Glatz: Állami feladat a zsidóság történetének kutatása

Állami feladatként, kiemelten kell kezelni a zsidóság történetének kutatását, hiszen a térségben Magyarországon maradt meg a legnagyobb számban a zsidóság a holokauszt után - közölte Glatz Ferenc akadémikus kedden Budapesten.

„A zsidóság történetének kutatása rendkívüli módon megerősödött az elmúlt tizenhárom évben” – mondta a történész A magyarországi holokauszt történetéhez (újabb kutatási eredmények) című műhelykonferencián, hangsúlyozva, hogy e téma megismertetése, megismerése érdekében ez idő alatt több történt, mint előtte 45 évig. Glatz Ferenc, a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének tanácskozásán kijelentette, hogy a holokauszt nem zsidó ügy, hanem magyar nemzeti ügy. Hozzátette, annak idején nemcsak a zsidóság identitása, hanem az egész magyarság és a közép-európai nemzetek tudata is megsérült. Közlése szerint a holokauszt tanulságokat hordoz a demokráciára, az állam szerepére nézve is.

Sipos Péter történész rámutatott arra, hogy a holokauszt idején, alig két hónap alatt 437 ezer magyar állampolgárt gyűjtöttek gettóba, koncentrációs táborokba, majd deportáltak, az elhurcoltak jelentős része elpusztult. Ebben cselekvően részt vett magyar részről mintegy 200 ezer ember a közigazgatásban, az államgépezetben – tette hozzá.

Gecsényi Lajos, a Magyar Országos Levéltár főigazgatója az úgynevezett Jaross-listákról szólva kijelentette, hogy a névjegyzékek nem szolgáltak deportálások alapjául. (Jaross Andor, a Sztójay-kormány belügyminisztere 1944. április 4-én rendelte el a magyarországi zsidóság első, személy szerinti összeírását.) A főigazgató elmondta, hogy a négy példányban készült listáknak csak egy szerény töredéke maradt meg az ország területén. „Ami nincs, azt nem feltétlenül kell keresni” – jegyezte meg.

Molnár Judit történész előadásában kiemelte, fel kell tárni, fel kell dolgozni a vidéki levéltárak iratait, amelyekből megismerhetőek a helyi szintű döntések és a lakosság reagálásai.

Balogh Margit történész arról szólt: XI. és XII. Piusz pápa „általában elítélte a fajelméletet, a zsidóüldözést”, a szentszék azonban annak idején „még sem vetette nyilvánosan latba teljes erkölcsi tekintélyét” a fizikai megsemmisítés ellen. Közlése szerint a magyarországi keresztény egyházak vezetői több alkalommal levélben fejezték ki tiltakozásukat, de ezek középpontjában szinte mindig a megkeresztelkedettek, a zsidó származású keresztények érdekei álltak. Rámutatott arra, hogy számos egyéni kezdeményezés történt egyházi személyiségek részéről, az egységes fellépés azonban teológiai ellentétek és a pápa visszafogott magatartása miatt meghiúsult.