Unió és államérdek

O’sváth György harminc éven át szolgálta az európai integráció ügyét az Európai Unió Bizottsága magas beosztású tisztségviselőjeként Brüsszelben. Antall József és Boross Péter miniszterelnökök személyes tanácsadójaként támogatta hazánk uniós csatlakozását, a Nemzeti Kör tagja, húsz éve az EU Kereszténydemokrata Akcióbizottságának elnökeként pedig a keresztény értékrend össztársadalmi vonatkozásaira hívja fel személyes tevékenységével a figyelmet. Augusztusban Orbán Viktor miniszterelnök úr rendkívüli és meghatalmazott nagykövetnek nevezte ki.– Milyen feladatok elvégzésével jár új tisztsége? – Az a rendkívüli és meghatalmazott nagyköveti tisztség, mellyel engem a köztársasági elnök a miniszterelnök javaslatára kitüntetett, elsősorban tanácsadói és szakértői tevékenység a nemzetközi diplomácia és a nemzetközi gazdaságpolitika terén, a magyar kormány munkájának elősegítésére. Ezen túlmenően olyan különleges feladatok ellátására és megoldására is feljogosít, amelyek Magyarország külpolitikai és nemzetközi kapcsolatrendszerében felmerülhetnek. Ilyen különleges feladat lehet például a Kereskedelmi Világszervezet tárgyalásain való részvétel, de vonatkozhat konkrét feladatok megoldására is, mint például részvétel bizonyos nemzetközi környezetvédelmi problémák megoldásában. Más esetekben körülhatárolt feladatokat kell esetleg megoldani hazánk kétoldalú kapcsolataiban, vagy képviselni kell hazánk érdekeit bizonyos ipari vagy kereskedelmi ágazatok nemzetközi vonatkozásaiban. A mandátumokra esetenként kapok megbízást a külügyminisztertől, vagy adott esetben a miniszterelnöktől. – Hosszú évtizedeken át dolgozott az Európai Bizottságnak. Mi volt a legfontosabb tisztsége, feladata? – Két legfontosabb munkaköröm a bizottság két különleges jelentőségű ágazati főosztályának vezetése volt. Az 1978-tól 1984-ig tartó európai acélválság idején az acélkereskedelmi főosztály vezetője voltam, előbb a külügyi, majd az iparügyi vezérigazgatóságon. Annak idején tizenhét, az unióba exportáló országgal, közöttük Magyarországgal is, évente megállapodásokat kellett előkészítenem és megkötnöm, amelyek rendezték az Európai Unió acélimportjának feltételeit. Ugyanakkor az Egyesült Államokkal is tárgyalásokat kellett folytatnom az Európai Közösség odairányuló acélexportjáról. Később, amikor az iparügyi vezérigazgatóság vegyipari főosztályának vezetését vettem át, 1985 és 1996 között, az ágazat három stratégiai feladatáért voltam felelős: a tagálla-mok közötti jogharmonizációért, a környezetvédelmi rendelkezések foganatosításáért és a kémiai termékek kereskedelmének megfelelő ütemezéséért. Ezek összetett és komoly feladatoknak bizonyultak. – Milyen szerepe lesz Magyarországnak a következő évszázad elején tovább bővülő Európai Unióban? – Magyarország a régió államai közül az elsők között fog csatlakozni az Európai Unióhoz. Ez mintaértékű lesz a többi közép- és kelet-európai ország részére. Nagy jelentőségű az 1990-es rendszerváltozás után alakult magyar kormányoknak az a magatartása, mely szerint a közép-európai térség történelmi hivatású, kulturális és gazdasági egységének gondolatát képviselték elsőnek és következetesen, és ezt a gondolatot képviseli hangsúlyozottan a jelenlegi kormány is. Ez azt jelenti, hogy az unió által felállított feltételrendszer teljesítésének kritériumai alapján Magyarország olyan hamar, ahogy erre a saját eredményei feljogosítják, az unió teljes tagságát óhajtja elnyerni, de ugyanakkor a térség, elsősorban szomszédai mielőbbi tagságáért száll síkra, és tőle telhetően mindent megtesz e cél eléréséért. Ezzel a térség államainak sorsközösségi tudatát alapozta meg és segíti továbbra is elő. Lényeges része ennek a stratégiának a jelölt országok azon egyeztetési folyamata, amelynek intézményes kereteit nagyrészt magyar kezdeményezésre hozták létre. – Milyen esélyünk van a tárgyalások lezárására 2000 őszén? – Magyarországnak jó esélye van arra, hogy a tárgyalásokat lezárja 2000 őszén. Jól haladunk a fejezetek tárgyalásával, 31 fejezetből 15-t zártunk le, ez év őszén nyílt 4 újabb fejezet, de a csatlakozási szerződés végleges elkészítéséhez és annak ratifikálásához egy, másfél évre van szükség. Én remélem, hogy a 2002. év folyamán ez megtörténik. A tárgyalások ütemét ugyan az unió szabja meg, de a magyar delegáció felkészültsége, a tárcák között létesített egyeztetési folyamat és főleg a magyar delegáció két vezetőjének, a külügyminiszternek és az EU magyar missziója vezetőjének stratégiai és diplomáciai képességei a tárgyalásokon eredményesnek bizonyulnak. – Mi a véleménye a csatlakozási folyamatok jelenlegi helyzetéről? – Brüsszelben köztudott, hogy Magyarország azon jelölt országok közé tartozik, amelynek delegációja a legképzettebben és legeredményesebben tud tárgyalni az unió szakértőivel. Hazánk kétségtelenül az élcsapathoz tartozik, sőt jelenleg a jelöltek között az első helyen áll. – Érezhető-e valamilyen változás az új bizottság felállása után, mi a véleménye Verheugenről , a bővítésért felelős új biztosról? – Az új bizottság egy válság után vette át feladatát. Ennek az az előnye, hogy megteheti – sőt elvárják tőle, hogy megtegye – azokat a régen várt koncepcionális és szervezeti lépéseket, amelyek munkáját eredményesebbé teszik. Eddig még egy bizottság sem hozott annyi újszerű döntést, mint ez az új testület megalakulását követően. Verheugen, egy elismert német politikus, kinek tekintélye van hazájában és aki a jelenlegi német kormánycsapathoz tartozott, lett a bővítésért felelős bizottsági tag. Bővítésért felelős biztossá történő kinevezése azért is indokolt, mert közel áll azokhoz az országokhoz, amelyek most az Európai Unióhoz csatlakozni kívánnak. Egy olyan tagállamnak a politikusa, amelynek valamennyi tagállam közül ezekkel az országokkal van legszorosabb kereskedelmi és gazdasági kapcsolata. Határozott véleménye szerint a csatlakozási tárgyalásokat fokozott ütemben kell lefolytatni, ő a folyamat felgyorsításának híve. Hivatalos csatlakozási időpontot a jelöltek még nem kaptak. Még az is kérdés, hogy egy ilyen időpont kijelölése Magyarország érdekében áll vagy sem. Lehet azzal érvelni, hogy a határidő egyrészt a csatlakozásra váró országokra és másrészt az unióra is nyomást gyakorol egy ütemterv betartatása érdekében. De amennyiben a megfogalmazásban rugalmas meghatározások szerepelnek, mint például „nem később, mint 2004”, akkor ez részünkre hátrányos lehet. Az is lényeges lenne, hogy egy differenciált belépési határidő részünkre még egy egyedülálló csatlakozás lehetőségét is nyitva hagyja. – Mit vár ön Helsinkitől? – Helsinki valóban rendkívüli jelentőségű találkozója lesz az unió állam- és kormányfőinek. Döntést kell hozniuk többek között az intézményes reformokról, mégpedig arról, hogy az alaposabb vagy a kisebb reformok útjára lépnek-e még a bővítés előtt. Mindkét megoldásnak megvan a tábora. Az első forgatókönyv hívei azzal érvelnek, hogy az uniót középhosszú távon egy megfelelő intézményes és döntéshozatali rendszerrel kell ellátni, és elkerülni a túl gyakori reformok állandósuló vitáit és döntéseit. A másik tábor, az „amszterdami reformok”-at képviselők tábora attól tart, hogy egy túl becsvágyó reformprogram, a bővítési folyamat elodázásához vezethet. Ez utóbbi meggondolás, a múlt tapasztalatait tekintetbe véve, reális. Így hát az unió intézmény- és döntéshozatali rendszerének reformját a bővítés utáni működőképesség biztosítására kellene korlátozni, melyhez természetesen a II. és III. pillérek kiépítése is hozzátartozik. Helsinki programján szerepel a jelenlegi 6 jelölt országon túlmenően újabb jelölt országok bevonása a bővítési folyamatba. Ugyancsak a konferencia tárgya lesz a bővítési tárgyalások ütemezése és az esetleges határidők meghatározása is. – Az Európai Unió tagállamai fokozatosan mondanak le „nemzetállami” szuverenitásukhoz tartozó jogkörökről, és ezeket immár közös hatáskörben gyakorolják partnereikkel. Az „államérdek” ihlette ösztönös törekvéseket most a közös politikákra visszavezethető szolidaritás, a kölcsönhatás és a kölcsönös érdekek eszménye váltja fel. Mi teszi vonzóvá ezt az átalakulást a politikus számára? – Tulajdonképpen az Európai Unió tagállamai nem mondanak le jog- és hatáskörről, hanem átruházzák ezeket egy európai intézményrendszerre, mintegy magasabb szintre emelik. Ezeket az átruházott jogköröket továbbra is gyakorolják, csak megosztott formában, a többi tagállammal együtt. Ez ténylegesen azt jelenti, hogy olyan kérdésekhez is hozzászólhatnak és döntéseket hozhatnak, melyekben ma már a nemzeti szuverenitás keretében érdemben cselekedni nem tudnának. Nem lemondásról, hanem magasabb szintű döntési folyamatról van szó. Így nyílik lehetőségük a kisebb tagállamoknak is a kontinens és saját jövőjük formálására, ezért éppen a kis tagállamok az európai integráció elmélyítésének legelkötelezettebb hívei. Azok az államok, melyek nem kívánnak csatlakozni az Európai Unióhoz, és nem hajlandók nemzeti szuverenitásukat megosztani az unióban egyesült államokkal, azok lemondanak arról, hogy európai szinten vagy egyáltalán befolyásolják a térség és egyben saját jövőjüket. A svájci konföderáció esete erre kiemelkedő példa. A konföderáció elnöke nemrég mutatott rá arra, hogy Svájc évről évre különböző területeken olyan helyzetbe kerül, hogy az Európai Unió döntéseinek tárgyává válik anélkül, hogy ezeket a döntéseket befolyásolni tudná. Ezen nyilatkozat arra vonatkozik, hogy a kormány és a vezető pártok javaslata és kérése ellenére a svájci nép a csatlakozást egy népszavazás keretében elutasította, melynek következménye lett a fent említett helyzet. Svájc kénytelen az unió gazdaságpolitikai döntésének következményeit elviselni, de gazdasági erejétől függetlenül e döntési folyamatokat befolyásolni nem tudja. – Hogyan férhet meg egymás mellett gazdasági integráció és kulturális partikularizmusok egy integrált kontinensen? – A gazdasági integráció alapgondolata egy olyan közös piac létrehozása, mely a vámhatárok megszüntetése után azonos versenyfeltételek mellett részben azonosítja, részben harmonizálja a gazdaság működését és szabályrendszerét. Ennek célja az unió polgárainak gazdasági, jóléti, szociális igényeinek optimális kielégítése. Nemcsak országhatá- rokra, vámhatárokra kell gondolni, hanem a mennyiségi korlátozásokra, szabványokra és egyéb olyan adminisztratív előírásokra, amelyek a személyek, szolgáltatások, áruk, illetve a tőke szabad mozgását akadályozzák. A közös piac kialakításának zárófejezete, koronázási aktusa az európai közös valuta, az euró bevezetése. Így a gazdaság terén a feltételek és a működési szabályok messzemenő azonosságával állunk szemben. Nem ez a helyzet a kultúra terén. Európa népei és nemzetei történelmi hagyományaik, szépirodalmuk, zenéjük, képzőművészetük és építészetük révén természetes kulturális határokkal rendelkeznek. Az európai népek, nemzetek kultúrájukon keresztül lelkiségüket fejezik ki, és gazdagítják Európát, valamint a többi népet, nemzetet. Ezek a határok nem elválasztanak, hanem éppen ellenkezőleg, összekötnek, és a kölcsönhatáson keresztül megtermékenyítik más nemzetek és népek kultúráját. Ennek a különbözőségekből összetevődő európai kultúrának a fejlesztése az európai integráció különleges értéke. Az Európai Unió a népi, nemzeti kultúrák fejlesztését támogatja, de központi intézkedéseken keresztül nem kívánja a folyamatokat irányítani, a nemzeti kultúrák hordozóira, azok önrendelkezésére bízza fejlődésük folyamatát. – Nagykövet úr, mit jelent önnek Európa, ez a szó, ez a fogalom, ez az eszme? – Az Európai Unió történelmi feladata és eredménye a belső európai békerend létesítése, fenntartása és az erőszak lehetőségének kizárása. Ez az unió legnagyobb vívmánya, melynek alapja a létesített és továbbépülő európai jogrend, mely az ember méltóságának és szabadságjogainak tiszteletére épült. Második vívmánya egy közös európai térség kialakítása, határok nélkül a személyek, javak, a tőke részére. Egy harmonizált törvény és szabályok rendszere alapján. Ehhez szervesen kapcsolódik másrészről a szubszidiaritás elvének megvalósítása, mely az előbbiek kiegyensúlyozó, konstruktív eleme. Így maradnak fenn, így fejlődnek tovább az unióban a nemzeti kultúrák. Harmadik eredménye a gazdasági jólét biztosítása és kontinensünk a világ más nagyhatalmaival egyenrangú partneri felelősségének és szerepének vállalása a kereskedelemben és a gazdaságban. Konstitutív szerepe a világgazdaságban, de egyre inkább a nemzetközi államközösség valamennyi kérdésében. Európa hosszú évszázadokon keresztül forrott össze. Európának van egy „szellemisége”, mely egyfelől a történelmi sorsközösség tudatából, másfelől pedig a közös kulturális hagyományokból táplálkozik. Ehhez a szellemiséghez hozzátartozik az az akarat is, amely a kontinens összefogására, az európai integrációra irányul.