Rudabányai őslelet: Rudi, a világhírű emberős

Rudabánya a Kárpát-medence legrégibb olyan lelőhelye, ahol emberszabású majmok maradványait találták meg. A rudabányai őslelet nem klasszikus „emberelőember” (mint a Homo erectus vagy az Australopithecus), hanem a késő miocén időszaki emberszabásúak (hominoidok) maradványainak kitűnő európai lelőhelye.

A rudabányai előember és a régész elképzelt találkozása

A rudabányai lelet egyik legérdekesebb része a Rudinak becézett Rudapithecus hungaricus emberszabású majom fosszíliája. Viszonylag épen maradt fent koponya- és arcrészlete, egész pontosan az állkapocscsont töredéke. 

A rudabányai előember és a régész elképzelt találkozása

A rudabányai felfedezés

A csonttöredéket 1965-ben Hernyák Gábor, a bánya főgeológusa fedezte fel, ám csak két évvel később, Tasnádi Kubacska András közvetítésével jutott el Kretzoi Miklóshoz. Kretzoi nemcsak megerősítette Hernyák feltételezését, miszerint a lelet főemlőstől származik, hanem az anyag alapján egy új fajt és egy új nemet is leírt. 

Hernyák Gábor a leleteket egy cukros zacskóban adta át Tasnádi Kubacska Andrásnak, az Országos Természettudományi Múzeum főigazgatójának.

Tasnádi így emlékezett vissza minderre:

„Már vége felé járt a maradványok vizsgálata, amikor egy alsó állkapocscsontdarab került Kretzoi Miklós kezébe… Amikor Kretzoi Miklós megpillantotta, izgalomtól elsápadtan emelte föl a fejét, és az alig négy centiméter hosszú állkapocstöredéket a kezébe vette. – Tudod, mi ez? Európai, sőt világszenzáció! Olyan ősmajomfajnak az állkapcsa, amely szorosan véve beleillik az ember törzsfejlődésének vonalába.” 

Abban az időben – ahogyan azt Kordos László könyvéből megtudhatjuk – a Kárpát-medencében beltenger hullámzott, mely lassan kiszáradt. Ennek a mocsaras vidékén éltek azok az emberszabású majmok is, amelyeknek képviselője a Rudapithecus hungaricus, alias Rudi.

Rudi közepes termetű hím lehetett, aki sokat mozgott a fákon, kapaszkodott, függeszkedett. A fogak zománca és kopásmintázata alapján gyümölcsökkel, levelekkel, kemény magvakkal táplálkozott. 

A csontmaradványokat digitális technikával rakják össze: beszkennelik, majd virtuálisan „összepattintják”. A koponyán látszanak az izmok helyei, ebből következtetnek az arcizmok lefutására. Ezután következik a bőrszín és a szőrzet mintázatának rekonstrukciója, amely már inkább valószínűsíthető, mint biztos eredményt hoz. Rudi testtartása már függőlegesebb volt, nem teljesen előrebukó, ez szükségesnek számított ahhoz, hogy a fákon jól tudjon közlekedni. 

A lelet megerősíti, hogy nemcsak Afrikában, hanem Európában is jelen voltak azok az emberszabású majmok, melyek átmenetet képeznek. Ők nem az ember közvetlen ősei voltak, hanem oldalági rokonok az emberszabású majmok között.

Rudi és Gabi

A rendszeres feltárások 1971-ben indultak, majd 1978-tól Kordos László vezetésével több mint kétszáz majomlelet került elő, köztük számos koponyatöredék.

A legépebben fennmaradt egyed („Gabi”) koponyáját 2000-ben találták meg, később az alsó állkapocs, a medence- és a combcsont is előkerült, így ez a példány kiemelten fontos a faj megismerésében. A leletek szerint a Rudapithecus tízmillió éve élt, fákon mozgó, gyümölcsevő emberszabású volt, nem volt farka, testmérete és agytérfogata a mai kisebb termetű csimpánzéhoz hasonlítható. 

A rudabányai lelőhely különlegessége, hogy nemcsak csontokat, hanem a korabeli környezet gazdag állatvilágát is feltárja, és világszinten az egyik legjelentősebb miocén kori hominoid-lelőhelynek számít.

 

Kordos László a Képes 7 1987. március 14-i számában beszélt arról, hol érdemes keresni a maradványokat: „Abban a tízmillió évvel ezelőtti időben vízfolyásos terület volt Rudabánya környéke. Én a sodorvonalat igyekeztem követni, valamint az uszadékfákat vettem szemügyre, amelyek gyakran maguk alá temették a víz sodorta csontdarabokat.”