Feladatunk mozgósítani a szellemi tőkét

Amíg a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának élén állt, Hámori József nem szakította meg tudományos kutatói munkáját korábbi székhelyén, a SOTE Üllői úti anatómiai tanszékén. Olyannyira, hogy a múlt esztendőben új neurobiológiai könyvet is publikált, és megtartotta akadémiai székfoglalóját. Így hát zökkenőmentesen tért vissza kutatásainak helyszínére, miközben a miniszterelnök tudománypolitikai tanácsadója és a tudomány- és technológiapolitikai kollégium elnöki tisztét is ellátja.- Milyen új kihívásokkal találta szemben magát, amikor elfogadta Orbán Viktor tudománypolitikai tanácsadójának tisztét?- Január elsejétől vagyok a miniszterelnök tanácsadója, február 15. óta pedig a tudomány- és technológiapolitikai kollégium elnöki tisztségét is viselem. Mivel 1955 óta a tudományos kutatásban dolgozom, ez kifejezetten testhezálló feladat számomra. A magyar tudomány nem a második világháború után bontakozott ki és vett lendületet, hanem jó száz esztendőt ölel fel az alapkutatás és a fejlesztés nagy korszaka. 1950 után változott ugyan a világ, de a magyarországi alapkutatás súlya szerencsére nem csökkent, és mindmáig fennmaradt az alapkutatási háttér, kivált a fizika, a kémia, a biológia, az orvostudomány és az informatika terén.A nemzetközi tudományos életben azonban ma már nem elegendő a K (kutatás) és az F (fejlesztés) összekapcsolása, hanem a T, azaz a (technológia) megléte is elengedhetetlen, vagyis a fejlesztést olyan területre kell átvinni, ahol a társadalom számára is hasznosítható. A gyógyszerkutatásban sokáig élen jártunk, a két világháború közötti nagy gyógyszerkutató, Issekutz Béla jóvoltából, aki az alapkutatást, a fejlesztést a gyógyszergyári előállítással hangolta össze. Sajnos ez a folyamat később egyre szűkült Magyarországon. Az alapkutatási háttér létezik ugyan, s itt-ott még fejlesztenek is, de nincs híd a technológiai átvitelhez, magyarán a gyártáshoz. Márpedig e három bűvös betű, fogalom együttállása: K+F+T – kutatás+fejlesztés+technológia – motorja lehet az egész gazdaságnak.Az Egyesült Államokban például – egy tavalyi adat szerint – a GDP-nek, vagyis a nemzeti össztermék százalékos növekedésének hetven százalékát a K+F állítja elő. Régi zsargonnal szólva: közvetlen termelőerővé vált a tudomány.- Mi ebből a tanulság?- Nem kevés. Mindenekelőtt olyan országnak szolgál tanulságul, amely hagyományosan bővelkedik szürkeállományban. Míg bizonyos országokban – teszem azt – a turizmus biztosítja a nemzeti jövedelmet (például Görögországban), és nem annyira fontos a K+F beruházás; addig Finnországban és Svédországban, ahol a gazdaság egyik fő motorja ez a bizonyos K+F lett, a fejlődés is felgyorsult. Hazánknak is ebbe a kategóriába kellene tartoznia, ám az utóbbi évtizedekben visszaesett a K+F beruházás; a költségvetés elosztásánál nem vették figyelembe, hogy ha rossz állapotban van a gazdaság, az oktatásba és a kutatásba kell befektetni. Hasonlóképpen gondolkodtak és cselekedtek a japánok is egy vesztett háború után, és az eredmény nyilvánvaló. Sajnos ezt mi annak idején nem ismertük fel. Most viszont itt az ideje. A kérdés tehát az, hogy ezt az alvó szellemi tőkét hogyan lehetne úgy mozgósítani, hogy a kutatás-fejlesztés és a technológiai transzfer Magyarország gazdasági motorjává váljon.- Ez lenne tehát napjaink egyik kihívása?- Pontosan. Szerencsére ehhez alapot nyújt az a kormányprogram, amelyet az új kabinet felállásakor fogadtak el. Ez előirányozza azt, hogy a kutatás-fejlesztés céljaira szánt támogatást 2002-ig másfél százalékra kell emelni. A kormányváltáskor ez a szám 0,7 százalék volt, ma 0,9 százaléknál tartunk, s két éven belül kell elérnünk a másfelet, már csak uniós csatlakozásunk miatt is. Az EU-államokban ugyanis ez a szám 1,8 százalék, míg az Egyesült Államokban és Japánban három százalék körül van, s ezekben az országokban – kivált a biotechnológia és az informatika terén – jelentős termelőerővé vált: fejlődésük rakétasebességgel halad. Az EU ezért most stratégiát dolgoz ki, hogy a lemaradást behozza.- Igen ám, de honnan lehet nálunk erre pénzt keríteni?- A kutatás-fejlesztésre általában a költségvetésből és a vállalkozói szférából szánnak pénzösszegeket. Minél inkább termelőerővé válik a K+F, annál nagyobb a vállalkozók beruházási kedve. Az USA-ban például a K+F beruházás nyolcvan százalékát, mi több, még az alapkutatások negyedét is a vállalkozások fedezik. Rájöttek: nagyon gyorsan megtérülő beruházásról van szó. Hogy egyebet ne mondjak, a humángenomikával foglalkozó New York-i Celera részvénye (amely a gyógyászat és a gyógyszerkutatás számára térképezi fel a génállományt) szeptemberben még negyven dollár volt a New York-i tőzsdén, decemberben már 250 dollár fölé ment. Nálunk sajnos épp fordítva áll a helyzet. Hatvan százalékát az állam finanszírozza, a többit a vállalkozások. Ez utóbbiak érdeklődését fel kell keltenünk, bizalmukat megnyernünk. Meg kell vizsgálni, hány százalékban tudjuk a költségvetést növelni, és hogyan akarjuk a vállalkozói szférát a támogatásra ösztönözni. A tudománypolitikai kollégium múltkori ülésén épp ezzel foglalkoztunk, és elfogadtunk egy olyan stratégiai koncepciót, amely előirányozza, hogy ezt az arányt jövőre ötven-ötven százalékra kell módosítani. A 2001-ben elérendő 1,2 százalékos K+F fele-fele arányban a költségvetés, illetve a nagyvállalkozások révén finanszírozandó. Ahhoz pedig, hogy a jelenlegi helyzetből kimozduljunk, ki kellett jelölnünk azokat a tudományos főcsapásokat, ahol az alapkutatás fejlesztése és a technológia együttesen jelenhet meg, és motorként viheti előre a kutatás-fejlesztést. Öt ilyen fő irányt jelöltünk ki: az élet minősége (orvosbiológiai és gyógyszerkutatások); az agrár- és biotechnológia; a környezetvédelem, illetve anyag- és energiakutatások (ide tartozik a ciánszennyezés miatt is aktuálissá vált ökológia); az informatika (e téren a magyar kutatói állomány mindig is élenjáró volt); a társadalomtudományok, amelyek identitástudatunk fejlesztésére szolgálnának.- A fő irányok kijelölése után mi volt a következő lépés?- Ezekhez csatlakoztattuk a különféle programokat, amelyekre pályázni lehet. Igen jó lenne, ha a költségvetésből erre fordított összeget a vállalkozói forrásokból meg lehetne duplázni, amennyiben a magánszféra fantáziát lát benne. Szeretnénk tehát, ha egyetemek, intézmények és magyarországi vállalkozások közösen adnának be pályázatokat, amelyekre 2001 januárjától várják a jelentkezéseket. A másik kihívás, ami megoldásra vár, a kutatói gárda megalázóan alacsony javadalmazásának emelése. A tudománypolitikai kollégium elhatározta, hogy január elsejétől megfelelő bérkorrekciót kell bevezetni; már csak avégett is, hogy a kutatók ne kényszerüljenek arra, hogy Nyugaton keressék szakmai boldogulásukat.- Hogyan lehetne bevonni az egyetemeket, a kutatói intézményeket és kivált a vállalkozásokat a közös pályázásba?- A pályázatok kiindulópontjai lehetnek ugyan a közös gondolkodásnak, de a vállalkozók csak akkor lépnek, ha az érdekük úgy kívánja. Ehhez szükségesnek látjuk bizonyos adókedvezmények bevezetését, amelyeket a kollégium a Pénzügyminisztériummal már egyeztetett, és úgy tűnik, egyetértésre találtunk. Ha eleinte némi adókieséssel kell is számolnunk, a befektetés annál nagyobb hozammal jár; január elsejétől már olyan jogi, törvénykezési, költségvetési módozatok lépnek életbe, amelyek a magánszférát arra serkentik, hogy nagyobb arányban vegyen részt a kutatás-fejlesztésben.- Kikből áll a tudománypolitikai kollégium?- Az általunk javasolt határozatokat az Oktatásügyi Minisztérium vezetője képviseli a kormányban. A tárca fontos szerepet játszik a megfelelő tudománypolitika kialakításában; az előkészületekbe a vállalkozók képviseletét is bevonjuk. A Pálinkás József által vezetett tudományos tanácsadó testületben képviselteti magát az MTA, az egyetemek kutatási szférája, a független kutatási intézmények és a nagyvállalatok, amelyek közösen dolgoznak ki javaslatokat a kollégiumnak. Ez a testület a kollégium, a kormány közvetlen döntés-előkészítő szerve. Tagjai a következők: az oktatási, a gazdasági, a kulturális és a kancelláriaminiszter, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, az Országos Tudományos Kutatási Alap elnöke, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság (OMFB) elnöke és jómagam mint a testület elnöke. Egyébként az OMFB a Gazdasági Minisztériumból az oktatási tárcához került, élén egy helyettes államtitkárral, aki kormányzati szinten közvetlenül is foglalkozik a kutatás-fejlesztéssel. Úgy vélem, jó szerkezetet alakítottunk ki, amely nemcsak rövid távú, hanem hosszú távú tudománypolitikai stratégiát is képes kidolgozni az ország számára.- Milyen a testület kapcsolata az Akadémiával? Érkezik-e onnan hasonló kezdeményezés?- Az MTA berkeiben már évek óta folynak ez irányú stratégiai kutatások, eredményeiket át is vesszük, hasznosítjuk; néhány éve pedig a tudománypolitikai kutatásokat is elkezdtük, konklúziói beleépültek a jelenlegi tudománypolitikai stratégiai koncepcióba.- Az MTA tagsága jobbára a kádári érában kapta a megtisztelő akadémikus címet, többen puszta politikai ellenszolgáltatás gyanánt. Mennyiben lehet számítani az Akadémia megújulására? Zárójelben jegyzem meg: annak idején Rákosiék kisöpörték a háború előtti tudós professzorok nem kis hányadát a testületből.- Való igaz, az előző negyven-ötven esztendőben olyan tagok is gyarapították az Akadémia tagságát, akik nem elsősorban szakmai érdemeik miatt kerültek be. A jelenlegi demokratikus kormányzat azonban nem akarja ugyanazokat a bűnöket elkövetni, amelyeket Rákosiék, akik egyszerűen kizárták az érdemdús akadémiai tagokat. Ehelyett frissítéssel igyekszünk normalizálni a helyzetet. Már megkezdődtek a választási előkészületek, jövőre kétszáz olyan tudós lehet tagja az Akadémiának, aki 70 év alatti (ezek közé ötven új levelező tagot lehet 2001-ben választani). A mostani koncepció szerint az akadémiai választások adta alkalmat kell felhasználni fiatalításra. Az Akadémia égisze alatt a köztestület huszonkétezer doktora és kandidátusa is szerepel; ők is jócskán befolyásolhatják a testület működését. Az EU-hoz való felzárkózás nemcsak feladatokat ró a hazai kutatókra, hanem pályázati úton elnyerhető anyagi támogatásban is részesít bizonyos programokat. A legutóbbi EU-forrásokat már mi is megpályázhattuk, s reméljük, hogy ezek a források az uniós csatlakozás után tovább bővülnek.