Ferencvárosiként egy, a Honvéd színeiben összesen öt bajnoki címet szerzett, s a kispesti együttes játékosaként háromszor a bajnokság gólkirálya is lett.
Tagja volt az 1952-es, Helsinkiben megrendezett olimpián aranyérmes csapatnak, majd annak a válogatottnak is, amely 1953 novemberében az évszázad mérkőzésén, a Wembley-stadionban 6:3-ra legyőzte az akkoriban verhetetlennek tartott angolokat. Az 1954-es, számunkra balszerencsésen végződő világbajnokságon az ezüstérem mellé egy gólkirályi címet is szerzett (összesen 11-szer talált az ellenfelek kapujába), az NSZK elleni csoportmeccsen négy találattal vette ki a részét a 8:3-as sikerből.
Technikájával, játékintelligenciájával és mindenekelőtt fejjátékával kimagaslott az akkori mezőnyből, a kor egyik legjobb játékosának számított. Váratlan húzásaival, pontos átadásaival és kiváló helyzetkihasználásával őrületbe kergette az ellenfél védőit, mindkét lábbal és fejjel is állandó veszélyt jelentett a kapura. Páratlan fejjátékáról kapta Spanyolországban az „Aranyfejű” becenevet, ruganyosságának köszönhetően általában a felugró kapus kezeinél is magasabbra lendült, és nagy precizitással irányította fejeseit.
1957 után rövid ideig Zürichben, 1959-től (Czibor Zoltán csapattársaként) Barcelonában élt és játszott, a katalán gárda színeiben kétszeres bajnok és kétszeres kupagyőztes, tagja volt a VVK-t nyerő és a BEK-döntős együttesnek, 75 spanyol bajnoki találkozón 40-szer talált a kapuba.
1961-ben Kocsis a Barcelonával visszatért a magyar szempontból gyászos emlékű berni Wankdorf stadionba, ahol az Aranycsapat 1954-ben 3-2-re kikapott az NSZK-tól a vb-döntőben. A legenda szerint Kocsis a Benfica elleni BEK-döntő előtt azt mondta a csapat masszőrének, Ángel Murnak: „Ezen az elátkozott pályán nem nyerhetünk.” És a történelem valóban ismételte önmagát, Czibor és Kocsis hiába lőtt gólt, a Barca 3-2-re kikapott a fináléban, úgy, hogy a katalánok négy kapufát lőttek.
Pályafutása alatt 68 alkalommal lépett pályára a magyar válogatottban, és 75-ször talált be az ellenfelek kapujába, ezzel a mai napig gólrekordernek számít itthon.
Játékos-pályafutása befejezése után a Barcelona ificsapatánál és a Hércules Alicantében edzősködött. Élete végéig a katalán fővárosban élt, soha nem tért haza Magyarországra. Ötvenéves korában, 1979. július 22-én hunyt el.
(samsungsport.hu)
„Magyar Péterre a lakáskulcsomat sem bíznám, nemhogy az országot”















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!