Más a retorika és más a praktika

Január utolsó szerdáján megtörtént az, amire már nagyon régen vártak a csatlakozni kívánó államok. Brüsszel kiterítette az agrárkártya lapjait. Minden tagjelölt döbbenettel fogadta az agrártámogatásról szóló hivatalos bejelentést.

Hivatalosan is közzétette az unió kormányának számító Európai Bizottság január 30-án a mezôgazdasági tárgyalásokon képviselt álláspontját. Eszerint a legkorábban 2004-ben csatlakozó új tagállamok – közöttük minden bizonnyal Magyarország is – a közösség jelenlegi gazdálkodóinak járó közvetlen agrártámogatásoknak csupán a negyedére számíthatnak. A teljes összeget a bizottság javaslata szerint csupán tízéves átmenet után kaphatják meg. A tucatnyi termelési kvóta megállapításánál az 1995 és 1999 közötti évek hozamait veszik alapul, azon idôszakét, melyben a magyar mezôgazdaság termelése mintegy harmadával kevesebb volt a tíz évvel korábbinál. A hazai tejtermelôk számára különösen szigorú a brüsszeli üzenet: az évente kért 2,8 milliárddal szemben csupán 1,9 milliárd liter tejet termelhet – a közösség támogatásainak igénybevételével – a magyar tejgazdaság.
Elérkezett hát a brutális igazság napja – hangzott el az Agrár Európa Klub éppen ama szerdai napon rendezett találkozóján. A nem éppen hízelgô kijelentéssel az agrárcsatlakozás iránt különös felelôsséget érzô civil fórumon egy korábbi angol–lengyel párbeszédre utalt Tóth Péter integrációs szakértô: „ideje lenne már tudatni földműveseivel a brutális igazságot”, mondotta nemrég az angol követ a lengyel miniszterelnöknek.
A kedvezôtlen EU-álláspontot a csatlakozó államok legtöbbje kemény kritikával fogadta. Orbán Viktor magyar miniszterelnök kijelentette: a brüsszeli javaslat élesen szemben áll a magyar érdekekkel. A tagjelöltek többsége szívós alkudozásra készül, hiszen nemcsak anyagilag elfogadhatatlan a megkülönböztetés, hanem elvileg is: sérti ugyanis az egyenrangúság és az egyenlô elbánás elvét. Günter Verheugen bôvítési biztos és Romano Prodi bizottsági elnök viszont egybehangzóan kijelentették: az EU ajánlata a lehetô legjobb kompromisszum, nem pedig felhívás az alkudozásra. A következô hetekben élesbe forduló tárgyalásokon országonként nyilvánvalóan eltérô lesz majd végeredmény. Magyarország mindenesetre a mezôgazdasági támogatások terén is ragaszkodik a közösség tagállamaival egyenlô elbíráláshoz.
Udovecz Gábor agrárközgazdász nemrég részt vett egy, az EU-tagországok által rendezett párizsi kerekasztal-beszélgetésen. Ezen világosan kiderült – fejtegette –, hogy bizonyos kérdésekben más a retorika és más a praktika. Vagyis a nagy hanggal hirdetett elvek és a valóságos helyzet olykor igen távol állnak egymástól. Példaként említette, hogy miközben az unió fennen hangoztatja a „kevesebbet, de azt környezetbarát módon termelni” önmagában helyes elvét, az évente 42-43 milliárd eurós közösségi agrárkasszából mindössze öt-hatmilliárdot fordít a környezetkímélô gazdálkodásra, illetve a vidékfejlesztésre. Valójában az exportképes, hatékonyan termelô nagyobb gazdaságokat segítik, a támogatások zöme is hozzájuk kerül.
A hazánkhoz igen hasonló természeti adottságú és termelési szerkezetű francia mezôgazdaság – az unió agrárnagyhatalma – például az évi 73 milliárd frank (több mint 2700 milliárd forint) közvetlen támogatás háromnegyed részét a gabona- és olajosnövény-termelôknek, illetve a szarvasmarhatartóknak juttatta. Ugyanakkor csupán hárommilliárd frankot adtak vidékfejlesztésre. A francia gazdaságok jövedelmezôsége egyre nagyobb mértékben függ a közösségi támogatásoktól: a hivatalos statisztikák szerint adózás elôtti nyereségük harmada szubvenció és kamattámogatás. A kiválónak mondott francia gabonatermesztés pénzügyi eredményének háromnegyede közvetlen támogatásból származik. Érthetô tehát, ha a francia parasztok minden olyan törekvést lehurrognak, ami a közösségi szubvenciók megnyirbálására irányul.
A gyakran példaképünknek felhozott, a miénknél nagyságrendekkel többet produkáló francia mezôgazdaság tipikus családi gazdaságokon alapul. A 680 ezer mezôgazdasági üzembôl 570 ezer a magángazdaság és 110 ezer a társas vállalkozás, a mezôgazdaság bruttó hozzáadott értékének több mint felét mégis ez utóbbiakban állítják elô. A koncentrációt jelzi, hogy az utóbbi harminc évben hatvan százalékkal csökkent a fôfoglalkozású mezôgazdasági termelôk száma, az átlagos birtokméret pedig 23-ról 42 hektárra nôtt. A 28,3 millió hektáros mezôgazdasági terület felét a gazdaságok tíz százaléka használja. A legnagyobb üzemek területe is csupán 400-600 hektár, nincsenek több ezer hektáros nagybirtokok.
Az unióban az imént körvonalazott profi üzemekkel csak azonos esélyeket nyújtó feltételek között versenyezhetünk. Aligha képzelheti bárki is, hogy például a százméteres síkfutásban az egyik induló könnyű szöges cipôben, a másik pedig ólombakancsban álljon starthoz. Az alacsonyabb keleti bérekre sem lehet örök idôkig hivatkozni mint „versenyelônyre”, hiszen a tagság egyik célja éppen a személyi jövedelmek fokozatos kiegyenlítése. Persze az is igaz, hogy az agrárfejezet csupán egyike az összesen harmincegy fô tárgyalási témakörnek. Kérdés, mi lesz az ára a megegyezésnek, hol vonják majd meg az agrárkompromisszum határát.