszerűségében fogalmazta meg a kérdést a hasonlóképpen aggodalmaskodó Magyar Bálintnak: csak nem gondolják komolyan, hogy Orbán Viktor terve lenne atomfegyvereket telepíttetni Magyarországra? Magyar Bálint természetesen nem gondolta, persze akkor, amikor egyenes kérdésre egyenes választ kellett adni, hanem azt mondta, hogy a kormányfőnek jobban kellett volna fogalmazni. Utóbbiban igaza van. Ezért egyet tudok érteni Szent-Iványi Istvánnal, a külügyi bizottság elnökével, aki szerint helyesebb azt mondani, hogy „a NATO nukleáris politikájával egyetértünk”. Csakhogy Juhász Ferenc az MSZP-ből ennél kényesebben fogalmazott: „elvileg nincs kizárva a lehetőség, hogy Magyarországra tömegpusztító fegyvereket telepítenek...” De ha ez logikailag ennyire magától értetődő, akkor Orbán Viktor vétke sem lehet akkora nagy. Juhász ugyan hozzátette, hogy az engedélyezést az országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazatához kötné. Magyar is azt mondta Betlen Jánosnak, hogy az SZDSZ szerint jobb lenne, ha ilyen kérdést az Országgyűlés venne fontolóra. A műsorvezető azonban azt válaszolta, joggal, hogy a kormánynak mégiscsak javaslatot kellene benyújtania a parlamentnek, ezért a kormánynak is meg kéne fontolnia a kérdést, ahogy azt a miniszterelnök is gondolta. És ezt bizony Magyar sem vonta kétségbe... Önkényes értelemzések helyett racionális párbeszéddel tehát feloldhatók a nézetkülönbségek, amely akár indokolhatná is a rendkívüli bizottsági meghallgatást. A fentebb vázolt előzmények azonban nem ezt valószínűsítik. Az meg pláne nem, hogy Kovács László első kommentárjában még azzal a diplomáciailag és az oroszok számára igencsak nyomós érvvel állt elő, hogy Orbán Viktor a magyar választópolgárokat akarja megfélemlíteni...A szerző politológus, egyetemi adjunktus (JATE)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.