Egységben (lenne) az erő

Kevesebb mint egy év van hátra a mexikói elnökválasztásig, de máris felforrósodott a politikai légkör a közép-amerikai országban. Az ellenzék számára nem kevesebb a tét, mint megtörni a hetven éve folyamatosan hatalmon lévő Intézményes Forradalmi Párt (PRI) egyeduralmát. A feladat roppant kemény diónak tűnik, nem utolsósorban azért, mert a mexikói ellenzék rendkívül széttagolt, s két fő vezető erejének, a Nemzeti Akciópártnak (PAN) és a baloldali Demokratikus Forradalom Pártjának (PRD) a nézetei távol állnak egymástól. Pedig csak együttes erővel léphetnek fel az állami élet szinte minden szektorában jelen lévő PRI-vel szemben. Az első lépést már megtették az ellenzéki pártok, és a mexikói politikában szokatlan módon sikerült augusztusban választási szövetségre lépniük, amelyet az akkori felmérések szerint a mexikóiak 74 százaléka támogatott. A folytatás nem ment ilyen zökkenőmentesen. Mind a PAN, mind a PRD saját jelöltet állított az elnökválasztásra, Vicente Fox volt guanajuatói kormányzó, illetve Cuahtémoc Cardenas mexikóvárosi polgármester személyében. A közvélemény-kutatások egyelőre Fox előnyét regisztrálták, de nem szabad lebecsülni Cardenast, aki a főváros polgármesteri székét hagyta ott nemrég, hogy – 1988 és 1994 után harmadszor – harcba szálljon az elnöki posztért, teljes idejét a kampánynak szentelhesse, és apja nyomába lépjen. (Lazaro Cardenas 1934–1940 között töltötte be az államfői tisztséget, és mindmáig a legnépszerűbb elnöknek számít.) Elemzők szerint azonban, ha mindketten külön indulnak, az biztos vereséget jelent az ellenzék számára, hiszen így szétforgácsolódnak a szavazatok. A helyzet kísértetiesen emlékeztet a néhány évvel ezelőtti dél-koreai állapotokra. Az ottani ellenzék két karizmatikus személyisége nem tudott megegyezni, hogy melyikük lépjen vissza a másik javára, s így simán nyert ellenfelük, a hivatalos jelölt. Mexikóban a közös ellenzéki jelölt állítását megnehezíti, hogy mindketten másképpen képzelik el a kiválasztás módját, de ez igazából csak ürügyként szolgálhat saját ambícióik leplezésére. Az első pofont nemrégiben kapta az ellenzéki szövetség, amikor az Egyesült Államokkal határos Cohauila tartományban simán nyert a kormányzó PRI. Így Mexikó 31 tartományából csak tíz maradt ellenzéki kézben (hat PAN, négy PRD), valamint Mexikóváros. Ez a vereség komoly figyelmeztetés az ellenzéknek, s azt mutatja, hogy a legkisebb megosztottságot is azonnal kihasználja a PRI. A kérdés tehát az, hogy az ellenzéki pártok felül tudnak-e emelkedni nézetkülönbségeiken, vezetőik félreteszik-e saját boldogulásukat, s a választási szövetség élére képesek lesznek egyetlen jelöltet állítani, aki sikerrel vezetheti őket győzelemre. Amenynyiben a válasz nemleges lesz, úgy legalább újabb hat évet kell várni a kormányváltásra Mexikóban.