Kétharmados cunami

Viselkedési zavarokként minősítik a pszichológus szakértők, hogy a gyilkos délkelet-ázsiai szökőárt követően a Srí Lanka-i férfiaknak megjött a kedvük a nemi erőszakhoz. Egy hattagú kompánia például percekkel azt követően erőszakolt meg egy tizenhét éves lányt, hogy a cunami visszavonult.

Képzeljük el az áldozat lelkivilágát: csodával határos módon megússza a természeti csapást, épp fellélegezne vagy hálaimát mormolna, de már le is teperi féltucat adrenalintól habzó kan – bizonyítékképpen, hogy a legnagyobb természeti csapás mégiscsak maga az ember.

A viselkedési zavarokat már csak azért sem lehet a cunamira fogni, mert az évtizedek óta dúló ceyloni polgárháborúban bevett szokás, hogy a tamilok és a szingalézek meggyalázzák egymás asszonyait. Még csak azt sem mondhatnánk, hogy ez afféle ázsiai folklór volna, hiszen a balkáni háborúban ugyanezt tették az albánok a szerbekkel, a szerbek a horvátokkal (s viszont). A nemi erőszak újból a reguláris és irreguláris hadviselés organikus részévé vált: ha nem tudom magam alá gyűrni az ellenséget, megteszem ugyanezt az asszonyával meg a lányaival. A bosszúálló orgazmus ráadásul serkenti a harci kedvet, erősíti az identitást. Az identitással csak egy emberöltő múltán lesznek majd gondok, amikor a genetikailag prolongált viselkedési zavarok következtében az erőszakolók új nemzedéke már nem tudhatja, ki a vérbeli tamil és szingaléz. Keresztül-kasul nemzik magukat az összekuszált vérvonalakon, a harcias gatyákból pedig megannyi kis cunami tör elő.

A viselkedési zavarok szemlátomást köbre emelődtek, amikor – miként a hírügynökségek világgá röpítették – egy beindult Srí Lanka-i nagypapa saját leányunokáján tett erőszakot. Talán ő maga tamil volt és az ivadékát szingaléznak nézte; vagy fordítva? Netán egyszerűen csak elhatalmasodott rajta az „egy nap a világ” ismerősnek ható közérzete? Komolyan aggódom, hátha örökletes a neurotikus cunami.

Az európai ember (mínusz Balkán) ilyenkor persze hajlamos azt gondolni, hogy a barbár Ázsia roppant távol esik tőle: ő oda csak lubickolni jár, később meg segélyezni. Mindkét vonatkozásban a gyarmattartó mentalitás él tovább: hadd dédelgessenek bennünket, hogy cserébe túléljenek; illetve hadd éljék túl, hogy később dédelgethessenek. Nem árt azonban tudni, hogy a segélyezettek morálisan egy szikrával sem különbek a bűntudatos segélyezőknél: már virágzik a helyi örökbefogadó-ipar a cunami árváit illető segélyek lenyúlására.

Európai emberként mi magyarok, úgy tűnik, immunisak vagyunk a szökőár támadása ellen: e sorok írásáig nem volt a cunaminak áldozata a honfitársaink között. Pedig (ahogy egy szakértő megjegyezte) ez a szökőár legalább demokratikus: egyszerre pusztít el szegényt és gazdagot, férfit és nőt, ifjat és öreget. Részleges cunami nem létezik: cunami vagy van, vagy nincs. De sebaj: ha nem fognak ki rajtunk az elemek, majd elpusztítjuk mi magunkat. Úgy hírlik, Petrétei igazságügy-miniszter például el akarja törölni a kétharmados törvényeket, kiszolgáltatva a mi petárdapuffogtatóan idillikus, szellemi polgárháborús üdülőparadicsomunkat a mindenkori kisnapóleonok kénye-kedvének, úri szeszélyének. Itt az új magyar világszabadalom: a kétharmados cunami. A vendégsereg még önfeledten derül rajta, ám a vízszint már lassan emelkedik…