Táncképek a Cédrushoz

A japán és a magyar mozdulatkultúra különös találkozása a Közép-Európa Táncszínház legújabb, Cédrus című előadása, amelyet március 31-én mutatnak be a Millenáris Teátrumban. A darab koreográfusa a világhírű butoh-táncos, Tanaka Min, aki több képzőművészeti ihletettségű koreográfiát készített már, ezúttal Csontváry Kosztka Tivadar festményei ösztönözték alkotásra.

A modern japán táncművészet kiemelkedő alakja, Tanaka Min négy hónapja dolgozik a Közép-Európa Táncszínház művészeivel. Közös munkájuk eredménye a Cédrus – Tanulmányok a Napúthoz című táncprodukció, amelyet a magyar festészet legeredetibb művészének, Csontváry Kosztka Tivadarnak Cédrus-képei ihlettek. Mint ahogyan ezek a magányos a festőt jelképezik, úgy a táncmű az alkotás magányának, az alkotó egyén teremtő küzdelmének tragikumát mutatja meg.

A koreográfus a hazánkban egyedülállónak számító műhelymunkában szokatlan módszert alkalmaz, a lépéseket ugyanis nem betanítja a táncosoknak, hanem velük közösen talál rá a mozdulatokra. Ezáltal személyes élményeik, gondolataik beleépülnek Csontváry képeinek világába, és mozdulataik szinte élő festménnyé alakulnak.

A „topogó tánc”, a butoh lényege abban rejlik, hogy felszabadítja a testet az el-és túlidegenedés alól, és próbálja megkeresni a megváltozott testudat kifejezési formáit. Tulajdonképpen egyfajta szellemi-érzelmi útkeresésnek lehetünk tanúi a Cédrus című előadás során, amelyben a táncosok testük új lehetőségeit fedezik fel. Ez a különös tánc a pogány rítushoz hasonlítható, mert improvizatív és szabályoktól mentes.

A művészet színterén 1959-ben jelent meg, amikor a tokiói táncfesztiválon Tatsumi Hijikata rendezésében bemutatták a Tiltott színek című nagy vihart kavaró darabot. A mozdulatokat egyáltalán nem kísérte zene, a nézők pedig a bizarr képektől olyannyira megrökönyödtek, hogy már az előadás közben lekapcsolták a világítást. Kezdetben provokációnak is számított a butoh, amely olykor groteszk, máskor abszurd vagy éppen misztikus volt. A butohval egyrészt Japán háború utáni mellőzése ellen tiltakoztak, másrészt a japán tánc szabályzatát kívánták megreformálni, mondván, személyesebb hangvételre van szükség.

Hijikata később komplett tánc-beszéddé fejlesztette a topogó táncot, amely élet és halál körforgását jeleníti meg, megpróbál ezek ellentmodásain felülemelkedni. Ezen avanatgárd művészet formai fejlődésében jelentős szerepet játszott Tanaka Min, aki Hijikatával többször is együtt dolgozott, és művészete a „mester” által megalkotott alapokra épül.