Orbán Viktor beszéde a Fidesz kongresszusán

Orbán Viktor: Kedves Barátaim, tisztelt Hölgyeim és Uraim! Engedjék meg, engedjétek meg, hogy először is szeretettel köszöntsem azokat, akik ülnek, és tisztelettel azokat, akik állnak. Igyekszünk rájuk is tekintettel lenni, de mielőtt bármilyen kérdés megválaszolásába belevágnánk, engedjétek meg, hogy először köszönetet mondjak azért a bizalomért, amelyet ezelőtt néhány perccel megszavaztatok a számomra. Nyilván a magamfajta közéleti ember számára, ti is könnyen beláthatjátok, hogy a legfelemelőbb pillanatok közé tartozik, amikor egyhangúlag, széles támogatást élvezve, érezhető bizalommal munkát, felelősséget adtok, amikor megválasztotok a vezetőtöknek. Írják is, mondják is, talán közületek sokan ismerik is személyes életükön keresztül ezt az utat, hogy a vezetőkkel elő szokott az fordulni, hogy ahogy az idő halad előre, egyre inkább magányossá válnak. Egy idő után lassan már szinte nem is tagjai annak a közösségnek, amely megválasztotta őket. Én szeretném ezt a sorsot elkerülni, és kérlek benneteket arra, hogy segítsetek ebben. Én örömmel vállaltam a Fidesz elnöki megbízatását, de én elsősorban mégis inkább a Fidesz tagja szeretnék lenni. Örülök annak, hogy a mi szervezetünk nemcsak egy politikai szervezet, örülök annak, hogy a mi szervezetünk egy közösség is, és hosszú, nehéz idők elmúltával is barátságot, szeretetet, egymásra való számítást, egymásra való figyelmet, egymás segítését várhatjuk el egymástól. Maradjunk meg olyan baráti közösségnek – akármilyen éles küzdelmek várnak is ránk -, mint amilyen baráti közösség eddig voltunk. Én köszönöm szépen mindenkinek a hűséget, köszönöm mindenkinek az elmúlt években tanúsított bátorságot, és köszönöm a kitartást, amiről tanúbizonyságot tettetek. Az elmúlt három év a legmozgalmasabb időszaka volt a Fidesz történetének. Én megpróbáltam számba venni, hogy mik azok a dolgok, amelyek először történtek meg a Szövetség életében. Először fordult elő, hogy Magyarországon egy párt szövetséggé alakult, és igazi európai néppárti formát öltött. Először történt meg Magyarországon, hogy egy és negyedmillió ember egy szervezet kezdeményezésére kiállt egy közös ügyért – ez volt a Nemzeti Petíció. Először voltak Magyarországon európai parlamenti választások, amelyen annyi mandátumot kaptunk, mint az összes többi induló párt együttvéve. Először fordult elő, hogy egy időközi választáson 70 százalék fölötti támogatással szereztünk meg egy mandátumot. Sopronban csak a különbség a szocialisták és miköztünk, a különbség, kedves Barátaim, 52 százalék volt. Először szavaztak az emberek Magyarországon arról, hogy kit szeretnének köztársasági elnöknek, és az emberek jelöltje lett az elnök. Először fordult elő, hogy bár baloldali többség van a Parlamentben, mégis egy nemzetet egyesíteni képes, polgári értékrendű ember lett Magyarország köztársasági elnöke. Ha ebben valaki kételkednék, akkor hadd idézzem föl azt a két mondatot, amellyel köszöntötte Magyarország polgárait az újonnan megválasztott köztársasági elnök, mintegy nekünk is címezve mondandóját. Azt mondta: emeljétek föl a fejeteket, de ne csak a fejeteket, a szíveteket is emeljétek föl. Ennél világosabb polgári értékrendről tanúskodó mondat valószínűleg nincs a politikai szótárban. Kedves Barátaim, először rendeznek Magyarországon olyan kongresszust, egy olyan nyitott rendezvényt, mint amilyen a mai, és először fordult elő, hogy egy olyan nagy vállalkozásba vágta valaki a fejszéjét, mint amilyen a nemzeti konzultáció ügye Magyarországon. Csupa-csupa nagy és nehéz kihívás. Ez idáig minden akadályt sikeresen vettünk, úgy, ahogyan Schmitt Pál szokta mondani: csak együtt sikerülhet. Az idő azt bizonyította, hogy együtt szinte minden sikerülni fog. Kívánom mindannyiunknak, hogy ez legyen így a jövőben is.

Rákay Philip: Szép jó estét kívánok mindenkinek, itt a teremben összegyűlteknek, és persze azoknak is, akik a Hírtelevízió segítségével követik az eseményeket. És mi is lehetne az első megszólalás kezdő mondata, mintsem az, hogy gratulálunk természetesen az elnökség ilyen magas arányú elnyeréséhez, és ha már a gratulációnál tartunk, az elmúlt időszakban, elmúlt napokban elolvasott több száz vélemény, kérdés, hozzászólás között is nagyon sok gratuláló szó volt olvasható, volt hallható. Nagyon sokan gratuláltak Sólyom László köztársasági elnök úr megválasztásához, de talán mégis érezhető vagy kicseng ezekből a véleményekből egyfajta szkepszis. Nagyon sokan írnak, már nem a köztársasági elnökkel, hanem a jelenlegi helyzettel kapcsolatban mindennapjainkról, nagyon sokan érdeklődnek: mi lesz, hogy lesz a politika, a gazdaság világában – ezeket a kérdéseket kellene számba vennünk. Szerintem kezdjük is azzal, hogy mi a helyzet ma Magyarországon. Mindenki habitusától függően vagy nagyon elkeseredetten, vagy a jó polgári humor eszközéhez nyúlva fogalmazta meg a kérdéseit. Én egy ilyen humorosabb kérdéssel indítanék. Azt írja Gábor Miskolcról: „A szocializmus fejlődésének két szakasza van. Az elsőt a fejlődés nehézségei jellemzik, a másodikat a nehézségek fejlődése. Itt tartunk ma – írja Gábor -, politikai és gazdasági értelemben is, és ez bizony elkeserítő.” Aztán még egy vélemény: „Sokan nem foglalkoznak a közélet dolgaival, mert talán úgy érzik, hogy a politika és a politikusok lejáratták magukat. Mit gondol, vissza lehet-e szerezni az emberek bizalmát abban, hogy a parlamenti demokrácia valóban népképviseletet jelent? El fogjuk-e hinni vajon még egyszer, hogy a politikusi pálya nem öncélú foglalkozás, hanem valóban hivatás?” – kérdezi M. Gizella Budapestről. És nem csodálkoznék, hogyha hasonló véleményeket mondana Kudlik Júlia is, aki a Nemzeti Konzultációs Testület szóvivőjeként, gondolom, hasonló megszólalásokkal, véleményekkel találkozik.

Kudlik Júlia: Olyannyira… Jó estét kívánok mindenkinek, és gratulálok az Elnök Úrnak. Az elmúlt hetekben nagyon-nagyon sokan keresték fel a Konzultációs Testület irodáját, nagyon-nagyon sok kérdőív kitöltve már visszaérkezett, és itt is nagyon-nagyon sok emberrel volt szerencsém találkozni reggel óta. Én felolvashatnék itt konkrét kérdéseket, de inkább összegzem, hogy minél rövidebbek legyünk. Valahogy úgy érzik az emberek, nemcsak hogy elégedetlenek és elkeseredettek, úgy érzik, hogy az önzés került előtérbe manapság, és ez kerül előtérbe egyre inkább. Rengeteg véleményt, ötletet, panaszt mondanak el, amiből az sugárzik számomra, hogy az emberek elégedetlenek, nem is tudják, hogy mivel, a politikával, az életükkel, a lehetőségekkel. De hát tulajdonképpen mindent a politikával okolnak. Elnök Úr! Mi a baj a politikával? Biztos hogy van valami baj.

Orbán Viktor: Ha megengedik, akkor én két kérdésről szeretnék válasz formájában szólni. Az első az talán a Philip által föltett kérdésekhez kapcsolódik. Miért lett Magyarország céltalan ország, és ebben mi a politika felelőssége. A másik pedig, hogy miért kiábrándult ország Magyarország, és mit lehet tenni ez ügyben, mármint ez ellen. Nos, először is mondjuk ki bátran, hogy Magyarország ma egy céltalan ország. Nincsenek olyan közös céljai Magyarországnak, amelyek egy irányba terelnék az emberek akaratát. Azt is tudjuk a rómaiaktól, hogy céltalan hajósnak semmilyen szél sem kedvez. Akármi történik is, azt látjuk, hogy abból mindig csak baj lesz. Volt Magyarországnak olyan időszaka, amikor voltak közös céljai. Még 2002-ben is voltak közös célok, kinek a jóléti rendszerváltás, kinek pedig a polgári Magyarország. Azonban az történt, hogy a jóléti rendszerváltást – annak képviselőjével együtt, a miniszterelnökkel együtt – egész egyszerűen kitessékelték a lomtárba, így Magyarországnak ma nincs olyan közös célja, amelyeket az emberek jelöltek volna ki. Következésképpen nincs olyan kormánya sem Magyarországnak, amelyet az emberek közvetlenül megválasztottak volna. Na most ha nincs sem közös cél, sem olyan kormány, amit az emberek magukénak érezhetnének, akkor nem szabad csodálkozni azon, hogy céltalanul sodródó országban élik az életüket. Ahogyan Kudlik Júlia kérdéseiből is kitűnik, az emberek is érzik azt, hogy ha nincsenek közös célok, akkor az önös érdekek sokkal könnyebben kerekednek felül – legyen szó önös magánérdekről, üzleti érdekről vagy éppen önös pártérdekről. Az önös üzleti érdekek esetében elég, ha a privatizációra gondolunk – Áder János erről hosszan beszélt itt ma délelőtt -, a reptéreladás példáját hozhatjuk vagy a korrupciót. De hát itt van az önös pártérdek dolga is. Ez a köztársaságielnök-választás mindennél világosabban mutatta, mit hívhatunk, mit tekinthetünk önös pártérdeknek. Van egy jelölt, aki minden mércével mérve megfelel, akire senki egy rossz szót nem tud mondani, akit az emberek is szeretnének köztársasági elnökként látni, és akkor mégis úgy dönt egy párt, hogy ez mind nem érdekli, csak a saját pártérdekét nézi, és rá akar valamit/valakit erőltetni az országra. Ez azért fordulhat elő, mert nincsenek mindannyiunk által osztott, közös célok. Ezért veheti magának egy párt a bátorságot, hogy ilyen kockázatos akciót indítson. Ennek az eredménye az, hogy az emberek kiábrándulnak a politikából. Ha nincsenek közös célok, akkor látszólag minden út megfelel. Hiszen nincs mihez mérni az út helyességét. Ez látszólag előnye a közös cél hiányának. De ha nincs közös cél és minden út megfelel, akkor azt sem vesszük észre, hogy ha eltévedtünk. Így fordulhat elő, hogy Magyarország több mint három esztendeje már egy eltévedt ország. Ha az elégedetlenséget nézzük, kedves Barátaim, akkor azt kell mondanom, hogy az elmúlt két évtizedben én is úgy látom, hogy Magyarország polgárai még soha olyan csalódottak és kiábrándultak, borúlátóak nem voltak, mint most. Ez szerintem nem az emberek hibája. Az emberek nem szeretnek sem csalódottak lenni, sem kiábrándultak. De miért is volna egy pályakezdő fiatal optimista a jövőjét illetően, hogyha azt látja, hogy nem jut munkahelyhez, és esélye sincs az önálló otthon megteremtésére. Vagy mitől nézne bizakodva a jövőbe egy nyugdíjas, hogyha minden félévben egyszer fölemelik a gáz, meg a villany árát, ha azzal riogatják, hogy fizetni kell az egészségügyi ellátásért, és egyébként nem tudja kifizetni a gyógyszereit. Miért lenne optimista a jövőt illetően mondjuk egy gazda, aki azt látja, hogy akikkel versenyeznie kell, azok a gazdák Lengyelországtól Franciaországig megkapják a támogatást, neki viszont nem adják oda. Azt érzi, hogy ellenségének tekinti őt a kormány. Tisztelt Hölgyeim és Uraim, ha a politika elromlásának az okát keressük, akkor azt kell mondanom, hogy a hiba nem az embereknél van. A hiba az ország vezetésében található. Azt kell mondanom Önöknek, azt kell mondanom Nektek, hogy rögtönzésekkel, blöffökkel, hirtelen ötletekkel, elkapkodott és visszavont intézkedésekkel nem lehet irányítani egy országot. Sose gondoltam volna, hogy Vlagyimir Iljicsnek végül mégiscsak igaza lesz, amikor azt írta a szociáldemokráciáról, hogy egy lépés előre, két lépés hátra.

Kedves Barátaim! Hasonlóképpen… Ha Júlia megengedi, szeretnék még valamit mondani, ami szakmai kérdésnek fog tűnni, de talán nem felesleges ahhoz, hogy megértsük, miért tart ott Magyarország, ahol tart. Kedves Barátaim! A kormányzáshoz, meg az országvezetéshez hozzáértés is, meg tapasztalat is kell. Azt is egy szakma. Igaz, hogy sokat ócsárolják, de attól az még egy szakma. Meg kell tanulni. Senki sem születik úgy, hogy ért hozzá. Nekünk is meg kellett tanulni. Tíz évig tanultuk, amíg vettük maguknak a bátorságot, hogy oda merjünk állni Magyarország kormányrúdja mögé. Ezt az iskolát nem lehet kikerülni. Az inaséveket nem lehet megspórolni. Lehetséges, hogy valaki ügyes üzletember, tehetséges spekuláns, ért a privatizációhoz, kedves Barátaim, de ezzel nem lehet pótolni a kormányzáshoz szükséges szakmai tudást. Még egyszer mondom, még egyszer hadd mondjam el, természetesen az üzleti életben való boldoguláshoz is kell tudás, de az másfajta, mint ami az ország irányításához szükséges. Az a történet jut az eszünkbe, amikor valaki azt mondja a saját képességeiről, hogy több ezer telefonszámot tudok fejből, csak azt nem tudom, melyik kié. Nos, kedves Barátaim, ez a helyzet.

Nos, valamikor még az év elején, amikor az ország helyzetét áttekintettük, akkor azt mondtam, hogy ahhoz, hogy meg tudjuk mérni az ország állapotát, be kell vezetnünk a hantamétert. Ennek használata most is indokolt, azonban már nem elégséges. Úgyhogy kedves Barátaim, látva a csetlést-botlást, bejelentett, majd visszavont intézkedéseket, nyugodtan mondhatjuk, hogy a hantaméter mellett most már kontárméterre is szüksége van Magyarországnak, amikor a… A kontárméter szót nem én találtam ki, amikor a faluparlamentek rendezvényeit tartottuk, akkor az egyik ilyen faluparlament ülésén egy idősebb úr nagyjából a következőket mondta, és ez jól példázza, hogy hogyan látják az emberek a helyzetet. Ez valahogy így hangzott: Ebben a kormányban Mekk Elek is lehetne miniszter. Csak azt tudom mondani, sőt, mi az hogy, kedves Barátaim!

Nos, ez az a csapda, amiben a mai magyar közélet és a mai magyar politika vergődik, ebből kell kiutat találnunk, de talán majd lesznek a vége felé olyan kérdések, ahol a kiútról is mondhatok néhány szót.

Kudlik Júlia: Újabb kérdéseket sorolok: hová tűnt a közalkalmazottak 13. havi bére? Egy közszolga kérdezi. Milyen jogon íratnak alá női munkavállalókkal olyan szerződést, amelyben kikötik, hogy nem szülhet X ideig gyermeket. Nem elég, hogy azonos munkáért kevesebb bért kapnak a nők, mint a férfiak, kevesebb a női vezető és politikus, pedig nem ezt érdemlik. Érdemeljük – hadd mondjam így. A munkáltatók nem akarják a kismamákat visszavenni a munkahelyükre, ez is közismert. Tisztességes munkából tisztességesen megélni – ezt akartuk a rendszerváltáskor. Mikor teljesülhet ez a nem túl nagy kérés? Ön szerint, Elnök Úr, meg lehet-e ma munkából élni? – kérdezi egy munkavállaló. Miben reménykedhet az a diplomás fiatalember, aki öt év egyetem után már másfél éve nem kap állást – és sorolhatnám még.

Rákay Philip: Igen, és még soroljuk is, hiszen a gazdasági típusú kérdéseknek se végük, se hosszuk. Szerintem nem lendületben, sokkal inkább labirintusban van az ország. Morális, lelki, gazdasági és politikai változás nélkül végünk – írja D. Tímea Szegedről. Kedves Viktor, átlagemberként nem igazán értek a gazdasághoz, de azt tudom, hogy évről évre kevesebbet engedhetek meg magamnak, pedig egyre többet dolgozom. A családunk mára minden kis tartalékát fölélte. Rettegek, nehogy beüssön a ménkű valami nem várt kiadás képében – mondja Némedi Attila. És talán még egy: Kiskereskedőként hogyan vehetem föl a harcot a mindenkinek éhbért és alamizsnát fizető nagy áruházláncokkal? Az adó és egyéb járulékterhek elviselhetetlenek, a bérleti díj és a rezsi csillagászati, vevő alig, én pedig lassan koldusbotra jutok. Mivel csalogassam a kuncsaftokat, hogy nálam ugyan kicsit drágább, de legalább nem szalmonellás a csirke? Éva, Miskolcr