Kovács Thürmer oldalán

Amint az várható volt, az MSZP és a Munkáspárt közötti együttműködés a belpolitikai viták középpontjába került. Az Országgyűlés március 20-i ülésén Kovács László kénytelen volt a nagy nyilvánosság előtt megtagadni a Munkáspártot. Történt ez azután, hogy az MSZP és az SZDSZ folyamatosan napirenden tartja a Fidesz és a MIÉP közötti „titkos összjáték” kérdését, amit a Jörg Haider körüli botránnyal összekapcsolva igyekeznek dramatizálni és nemzetközi összefüggésbe helyezni. A két párt, de még inkább a holdudvaruk, azt a hibát követi el, hogy magát a kormányfőt és a vezető kormánypártot is gyakran tünteti fel szélsőjobboldali vagy fasiszta színben, amely a szükséges mértékben iskolázott nyugati megfigyelőket, újságírókat vagy budapesti diplomatákat óvatosságra inti... A nyugati reakciók azonban nem igazolják visz-sza a baloldali ellenzék agreszszivitását, mert különben a Nyugatnak a magyar kormányt a MIÉP-től függetlenül és a Schüssel-kormánynál hatékonyabban kellene elszigetelnie, vagy megbuktatnia. Az SZDSZ annyival taktikusabb, hogy a Haider-MIÉP párhuzam mellett Meciart és Tudjmant is igyekszik Orbán és a Fidesz nyakába varrni, amire a sokszor megdöbbentően tájékozatlan és sztereotípiákra hajlamos Nyugaton kétségkívül fogékonyabbak lehetnek.Az SZDSZ jó érzékkel kezeli a Munkáspárthoz való viszonyt is. Talán nem túlzás azt mondani, hogy a szabad demokrata politikai kultúra ellenszenvet vagy megvetést kelt bennük a Munkáspárt iránt, bár ez nem volt akadálya, hogy a legutóbbi önkormányzati választásokon több helyen együttműködjenek a kommunistákkal. Amíg bizonytalan volt a helyzet, még Demszky Gábor sem törte magát, hogy elhatárolódjon a Munkáspárttól, amelynek szavazataira a jobboldal elleni „széles baloldali összefogás” jegyében szükség lehetett. A szabad demokratákat zavarja az is, hogy a Munkáspárt és az MSZP baloldala továbbra is rendületlenül hirdeti az SZDSZ-t is magába foglaló (!) széles baloldali összefogást, és a kommunisták lelkesen jelennek meg a nyilvános rendezvényeken. SZDSZ-ről azonban elmondható, ami az MSZP-ről nem, hogy többször is nyíltan elhatárolta magát a kádárista Munkáspárttól, ezért elhatárolódási politikájuk nem tűnik kétszínűnek.A radikális és szélsőbaloldal, a Munkáspártba tömörült kádárista és rákosista erők két okból játszanak fontos szerepet. Az MSZP-n belül is újjá-éledtek, erőre kaptak, és – főleg helyi szinten – előtérbe kerültek a kádáristák, az antikapitalisták, valamint a rendszerváltozás baloldali ellenzői, akik akkor is tartották az informális kapcsolatokat a két párt között, amikor csúcsszinten nem volt érintkezés. Ezek a csoportok jó ideje azon szorgoskodnak, hogy a két baloldali „testvérpárt” működjön is együtt. A másik ok, hogy a baloldal és jobboldal közötti kiélezett választási harcban túlzás nélkül minden szavazatra szükség lehet, ezért az MSZP rá van utalva a kommunista szavazatokra. Ha igaz is, amit Kovács László mond, hogy az MSZP már elhatárolta magát Thürmer bizonyos kijelentéseitől, amit kétlek, akkor azt az MSZP valami nagyon halkan tehette meg. Ennél sokkal súlyosabb érv, hogy az MSZP születésnapi kongresszusán részt vett – mert hivatalos meghívót kapott – Thürmer Gyula, amit a munkáspárti A Szabadság elégedetten és büszkén tárt a közvélemény elé.Kézenfekvő a kérdés: kik hívták meg Thürmert, és a meghívásnak miért nem volt akadálya az elhatárolódás?Az MSZP elhatárolódási politikája azért sem hiteles, mert az 1998-as választás előtt a (Haider-párthoz hasonlóan!) szélsőjobboldalinak és populistának tartott kisgazdapártot tekintették az első számú közellenségnek, és a Fideszt akkor a kisgazdákkal akarták gyanúba keverni úgy, ahogy teszik most a MIÉP-pel. Ezért a szocialistáknak, ha ragaszkodnak demokratikus elveikhez, most egy Haider-Torgyán párhuzammal kellene felrázniuk a nemzetközi közvéleményt. Már csak azért is, mert a kisgazdák a nemzeti oldal egy olyan öszszefogásában gondolkodtak a választások előtt – szemben a Fidesz vezette polgári tömörüléssel -, amelynek része lett volna a MIÉP. A MIÉP parlamentbe kerülésével viszont a kisgazdák lehaiderezése már nem lenne kifizetődő. Ha azonban a kisgazdapárt idővel szalonképessé vált szemükben, akkor a MIÉP-nek is meg kellene adniuk az időt és esélyt, hogy megfeleljenek a szocialista demokratikus szalon követelményeinek. Nem valószínű azonban, hogy a kisgazdák „populista jobboldali radikalizmusa” tényleg sértette a szocialisták elveit.Horn Gyula többször vetette fel egy MSZP-kisgazda koalíció lehetőségét (tessék csak a mandátumok számára gondolni!), és amikor a Fidesz és az FKGP között koalíciós feszültségek voltak, a szocialisták igyekeztek is segítséget nyújtani a kisgazdáknak. Földes György, aki most nem látja elvi akadályát a Munkáspárttal való együttműködésnek, bevallottan híve volt a „kisgazdákra nem lövünk” taktikának, amikor szemernyi esélye volt a polgári koalíció szétesésének. Ezeket a tényeket nem cáfolja az, hogy Friderikusz Sándor műsorában Lendvai Ildikó utóbb szemrebbenés nélkül tagadta az MSZP ilyen irányú próbálkozásait, és a kisgazdák kitalációjának nevezte az egészet. A szocialisták elvi és elhatárolódási politikája tehát saját jól felfogott pártpolitikai érdekei szerint alakul.Milosevics, Thürmer Gyula elvtársa, a Szerb Szocialista Párt vezére, nemcsak nacionalista, hanem velejéig kommunista is. Uralma alatt nem ment végbe rendszerváltás Szerbiában. Thürmerék ezért is tartják Szerbiát az „utolsó szocialista országnak” Európában. Ez a nemzeti és szocialista rezsim nem riadt vissza a népirtástól, első számú vezetőjét pedig ugyanúgy akarják háborús bűnösként a vádlottak padjára állítani, ahogy tették azt a nácikkal Nürnbergben... Tamás Gáspár Miklós, akinek Fodor Gábor szerint fölényes tudása és sziporkázó műveltsége van, egyszer azt nyilatkozta a Rákosi-korszakról, hogy az „hihetetlenül nacionalista” volt. (Valóság, 1992. 10.) A Munkáspárt kommunistái intim lelki viszonyban vannak ezek szerint a nemzetiszocialista Rákosi-rendszerrel, Thürmer pedig elvtársi egyetértésben szorongatta a nemzetiszocialista Milosevics véres kezét. Ezért érthető azok félelme, akik szerint Kovács Lászlónak sem maradt tiszta a keze, amikor a szocialisták kongresszusán Thürmer Gyulával parolázott. Talán még azt is megérjük, hogy a tíz éve szociáldemokratizálódó MSZP és a kommunista Munkáspárt együtt koszorúzza meg a Rákosi börtönében agyonvert Ries István volt szociáldemokrata miniszter emléktábláját...