Részvényopciók kontra nyereség?

Miközben a Nasdaq meghaladta a 4000 pontos álomhatárt, a technológiai szektor részvényeinek értékére árnyékot vet néhány zavaró számviteli kérdés.A vállalati egyesülések során előszeretettel használják a pooling of interests (érdekeltségösszegzés) módszert. E módszer szerint a részvénycserével egyesülő cégek egyszerűen összesítik mérlegadataikat, és így „állítják elő” az egyesült vállalat mérlegét. Az amerikai pénzügyi-számviteli szabványtanács (Financial Accounting Standards Board – FASB) azonban a módszer megszüntetését tervezi. A tanács azzal indokolja szándékát, hogy ez az elszámolási mód nem tükrözi megfelelően az egyesülések költségeit. A pooling of interest megszűnésével a vállalatok a fúzióknál már csak a költség alapú (purchase accounting) módszert használhatnák.Ez a módszer azonban az eddigiektől merőben eltérő megvilágításba helyezi a csúcstechnológiai cégek körében (is) divatos egyesüléseket – írja a szektorra „koncentráló” Upside magazin. A purchase accounting szerint ugyanis azt az összeget, amit a felvásárló cég a beolvadó vállalatért annak könyv szerinti értékén felül fizet, a cégnek költségként kell elszámolnia. E többlet – az úgynevezett goodwill (amelynek leginkább a magyar üzleti- vagy cégérték felel meg) – aránya viszont igen nagy a csúcstechnikai cégek közötti egyesüléseknél. Különösen így van ez azon néhány éve alapított vállalkozások esetében, amelyek valamilyen szellemi terméknek köszönhetik kedvező tőkepiaci értékelésüket.Ilyen cég például az internetes böngészőjéről ismert Netscape. Ezt a vállalatot az America Online (AOL) körülbelül tízmilliárd dollár értékű részvény ellenében vásárolta fel, elszámolása a pooling of interests módszer alapján történt. A Merril Lynch becslése szerint ha az ügyletet az FASB által kívánatosabbnak tartott pa alapján számolták volna el, az AOL kimutatott eredményeit 6,9 milliárd dollárral rontotta volna, amely költség amortizáció formájában körülbelül 10-20 évig hatalmas eredménycsökkentő tényező lett volna a vállalat kimutatásaiban.Az FASB tervének persze számos ellenzője van. Köztük Scott Ryles, aki a Merril Lynch globális technológiai pénzügyi (banking) csoportját vezeti, kritizálja a szellemi termékek jelenlegi számviteli értékelését. A goodwill például – állítja – nehezen hasonlítható valami gyárhoz, amelynek az értéke évről évre csökken. „A könyv szerinti érték nem nagyon használható a technológia területén. Nem jelenik meg könyv szerinti értékként az, ha három évig dolgoznak egy új szoftveren” – mondja Ryles.A csúcstechnológiai ágazat hagyományos befektetői, a kockázati tőkések szintén tartanak az FASB-javaslattól. Az innovatív, ígéretes kisvállalkozások indulását segítő tőkebefektetők számos esetben nem részvénykibocsátással, hanem a vállalat nagyobb cégeknek való értékesítésével realizálják remélt hasznukat. A kockázati tőke több mint fele így száll ki befektetéseiből, érthető tehát a szektor félelme. „A pooling of interests nélkül fennáll annak a lehetősége, hogy néhány nagyon jó vállalkozás nem tud tőkéhez jutni” – mondja Mark Heesen, az amerikai kockázatitőke-szövetség (NVCA) elnöke.A technológiai vállalatok könyv szerinti értéke persze más területen is problémákat vet fel. A szektorban előszeretettel nyújtanak a „rendes” fizetés mellett részvényopciókat (vásárlási jogot) a cég – főként vezető beosztású – alkalmazottainak, hogy ezáltal növeljék a vállalat gazdaságos működésében érdekeltségüket. Ennek a gyakorlatnak azonban vannak hátulütői. A független befektetési tanácsadó, Bill Parish internetes honlapján például részletesen taglalja, hogy szerinte emiatt jelentősen túlértékelt a Microsoft. A szoftvercégről persze bárki megjelentethet a világhálón pesszimista véleményt, ennek az elemzésnek azonban kicsit nagyobb visszhangja volt. Egy, az Independent című napilapban megjelent cikk után az elismert Economist gazdasági hetilap augusztus 7-i számában is előkelő helyen foglalkozott a kérdéssel, igaz, sokkal több szempontból vette górcső alá a témát. Így például a cikkíró nagy kérdésnek tartja azt is, hogy ha a részvényár az opció lehívási ára alá esik, mit tegyen a vállalat. Gyakran folyamodnak ilyenkor a cégek az opciók feltételeinek megváltoztatásához, vagyis a lehívási ár csökkentéséhez. Egy újabb FASB-rendelet szerint viszont az ezzel járó költséget már le kell vonni a nyereségből. A fenti gyakorlat mellett a cégvezetőknek lehetőségük van arra is, hogy más irányú befektetéseikkel csökkentsék vállalatuk áresésének kockázatát, ami szintén csökkenti érdekeltségüket cégük hatékony irányításában.Parish ennél jóval radikálisabban fogalmaz (persze ő kevésbé ismert személyiségként jóval kevesebbet kockáztat): „Mi történne a Microsoft részvényeivel, ha a közvélemény hirtelen rájönne, hogy 1999-ben tízmilliárd dollárt veszítettek a beszámolóban szereplő 7,8 milliárd dolláros nyereség helyett?” – teszi fel a meghökkentő kérdést az elemző bombasztikus, Microsoft pénzügyi csalás címet viselő tanulmányában. A nagyrészt alkalmazottaknak biztosított opciós jogok ugyanis a cég számára rejtett kötelezettségvállalást jelentenek. Ez a fajta kötelezettség azonban nem jelenik meg a vállalat mérlegében és eredménykimutatásában – márpedig minden évben hatalmas (18 milliárd dollár körüli) összegről van szó. Az opciós kötelezettségek nagyságát megemlítik ugyan a beszámoló lábjegyzetében, de ez Parish szerint nem hívja fel a befektetői közvélemény figyelmét, és ezért ez nem elég. Az opciós kötelezettségek nagysága még a részvényenkénti nyereség (EPS) számításában is feltűnik, de olyan formában, hogy a nem saját részvényeken túl az opciókban foglalt részvénymennyiséget is számításba veszik, ami jelentősen csökkenti az EPS-t. Parish módszere szerint viszont az EPS negatív.A sajtó figyelme ellenére a tőkepiaci és a politikai közélet jelentősebb szereplői nem szívesen reagáltak a felvetésekre, de maguk az érintett cégek sem válaszoltak a kritikákra. Az elemzést olvasva persze látható, hogy annak egyértelmű célja, hogy a tőkepiaci szabályozó hatóságok szigorú előírásokkal „reálisabb” részvényárakat érjenek el (persze kérdés, hogy mi a reális). A közéleti szereplők hallgatására ugyanakkor Parishnek is megvan a maga magyarázata. Az esélyesebb elnökjelöltek szerinte jelentős támogatást kaptak kampányukhoz a Wall Street-i befektetési szolgáltatóktól és jogi cégektől. (Igaz, Al Gore demokrata párti jelölt támogathatná a javaslatot, hiszen legnagyobb pénzügyi támogatói a szakszervezetek – Parish azonban ezzel kapcsolatban megjegyzi, hogy egyik kampánytanácsadója „mellékállásban” a Microsoft egyik felső vezetője.)Az egyetlen elnökjelölt, aki pozitívan áll a dologhoz, a republikánus John McCain, aki 1995-ben (érdekes módon ez az első év, hogy a Microsoft keletkező opciós kötelezettségei meghaladták kimutatott nyereségét) olyan törvényt terjesztett be szenátorként, amely szerint a részvényopciók formájában kifizetett béreket is el kell számolni az eredmény terhére (ha igénybe veszik az ezért járó adókedvezményt). A tervezetet azonban leszavazták. Nemcsak a politikai, hanem az üzleti élet is megosztott a kérdésben. Egyesek úgy tartják, hogy a saját pénzükkel játszó befektetők tömegét amúgy sem lehet becsapni holmi kreatív könyveléssel. Érveik alátámasztására különböző eseteket hoznak fel, amikor az FASB kimutatott nyereséget befolyásoló döntései után az érintett vállalatok részvényárfolyama nem változott észrevehetően. Ez igaz – mondják erre az ellentábor képviselői -, de azokkal az esetekkel ellentétben az opciók elszámolásának problémája máig nem kapott elég nagy nyilvánosságot. És ennek az oldalnak is vannak jelentős képviselői. Warren Buffett, az ismert befektető például cégének beszámolójában felteszi a költői kérdést: „Mik az opciók, ha nem a kompenzáció formái? Mi a kompenzáció, ha nem kiadás? És ugyan hol kellene a kiadásokat számításba venni, ha nem az eredménynél?”Akár túlértékeltté tesz egy részvényt a nem megfelelő könyvelés, akár nem, arra mindenképpen jó egy ilyen vita, hogy felhívja a befektetők figyelmét: nézzenek a számok mögé.